Mindenszentek, Halottak napja vagy Halloween?
Mindegyik és egyik sem.
Már kicsi koromban valahogy máshogy éltem meg ezt, mint oly sokan.
Van, akinek a borzongás, ijesztgetés, buli, boszik, pókok és tökök világa jön be.
Másoknak temetőből temetőbe járkálás, a koszorúk napja.
Megint másnak egy keresztény ünnep.
Nekem ezek keveréke vagy inkább egyik sem.
Nem szeretek bulit csinálni belőle és bolondnak festeni magam. Jelenleg inkább egy álmos és fáradt anyukának festeném ki magam, ha kellene, de nem kell, mert amúgy is úgy nézek ki. A gyerekeim sem öltöztem be bolondnak, kifejezett kérésük ellenére sem. Nem fogok karmokat és pókokat sütni. A Csokit vagy csalok szöveggel meg a világból ki lehetne kergetni. Mi köze a csokinak, cukorkának ehhez is? Miért kell minden ünnepet töménytelen édességekhez kötni? Egyszer kitalálok egy saját ünnepet, amin juszt is gyümölcsöket vagy édességet adok a gyerekeknek!
Na jó, a faragott tökök cukik és viccesek!
Nem érintett meg a temetőkbe járkálás sem igazán. Hideg van, a gyertyát elfújja a szél, a koszorút is csak kidobják vagy ellopják. Pénz, pénz, pénz megint csak...
Nem mondom, hogy nem is megyek el megemlékezni, mert elmegyek. Csak a sírok közötti botorkálás, a sült gesztenye, a rokonlátogatás és minden ezzel járó dolog nekem nem passzol össze. Ambivalens érzéseim vannak. Most örüljek, gesztenyézzek vagy sírjak a sírok mellett?
Szép kezdeményezés, de már rég nem arról szól, amiről kellene. Ráadásul miért csak ilyenkor népvándorlunk el egy sírhoz? Ilyenkor kezünk, lábunk törjük, hogy minden temetőbe eljussunk, minden sír kitisztítva várja a látogatókat. Sokszor azt sem tudjuk már hol a sír vagy kihez is megyünk. A gyerekeket cipeljem el vagy sem? Ha nem, kire hagyjam őket? Ha viszem őket, hogy magyarázzam meg a miérteket és hogy kihez is megyünk, minek?
Templomba meg vagy eljutok vagy nem 3 gyerekkel. De inkább az utóbbi. Ha el is jutok, egy szót sem hallok vagy ha igen, mert otthon maradtak valakire csemeték, nem fog el a felemelkedettség, hanem azon kattogok, bír-e velük a felvigyázó, nem sír-e valamelyik. Ez már csak ilyen anyuka betegség.
Magával a szellemiséggel, a megemlékezéssel, az élet régi fejezetein és a már elment szeretteinkre való emlékezéssel töltöm e napot.
Gyertyát gyújtani itthon is lehet(ne, ha a gyerekek nem égetnék le a függönyt vele vagy önmagukat). Emlékezni meg nem csak ilyenkor kell. Persze ilyenkor is eszembe jut édesapám, nagypapám és még sokan mások, kik közel álltak hozzám(vagy olykor kevésbé).
Gyerekeimet is ebben a szellemiségben nevelem majd. Gyújtsanak gyertyát, emlékezzenek meg azokról akikről kell(de ne csak ilyenkor) és ennyi.
Csak erős idegzetűeknek!
U. I.:
Már eleve attól a hideg ráz, hogy valakit egy koporsóba zárnak, le a föld alá és egy nagy sírbolt alá. Azt hiszem én nem ezt fogom választani, mikor kell. Mert így nem adok okot még több munkára gyerekeimnek, sem egy helyet, ahol szomorúan gondolnak majd rám. Emlékezzenek a boldog pillanatainkra bárhol is lesznek éppen. Ne egy doboznál gyújtsanak gyertyát, hanem bárhol és bármikor, mikor eszükbe jutok!
És a végre egy kis Wikipédia és társai forrásnak e három dologról:
A mindenszentek vagy mindenszentek napja az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat«, a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat«, az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. A hagyomány szerint, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette.[1] A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.[2][3]
Nem tévesztendő össze a halottak napjával, egyháztanilag a szenvedő Egyház ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért.[4]Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a bencés renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. századelejétől a katolikus egyház egésze átvette. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának)[5] is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére.
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
Az angolszász országokban a Mindenszentek napját megelőző este, október 31. a halloween ünnep (angolul all hallows' evening = „minden szent estéje”).
