A ma reggeli kávémmal és egy
cikkel sikerült emelni a vérnyomásom.
Lehet, hogy reklámozom ez által, de itt a cikk és alatta a
kommentek:
Egyszóval, aki nem olvassa és rongálja magát ilyenekkel.
A cikk arról szól, hogy ő miért vállal csak egy gyereket.
Szíve joga.
Mindenki döntse el, hogy mennyi gyerek fér az életébe. Mennyit tud
ideggel bírni. Mennyit tud finanszírozni a lelkiismerete szerint. Mennyi
gyerekre vágyik.
Magánügy.
Ne szóljunk bele mások életébe!
Ha gyermektelenül szeretne élni, éljen úgy.
Ha egy gyerkőcke fér bele, akkor úgy.
Ha 10, akkor meg úgy.
Felelős felnőttek vagyunk. Azt hiszem, legalábbis remélem,
mindenki el tudja dönteni, neki és párjának hogy jó. Na jó, nem mindenki
sajnos. sok a túlvállalás.
Ne mások elvárásai miatt szüljünk. Magunk miatt.
De nem is ezen akadtam ki.
Hanem ahogy a "kedves" cikkíró és pár társa
kikiáltotta a több gyerekes családokat csókra, szociális segélyre,
családira vadászó csoportnak.
Kikérem magamnak!
Soha nem szülnék csak ezért! Az változik.
Én a gyermek szeretete, mosolya miatt szültem hármat. A mi családunk
így kerek. Szívem szerint még nem állnák meg. Oda fér még baba. Csak az eszem,
pénztárcám, idegeim, testem nem enged már többet.
A cikk következő pontja, ami kiverte nálam a biztosítékot
szintén.
Nem kell a testvér, az csak visszahúzó erő, sosem látott még
egymást szerető testvéreket. Megkülönböztetés van mindig és harc.
Mindhárom gyerekem máért, máshogyan szeretem, de ugyan olyan nagy
szeretettel.
Sosem emelnék ki egyet és ajnároznám csak őt. Sosem különböztetnék
meg!
A cikk írója elég érdekes helyen lakhat, ha nem látott még szerető
testvéreket.
Húgom és öcsém is van. Nem mindig zökkenőmentes a viszonyunk, de
ha kell, tűzbe mennénk egymásért és összetartunk.
Lányaim "ölik" néha egymást, de ha már fél napot nem
látják egymást, akkor keresik, kérdezik, hiányolják a másikat.
"Öcsi" a legkisebb lehetne féltékenységet szülő új
betolakodó, de imádják, puszilgatják, és ha az ágyában alszik 5 percet is, már keresik,
hol van. Reggel első gondolatuk egymást keresni és este is puszival búcsúznak.
Nem tudom, hogy 10-20 év múlva is ez lesz-e, de remélni merem!
Nevelés kérdése.
A következő pont szintén nagy vitaindító.
Mennyire finanszírozzuk gyermekünk életét.
Kis korban persze én veszem a pelenkát, popsi törlőt,
ruhákat és hasonlókat, az ő pénzéből (Családi, gyes, gyed és társai az ő
pénzük igenis, na meg az én fizetésem a nevelésért minimálisan). Aztán mikor
nagyobb fizetjük a tandíjat, öltözködést, bulizást. Jó, ha valamennyire el
tudjuk az életbe indítani. Na de mennyire?
Csak akkor szüljön valaki egynél több gyereket, ha mindegyiknek
tud autót, lakást, lagzit állni?
Szerintem nem. Segítse, ahogy tudja, na de én miért éljek,
dolgozzak, küzdjek, ha a családom mindent a seggem alá tol és megvesz nekem.
Hol marad az életcél? Hol marad a küzdés, tervek? Szerintem szülőként nem az a
dolgunk, hogy mindent megvegyünk gyermekeinknek. Segítsük a tanulásban,
életben, amennyire tudjuk. De ne mindenben. Kell nekik is valamiért
megdolgozni!
Az idő, mint tényező. Szép dolog, ha valaki odaadó és csak a
családjának él. De fárasztó is egyben. Nem mindenkinek való a sokgyerekes lét.
Van, aki szívesebben él a hobbyjának. Ettől még nem önző.
Itt jön képbe az a családmodell, ahol nem szeretnének gyereket.
Megértem. Nem mindenkinek való. Csak azért szülni, mert elvárás, butaság!
Nekem gyermekeim mosolya többet ér egy hobbynál. Volt olyan
hobbym, amit teljes szívből csináltam. ma már nem fér bele az életembe. Kicsit
hiányzik. de jó szívvel mondtam le róla a gyermekeim javára. Akinek ez nem
megy, annak nem való gyermek vagy még több gyermek. Ettől nem lesz önző. Én más
hobbyt kerestem, amit mellettük is teljes gőzzel csinálhatok. Ilyen például ez
is, az írás. na meg az olvasás:)
Ennyi energiája van. Nehéz napi 24-ben gyermekre koncentrálni. Nem
is mehet segítség nélkül. Ráadásul gyermeke válogatja. Nekem a nagyobb nagy
figyelmet követel folyton. A kicsi kisebbet, ő elvan a maga világában jól és
ritkán "kell" külön foglalkozni vele. Persze mindkettő annyi
figyelmet kap, amit igényel és tudok adni.
De ezt is lehet egyszerre. Rajzolunk hármasban, míg a legkisebb a
hasamon piheg.
Sétálunk a szabadban, míg a legkisebb babakocsizik vagy kendőzik
velünk együtt. Külön programok is vannak, bár kevesebb.
Maximálisan el tudom mondani így is mindhárom személyiségjegyeit (kisebbét
még tanuljuk), tulajdonságait, erősségeit, nem szeretem dolgait, kívánságait,
kedvenceit...
Három gyermek életútját is lehet egyengetni ugyan úgy.
És hogy az utolsó pontot is megcáfoljam. Egy család nem gyermektől
lesz család. Ha egy férfi és nő (uram bocsá nő és nő vagy férfi és férfi)
szereti egymást és együtt él, akkor az már család! A gyermek csak kibővíti ezt
az egységet.
Nem mondom meg, ki mennyi gyermeket vállaljon.
De nekem a három szépségesem mosolya, ölelése, kacagása mindennél
többet ér. lehet, hogy közhely, de így van.
Aki enélkül is teljes? Azt is megértem.
Aki egy gyermekkel elégedett, azt is megértem.
Akinek 5, 7, 10 gyermeke van? Megértem. Csak csodálni tudom a
türelmét!
Mindenki éljen úgy, ahogy neki jó!
De legfőképpen úgy, hogy más életét ne gúnyolja, szóljon bele!
