Nosza, használjuk ki a még szép időt, szombaton nyakamba vettem a három gyereket, babakocsit és egy csomó ruhás és nem ruhás csomagot képletesen.
Rohantunk a reggeli buszhoz. Épp késésben. Aki ismer, tudja, hogy mindig késésben és rohanásban vagyunk. Mire mindenki felöltözik, reggelizik...
Most is, mint mindig. Semmi meglepő nincs benne.
Hát a busz már ott állt. Lányok szaladtak előre, én kalimpáltam a sofőrnek a babakocsival szaladva mindeközben. Hát ő úgy gondolta, ha nem vesz tudomást rólunk, elfordítja a fejét, akkor már nem is vagyunk ott. Így szépen nélkülünk indult el.
Gyerekek sírtak, majd mindenkinek újságolták, hogy a busz itt hagyta őket. Azokat a csalódott kis arcokat. Szerencsére a következő jármű pont 10 nagyon hosszú perc múlva indult(azért írom, hogy hosszú, mert manóknak ezt kivárni kész kínszenvedés volt). Nagyon örültek, hogy nem maradtunk le a kalandozásról. Egy tündéri sofőrt kaptunk és egy olyan buszt, amire babakocsit összezárás nélkül fel lehet vinni. Lányok fizettek, öcsit pesztrálták, én mondtam az utat és gyömöszöltem föl a millió táskánkat és a toligánkat.
Nem nagyon van lehetőségünk buszozásra, így nekik már ez is kaland volt.
Megjegyzés magamnak- egyszer el kell mennünk vonatozni is, meg repülni is.
Élvezték, csacsogtak, mosolyogtak. Néha olyan könnyű boldoggá tenni őket.
Leszállásnál is akadt egy idős néni személyében segítőnk, aki ügyelt kérés nélkül a gyerekekre, ne szaladjanak a buszok elé, míg leszenvedem a kocsinkat.
Aztán a büfében bevásároltunk útravalóból is. Az étek fontos a kalandozáshoz ám!
Elsétáltunk a zöldségpiacra. Megcsodálták a portékákat. A legnagyobb tököt haza is hozatták volna, ha fér bárhová is. De nem a vásárlás volt a cél. A hangulat, a színek, az illatok.
Hattyúkat láttunk és fényképeztünk, imádták.
Hosszasan sétáltunk.
Időpontunk volt egy mini őszi fotózásra a Picikék fotóhoz(akitől már láthattatok képeket nálam).
Vidám, szaladgálós, kötetlen, jó kedélyű fotózás várt ránk szalmabálákkal, levelekkel, sok mosollyal, cuki dekorral és még cukibb fotóssal. Lányok élvezték. Danci pózolt, Viki huncutkodott, Andris csak ki és beszaladt a képekbe. Játszótéri érzés volt, nem pedig az ide állj és így fordítsd a fejed fotózás. Jól érezték maguk közben.
Utána egy édes kis minimanót látogattunk meg. Lányok még mindig baba bűvöletben élnek. Én is imádom a babyk illatát, mosolyát, kis gödrös kezüket. De jó visszaadni az anyukának azért már...legalább kibabáztuk magunk megint egy jó ideig.
Utána újabb ennivaló után néztünk. Elemózsia, séta következett ismét.
Bababörzére is beugrottunk, Andrisnak ruhákat vételezni.
Egy kedves anyuka a lányoknak csak úgy két-két plüsst is adott. Pedig még vásárolni, sem vásároltunk tőle. Ez megható és ritka. Mosolyt csalt a kis középsőm arcára vele. Le sem teszi a plüss kutyust, pedig akad itthon jó pár belőle.
Egy bácsi is feldobta a napunk, mikor oda köszönt és megdicsérte a szépséges lányaimat, hogy az ő szavaival éljek. Egy rohanós tanárnénivel is szóba elegyedtek csajok, aki vásárolt volna, csak nem volt nyitva semmi. kedélyesen elbeszélgettek pár szót és kik-ki ment a maga útjára.
Mi ráérősek voltunk. Nem volt szaladás. Időre oda érés.
Egy másik férfi pedig az utcán pakolva, félve kérdezte meg, hogy adhat-e a lányoknak és fiúcskának almát, amit épp ládázott be. Jól esett. Csak három alma. De a gesztus!
A cukrászdába is eljutottunk, ahol nagyon finomat sütiztünk, a nap megkoronázásának.
Néha olyan kevés kell egy szép naphoz. Egy jó szó, egy mosoly, egy alma, hattyúk, finom süti...
Elfeledtette a nap bosszúságait, a "gonosz" sofőrt, a kabátom elvesztését is.
Egy olyan napot adtam lányoknak, ami fárasztó volt, de igazi kaland. Napsütésben, mosollyal kísérve.
Kalandoztunk egy nagyot.
Néha ti is szakadjatok ki a hétköznapokból és kalandozzatok együtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése