Oldalak

2018. január 17., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni- Familíán

       


        Ismeritek a Familíánt?
Egy olyan oldal/kurzus, ami minden anyukának, apukának, nagymamának, nagypapának jól jönne. 
Meséljen róla az oldal kiagyalója.

        Egy nagyon klassz ötlettel rukkoltál elő többed  magaddal. Mesélnél nekünk róla,  pontosan mi is ez?
Miért? Szülőnek lenni az egyik legcsodálatosabb - és egyben legnehezebb dolog. Hirtelen hatalmas felelősség zuhan az emberre. Egy egészen más, addig ismeretlen élethelyzetben kell helyt állni, amire nem volt előtte felkészítés. Ráadásul mindenre mást ajánlanak a rokonok, barátok, védőnő, a fórumok, stb.  
Zavarba ejtően sok, rendszerint ellentmondásos, és nem ritkán téves infó zúdul a szülőkre.
Többek között ezen szeretnénk segíteni: eligazodni, várandósoknak előre felkészülni, 0-7 éves kisgyermekeseknek pedig megspórolni a további aggódást, bizonytalan találgatást, kísérletezgetést, felesleges, vagy épp a mulasztás miatt már sürgőssé vált orvoshoz szaladást. 
Mert tudjuk, Anyaként nincs rosszabb, mint a tanácstalanság, bizonytalanság és a gyermekünkért aggódás.



    Honnan jött az ötlet maga?

    6 év és két csemete után tettlegességgé erősödött bennem, hogy segítsek a kezdőbb Anyukáknak, hogy ne kelljen mindenkinek egyesével átmenni ugyanazokon a nehézségeken, bizonytalanságokon, kérdéseken.

Szülésfelkészítőt minden kórház tart – de miért nem készítenek fel a legfontosabbra: a szülőségre, magára? A nehéz, SOS helyzetekre? (Itt jegyzem meg, a baba elsősegély-, és szoptatási/hozzátáplálás, tanfolyamok szuperek és mindenkinek nagyon ajánlom! Tökéletes kiegészítése annak, amit a FamiLián Kölyökkór ABC-je ad :)
Nem is értem, miért nem volt eddig ilyen, hiszen hatalmas szükség volna rá, ez minden Anyának, Szülőnek járna!

     Kik alkotják a Familián csapatát?
· Dr. Balogh Zsuzsa – zuglói csecsemő, és gyermekgyógyász, háziorvos (három gyermekes anya, és friss nagymama)
· Dr. Andrási Katalin – a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi osztályának orvosa, több gyermekotthon és intézmény háziorvosa (két leányzó anyukája)
· Jómagam, Török-Kaló Judit – két gyermekes édesanya, közgazdász, javíthatatlan segítő-felkaroló

További szakértőink:
·  Babásoknak: Facebook oldalunkon támogató szakértőként jelen van
o    dúla,
o    posztnatális tanácsadó,
o    szoptatási tanácsadó,
o    hordozási tanácsadó és
o    gyógytornász is,
hiszen ezek a területek mind fontosak a kezdeti időszakban. (A 6 hetes kontroll után elengedik Anyuka kezét egy nőgyógyászati vizsgálattal, de kevesen ellenőrzik pl. a hasfalat, hogy szétnyílt-e, illetve úgy maradt-e? Nem esik szó aranyérről, derék-, illetve térdfájdalomról se, a másfajta terhelés miatt. Ha ezekkel az elejétől, vagy minél korábban tisztában vagyunk, jó szokásokat és helyes testtartást alakíthatunk ki.)
·  Kisgyermekeseknek:
o    gyermekorvosok (házi orvos, kórházi szakorvosok),
o    alternatív gyógymódok szakértője,
o    fejlesztő pedagógus,
o    anya-mozgás-specialista,
o    illetve mindazok, akik a babásokat is segítik (hordozás, szoptatás, és egyéb témakörökben).


       Mennyire volt nehéz a kivitelezés a kezdetektől  mostanáig? Mennyi munkátok van benne?
 Rengeteg! Ahogy általában egy gyermek, úgy a FamiLián is 9 hónapra született meg, nem kevés vajúdás után, Februárban fogant, amikor bárányhimlősek lettek a gyermekeim. Ez volt az utolsó csepp az előtte levő, több éves kutakodás, utána olvasás, fórumozás, mindent-kipróbálás után.

 Az az első gondolatok papírra vetését követően nem sokkal kijött egy OFA (Országos Foglalkoztatási Alapítvány) pályázat, a Lépj a piacra! , amelyet mintha rám és az ötletemre írtak volna ki. Nem volt kétség: bele kellett vágni!

