Csak az a reggel ne lenne...

Mi tagadás, nehezen indulnak a reggelek. 
Egy álmos, nyűgös, nem akar kelni, ő nem megy az óvodába.
A másik már ébredése pillanatától mondja és mondja, persze készülődni nem ér rá a sok mondanivalótól. 
A harmadik lóg rajtam és ha fél percre merészelem letenni, akkor égzengés van.
Kávé nélkül én is nyúzott vagyok és türelmetlen, főként ha éjjel nem aludtam meg a bűvös 6 órámat. Felkeltek mindenkit időben, de az az idő pereg és pereg, mint a homokszemek és azon kapom magam, hogy mindjárt elkésünk. Persze még türelmetlenebbül mondogatom, hogy készülődj már, öltözz fel, miért nincs még cipő a lábadon, egyél egy falatot legalább..
Nehéz összeegyeztetni három különböző vérmérsékletű gyereket és elindítani a tanintézményekbe.
Lehet tenni előző nap a kapkodás ellen, például kikészítitek az aznapi ruha szettet. De reggel teljesen más színű lesz, mint este és nem biztos, hogy megfelelő. Persze a zokni szorít, a nadrág lecsúszik és ezt a felsőt nem szeretem, nem akarok kabátot húzni...Csak a szokásos.
Ez a reggeli nem jó, én mást akarok enni. Én nem vizet szeretnék a kulacsomba, hanem teát...
Millió nyűg és nyafi.
De hát emberek vagyunk. Egy órával később már minden napfényes és vidám. Csak a fránya reggelek ne lennének...

Kitartást minden korán kelőnek, munkába és iskolába, óvodába menőnek! Kitartást minden apukának és anyukának! És legfőképpen a nyűgöseknek. Nekik szép, napsugaras reggelt.
Holnap megint könnyebb lesz. Vagy sem.

Én megyek és megiszom a napi nyugiteámat, azt hiszem...