Akinek előadtam a terveimet, mind nagyon lelkesen fogadta - többek közt a Heim Pál Gyermekkórház Orvosigazgatója, Dr. Fekete Ferenc. Innen az együttműködés Velük.
 Szakemberek és több tucat, már rutinosabb édesanya tapasztalatának összegzésével születtek a honlapunkon fellelhető, ingyenesen elérhető anyagok. Valamint Dr. Balogh Zsuzsával - és a Heim Pál kórház profeszorrainak lektorálásával - összeállítottunk egy olyan komplex Anyakurzust, ami mindent lefed a gyermekbetegségektől kezdve a védőoltásokon és elsősegélyen át, gyermekápolásig.
 Mindezt két kicsi gyermek mellett, általában éjjel dolgozva, amikor a család már alszik...





    Miért ajánlod legfőképpen a kurzusotokat és kinek?
Hogy kiknek? Babát váró pároknak és kisgyermekes szülőknek, valamint aktív nagyiknak, bébiszittereknek, és mindenkinek, aki ezzel a korosztállyal foglalkozik. Első gyermekeseknek mindenképp ajánlott, de a többedik csemetések is hallanak hasznos újdonságokat. Volt harmadik babás Anyukánk is, védőnő, illetve orvos Anyuka is – és mind hasznosnak találták. Nekünk ezek a legjobb visszaigazolások.
És hogy miért? Hogy ne kelljen mindenkinek egyesével végigmenni ugyanazokon a kérdéseken, bizonytalanságokon, kétségbeesett googlizásokon, és ne a kis szemük fényén kisérletezgessenek (a legjobb szándékból sem) akár évekig. A nagycsaládok megszűnésével borzasztó nehéz helyzetbe kerültek a mai első gyermekes szülők: minta, segítség híján a XXI. század információ áradatából kiválogatni a Nekik legmegfelelőbb megoldásokat nem egyszerű. És tenni mindezt akkor, amikor épp sípolva-fuldokolva zihál a kétségbeesett gyermeke... Ezt nem kívánom senkinek. Mindezt megelőzhetjük, ha előre felkészülünk. Ebben szeretnénk segíteni. Magabiztosság a szülőnek, biztonság a gyermeknek.


  Mennyiben több ez a kurzus, mint egy google keresőben kidobott kérdés-válasz?

- Hiteles helyről és csak a lényeg: Az interneten rengeteg szuper dolog megtalálható, de sokszor veszélyes butaságok, félrevezető tévhitek is. Nem könnyű kibogarászni melyik-melyik, és megtalálni a nekünk legmegfelelőbb megoldást. Főleg, ha egy kritikus helyzetben vagyunk, amikor azonnal kellene a helyes szülői reakció (ami nem épp a telefon/laptop kétségbeesett nyomkodása ;) .  Ez a döntés természetesen lehet az ügyelet hívása is, akkor, amikor kell, késlekedés nélkül. Nem csodadoktor képző tanfolyam ez, hanem útmutató, hogy adott helyzetben mi legyen a következő lépés, merre induljanak. 

     
- Preventív – megelőzheted a bajt: Aki előre készült már, az korábban felismeri a tüneteket és időben el tudja kezdeni a megfelelő kezelést. Ezzel megelőzhet jónéhány akuttá váló esetet, ügyeletre rohanást, illetve szövődményt.
- Magabiztosságot ad: Rosszullétkor a csemete is megriad, mindennél nagyobb szüksége van a magabiztos szülői támaszra. De ha azt látja, hogy Anyuék is tanácstalanok, pánikolnak, kapkodnak, akkor őt se fogják tudni megnyugtatni, pedig ez az egyik legfontosabb.





    Milyen témákat boncolgattok főként?
Végigmegyünk tetőtől talpig az apróságokon, 0-7 évesig a legjellemzőbb kérdéseken. 4 nagy blokk van:

I. Általános ismeretek, Elsősegély, Szemészet:

-          Megelőzés, elhízás, alultápláltság, cukorbetegség,
-          Házipatika, lázcsillapítás, lázgörcs.
-          Ajánlott védőoltások pro-, és kontra.
-          Elsősegély, balesetek, újraélesztés – gyakorlattal
-          Törés, ficam, harapás, áramütés, fogtörés, mérgezés, égés és társaik
-          Szemészeti eltérések, kötőhártya, árpa, könnycsatorna...

II. Fül-orr-gégészet, pulmonológia:
-          Köhög, tüsszög, náthás a gyerekem
-          Orrcsepp, vagy spray? 
-          Anya, fáj a torkom!
-          Mandula pro/kontra, 
-          Hurutos, vagy száraz? Köptető, vagy köhögés csillapító?
-          Lenyelt/félrenyelt tárgyak eltávolítása,
-          Krupp, asztma

III. Gasztroenterológia, Urológia, Orthopédia: 
- Mit vizsgáljunk hányáskor? - még ha undi is
- Miről mesél a WC hasmenés esetén?
- ORS szerek, probiotikumok, hasfájás
- Ételérzékenységek és allergiák, reflux 
- Húgyuti fertőzések, fejlődési rendellenességek 
- Szobatisztaság, bepisilés 
- Fiú, és lány specifikus problémák
- Lúdtalp, gerinc, tartásbeli eltérések, növekedési fájdalom
IV. Bőrgyógyászat, Idegrendszer, Orthopédia:
- Bőrproblémák különböző életkorokban
- Kiütések, csípések, ekcéma, gomba, anyajegyek, stb
- Fejfájás, stressz, psicho-szomatikus tünetek, TIC
- És sok más hasznos infó


    Te mit éltél meg legnagyobb nehézségnek a babád érkezése után?
4 dolgot:
1. A hirtelen jött felelősséget. Amikor hazavittük a kórházból az épphogy 2,5 kilós fiúnkat, otthon hirtelen rám szakadt a súlya, hogy innentől kezdve én (pontosabban ketten a férjemmel) felelünk érte. Minden döntésünk meghatározó lehet az életére. Mikor veszem fel, mikor-hogy etetem, altatom, mit engedek, stb. Minden.
2. Kialvatlanságot. Fiam két éves koráig folyamatosan és fájdalmasan fogzott, ami azt jelenti, hogy bő 1,5 évig nem aludtam egyhuzamban 1,5 óránál többet, összesen 4-5 órát/éj. Pár ilyen hónap után megértettem, miért kínoznak az amerikai filmekben alvás megvonással... Így történt, még egészen anyaságom elején, hogy tettem-vettem otthon, majd az üres kiságyra pillantva megfagytam: hol a gyerek?? Még forogni se forgott, kimászni tuti nem mászhatott ki. Rohangáltam fel és alá a lakásban, mindent végignéztem, ahol az imént jártam. Már a bekészített mosógépbe is benéztem (igen, tényleg!), valamint a gardróbba, ahova előtte tettem be a megszáradt ruhákat. Aztán megálltam, vettem két mély levegőt, és lehiggadtan körbenéztem újra. Ekkor találkozott össze a tekintetünk a fiammal, aki a babamérlegről figyelte, ahogy szaladgálok, mint pók a falon. Előtte ugyanis lemértem kíváncsiságból – és ezek szerint valahogy ott maradt a tálcán... Tanulsága máig elkísér: 1. Aludj többet! 2. Pánik helyett vegyél két mély levegőt és hallgass a józan paraszti észre, illetve a megérzéseidre.

3. A megidealizált elvek elengedését. Jellemzően a majd én így fogom csinálnivagy épp sose fogom azt csinálni, illetve az otthon leszek, rá fogok érnielképzelések ezek. És ahogy a brit tudósok is kikiáltatták: az elvek olyanok, mint a puki: az ember tartogatja, amíg bírja, aztán úgyis elengedi ;)
4. Az agy (és idővel test) átállítását a rohanós-nyüzsgős életvitelről egy csendesebb, befele fordultabbra, valamint a 24 órás napi ciklusról a 2-4 órásra. Mert az elején szoptatástól szoptatásig tart az élet és az első hetekben általában a négy fal közt. Ezekbe a kis periódusokba lehet tervezni egy-egy dolgot, mint pl. evés, fürdés, pihenés, vagy házimunka. És az alvás sem feltétlen estétől reggelig tart, egyhuzamban, ahogy korábban. Ez nem volt könnyű az elején. Hát még azt, hogy napközben a háztartás helyett néha inkább pihenjek, amikor a kicsi is engedi. Második gyerekkel az ember már rákényszerül a jobb logisztikára és rájön, hogy rengeteg mindent tud a csemete ébrenléte alatt is intézni. Én jellemzően a házimunkával haladtam ilyenkor.
5. Meg kell tanulni segítséget kérni, elfogadni. Három fő szerepünk lesz ilyenkor, amire be kell osztani magunkat: az Anya, a Nő (Feleség), és a Háziasszony. A háromból általában kettőt tud az ember elég jól ellátni, a harmadikban előbb-utóbb segítségre/kiegészítésre lesz szüksége. Hogy ki melyiket választja erre, az személyes döntése mindenkinek, de én az Anyaságot és a (többek által ilyenkor kicsit hanyagolt!) Nő/Feleség részt nem szívesen bízom másra... ;)


  Most hogy tudod összeegyeztetni a gyerkőcöt, ezt a munkád és a háztartást?
Nem könnyű és általában az alvás rovására megy a munka. (Ennyit a korábbi tanulságról, mely szerint aludj többet... J )
Öt éves fiam már ovis, de a 21 hónapos lányom még itthon van velem. Sokszor segítségemre van viszont ötletelésben és bébiszittelésben is Édesanyám, aki szeptember óta nyugdíjas. A család többi tagja is kitett magáért, ki mivel tudott hozzájárulni. Férjemnek ez úton is külön puszi a támogatásáért.

 Az esetek többségében azonban este, altatás után dolgozom, 22-02h között, hogy minél zavartalanabb maradjon a napi rutin. De amikor a tanfolyamon a szülők elégedett tapsát hallom, úgy érzem, mégis megéri! 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése