Nem a te szemednek

Túl intim témák, amik szembe jönnek velem az interneten.
Ez írtam magamnak föl múltkoriban emlékeztetőnek. Meg is van a miértje. Jó az internet, facebook, egyebek, csak sokan nem tudják milyen veszélyes is lehet, mekkorát tud rombolni, ártani néha. Itt nem az emberi kapcsolatok leredukálódására gondolok, hanem az egyéb veszélyekre.
Azt vettem észre, hogy míg egyes réteg alaposan védi a magánéletét és nem oszt meg senkivel semmit sem rajta, addig van a másik véglet. 
Több fb csoportból azért léptem ki, mert számomra már nem kiteregetnivaló téma volt a fő. Vagy sokan olyan képet tesznek ki magukról, gyermekeikről, amit nem gondolnak át alaposan.
Gondolok itt a gyermek épp biliző vagy pucér képére példának okáért. Minek? Kellemetlen helyzetbe hozzuk a gyereket és ki tudja ki látja, szedi le saját használatra a képeket. Vagy félpucér, fürdőruhás, mindent megmutatós női képek. Azért női, mert pasisat még nem láttam. Ha valaki lát ilyet szóljon. De meglepődnék. Rájuk valahogy nem jellemző, hogy mindent megmutassanak. De csücsörítős, pózolós, félmeztelen lányokét sajna egyre többet. De miért? Miért jó nekik ország-világ elé tárni teljesen önmaguk? Kapnak pár nyálcsorgató üzenetet? Mert normális pasinak nem hiszem hogy pont ez kell figyelemfelkeltésre. Ez később bajba sodorhat ráadásul. 
Vagy vegyük példának okáért a földön fetrengős, piás postokat, képeket. Ez viszont inkább az erősebb nemre jellemző. Igyon, ha jól esik. ha nem tudja a mértéket, azt miért kell nekem tudnom? Mi van ha később mennél egy munkahelyre dolgozni és azt mondják, köszönjük, de nem, mert ilyen előéleted van.
Amit fölteszel, annak nyoma van.
Sokan kérdeznek túl intim kérdéseket, ami az orvosukra tartozik, tartozna. Vagy tesznek föl olyan testrészeikről képet, ami nem az én szememnek való. Miért? Én honnan tudjam hogy az a szemölcs miért pont ott van vagy mit jelent az?
Vagy jó tudni, hogy te épp nyaralsz a családoddal és hol, de gondolod a betörő nem örül-e ugyan ennek, aki tudja hol laksz?
Olvastam a minap, hogy az 1 milliáját mibe fektesse? 
Minek kell nekem tudnom, hogy neki van olyan? nem féltékenységből(na jó, kicsit abból is), de nem tartozik ez másra. Örüljön, hogy van.
Szerintem nem az internetre való. Ki tudja ki olvashatja.
Sok a csaló, betörő, beteg ember.
Tapasztaltam már olyat, hogy évek óta tartó zárt csoportban, ahol kevesen vagyunk csak, kiderült valakiről hogy nem az, akinek kiadja magát. Minden hazugság volt az életéről, róla, a családjáról. Nem gondoltuk volna, hogy szerepet játszik 4-5 éven keresztül és az élete nagyban kitaláció. A végén már azt sem tudtuk mi az igaz, mi sem. Mi meg megosztottunk vele mindenféléket magunkról őszintén.
Kitalált, lopott személyiség is gyakori. Már a negyedik jön velem szembe. 
Vagy aki itt éli ki a napi rosszat, másnak kiadva magát.
Tudom közléskényszerünk van. Nekem is. 
Igyekszem kényes témákat, önmagamat nem túl nagyon kiadva írni a blogot is. A facebookos életemen is van mit csiszolni. Tudom túl sok a gyerekes kép. Ezért már megszóltak páran. Nincs intim, kórházi, biliző képünk. De teszek fel. igaz levédetve valamennyire. Tudom ez is kevés. De csak is a beleegyezésükkel a nagyoknak. Azért, mert sok rokonnal, ismerőssel csak így tudjuk tartani a kapcsolatot, így látják a manóimat. Igyekszem redukálni azért, mert sokaknak ez is bántó. de ha egyszer magam nem fotózom, nem szeretem viszont látni a képeken, mert nem vagyok elégedett önmagammal? És bulizni, piálni nem járok. Máshová meg ritkán. Így a fő témám ők. Ez van. 
Na de térjünk vissza az érdekes képekre.
De most tényleg rám tartozik más gyereke pelenkájának tartalma, bármilyen testnedves kérdés, éppen ki kivel mit csinál intim helyzetben, kit műtenek rögtön mire, elesett beteg gyerek kórházi fotója, biliző gyerek, telibe kép szülésről, véresen, olyan testi baja, ami orvosra tartozik, kinek mennyi pénze van mire és hol tartja, bántott eb, temetés képei és így tovább...?
Miért beszéljük ki családi petpatverunkat, kvázi idegen embereknek?Van akiről többet tudok majdnem, mint saját magamról. Nem félnek az emberek, hogy ez egyszer valami úton módon visszaüt?
Igaz, ha már téma, akkor föl tudnám hozni azt is, hogy tök evidens, bárhol föllelhető kérdésre miért várunk választ? Miért kérdezünk, ahelyett, hogy utána néznénk? Miért nézik az emberek a vadidegent kompetensebbnek, mint egy orvost mondjuk?És még sorolhatnám...
Emberek, figyeljetek jobban, mit tesztek föl az internetre!

Karácsony off

Van egyfajta bája a karácsonyfa leszedésének, eltevésének is.
Állok, nézem még egy percig. De már nem a fát látom, hanem hogy mi volt az ünnepek alatt. 
A mosolyokat, a kacagást, a rokonos rohanást, a finomságokat, a közös játékot együtt, a "pihenést".
Meggyászolom. Még jó, hogy nagylányok nincsenek itthon. Nem a fa fog hiányozni nekik. Szerintem észre sem fogják venni, hogy eltűnt. A díszítés nekik a lényeg és a világítása,a várakozás. 
De ha itthon lennének ők is éreznék az elmúlást, a majdnem gyászt.
Na neki fogok végre. Legkisebb "kisöcsink" is segít. Köszönet van benne bőven. Kicsit sem fogok szentségelni, mikor jövőre nem tudom kibogozni a körbetekerős izét. Mi a pontos megnevezése? Girland vagy mi?Lányok szerint nyaklánc.
Vigyázz, mert a fát is magadra rántod mindjárt babus...
Na jól van, dobozba be minden egyes dísszel, gömbbel.
Szeretem őket. Emlékszem mindegyiket hol vettem, kitől kaptuk. 
A kismanóknak is van története. Anyu hozta a volt munkahelyéről Németországból csajsziknak. 
Azt a cuki baglyot egy könyves, ám varrónő barátnőm küldte. A szaloncukrot karácsonyi forgatagon választotta nagylánykám. 
A kisangyal az oviból van, ovi támogatás céljából került hozzánk. És így tovább. 
Mindnek van egy története, szeretete.
Nem az a lényeg, hogy milyen színű a fa, hanem a díszek honnan vannak és milyen emlékek társulnak hozzá. 
Ez is megvan. Egy újabb év eltelt.
És öröm az ürömben, hogy mióta műfenyőnk van, azóta a szegény kis fát nem kell gyászolnom. Mindig az a bizonyos mese jutott eszembe róla. Ez idén már elmaradt és a tűlevek bosszúsága is.

Hogy is volt az?

Valaki mondja meg, miért mindig akkor jutnak eszembe jó témák, megvitatandó dolgok, mikor nem vagyok gép közelben?
Este altatáskor, éjjeli visszaaltatáskor, fürdetéskor, babakocsizás közben, bevásárlás alkalmával. 
Egyszóval bármikor, csak nem akkor mikor le is tudnám vetni papírra vagy a gépbe, amit kiagyaltam. 
Aztán ilyenkor, mikor a gép elé kerülök csak bámulom a nagy semmit, az üres lapot, ihletre várva...
Tegnap szépen megvitattam magammal, ma mit fogok írni.
(Ugye nem kóros még, ha szóba állok önmagammal?)
Erre ma? Semmi!

Na de talán pislákol már, mit is akartam írni nektek. 
Hát a régi és az új évről.
Ti fogadtatok valamit?
Én a nagy semmit. (Ha a több könyvet olvasok idén nem számít, akkor tényleg semmit).
Minden évben fogadunk valamit. Ugye?
Holnaptól diétázok, mozgok, oda figyelek magamra, jobban kiállok önmagamért, csinosabban öltözködöm, többet/kevesebbet eszem, többet takarítok, a gyerekekkel és férjjel sem leszek türelmetlen, leszokom a dohányzásról, sosem iszom alkohol, a kávét is kidobom örökre, többet/kevesebbet bulizok, a barátokra/rokonokra több időt szánok...
Ismerős frázisok? 
Valld csak be, hogy legalább az egyik megfordult a fejedben és talán meg is fogadtad.
Hanyadjára? Meddig voltál sikeres benne?
Sajnos az első héten még aktívan figyelsz a fogadalmadra. Második héten nehezebben megy már. 
Harmadik héten pedig már igencsak nyögvenyelősen, aztán valahogy a múlt ködébe veszik...
Ki emlékszik már rá, mit is fogadtam?
Na de ez is olyan, hogy mindenkinek van, de senki sem beszél róla.
De beszéljünk róla. Vajon miért akadnak meg a kívánságaink, azok a számunkra nagyon fontos dolgok, amiket megfogadunk? Talán a kitartás hiánya. Vagy a biztatás hiánya.
Kitartást nem tudok adni(én sem vagyok túl jó belőle), de biztatni bíztatok szívesen mindenkit, szurkolok, segítek ha tudok.
Mit fogadtatok?

Szponzoros

Éjjel ötletelgettem, miről is írjak még nektek rólunk, tőlünk, az anyaságról, gyerekekről, családról...
Aztán reggel szembe jött velem egy ötletes kérdés. Mit/kit látnál szívesen a szponzoraid között
Ez megihletett. Valami hasonló járt a fejemben este, hogy mi az, amiből nekünk sok van( a gyerekeimen kívül) és mi az, amiből sok fogy(ételen és wc papíron kívül). E kettő ötlet kombinálásából született e vicces bejegyzés.
Mondhatnám azt, hogy egy bébiszitter szolgálat jól jönne, hogy időt nyerjek néha önmagamra is. Ez az első, ami eszembe jutott.
Kézműves hamburgeres is szponzorálhatna minket vagy egy jó éttermes. Persze szigorúan hamburgerrel vagy húsos tállal. 
Egy cukrászda is láthatna belőlünk ötletet vagy a Milka, Kinder gyár. Hihetetlen mennyiség elfogyna, ha hagynám.
A gyerekjátékos boltokat, üzleteket, webboltokat már nem is említem. Jöhetne bármi, ami készségfejlesztő, nevelő, ötletes, Disney mintás.
Egy járműcég is megkereshetne, hiszen hihetetlen pénzt költök bicóra, futóra, rollerre, tolós kisautóra, görkorira...
Nem tudom fejben tartani mennyi ilyen jellegű cuccunk van és még mit szeretnének a gyerekek. Mindig van valami új szerelem.
Plüss gyártók kíméljenek! Abból már most is egy boltnyi áll rendelkezésünkre, ráadásul a gyermek ágyakban laknak mind.
Egy ágyneműs cég is megszponzorálhatna. Eszement mennyiségű kispárnát fogyasztunk, használunk el. Nem beszélve a pléd mániánkra. Abból sosem elég. Szerintem egy főre jutó plédek száma nálunk a legmagasabb. De mit kérnek a gyerekeim karácsonyra? Hát bosszúállós plédet.
Ágynemű huzatból sem tudok eleget venni.
Cipők és ruhák. hiába, lányaim igazi lányok. Nincs az a mennyiségű pörgős szoknya, amit ne vetetnének meg velem, ha hagynám.
Zsepi. Nálunk miért fogy el heti 3 csomag zsepi? 
Popsitörlő? Na az aztán mindenre jó, ezt tudják is az anyukák. Abból sosem lehet eleget venni itthonra.
Kávés cég tuti arca lehetnék. Imádom és fogyasztom a kávékat. Szeretek mindent, ami kávés...
A tea és bögre mániánkról meséltem már?
Nagyon sok könyvet kapunk, veszünk, de sosem elég. Egy jó gyermekkönyves kiadó megtalálhatna már magának minket!
Egy igazi elegáns és fitt mami is megtalálhatna szponzorálni, hogy átváltoztasson, lefogyasszon májusra. Ígérem reklámoznám nagyon!
Vajon mit is hagytam ki? 
Andris mérhetetlen pelushasználatának tárgyáról is gondoskodhatna valaki...
Mesefilmgyártó céget is bátran reklámozhatnák velünk.
És végezetül azt hiszem a vitamin és gyógyszercégek arcai is lehetnénk. Sajna mindig valaki beteg vagy megelőzünk éppen...

A ti életeteknek ki lenne a szponzora?
Játssz velem. Írd meg bátran!

Közeleg...

Kint hideg van és dér. Majdnem hogy csak a hó hiányzik. Bent ropog a tűz, iszom a meleg mézes teácskámat. Közeleg a karácsony. Ilyenkor az ember hajlamos a visszaemlékezésre. Leporolja a régi emlékeit. 
Ti mire emlékeztek a régmúlt karácsonyaiból? Mi a legemlékezetesebb, legszebb emléketek?
Érdekes, nekem nem jut eszembe egy ajándék sem. 
A fáink szépsége, túldíszítettsége sem. A megszokott menük sem.
Inkább a kézzel készített kis fa díszek, a szaloncukor fölkötözése (amit persze kiloptunk és visszacsomagoltuk a papírt, mintha lenne benne). 
Akármilyen pici is volt a fa és csálé, a miénk volt. Akármilyen nyomi is volt a díszítés, nem nagy áruházi, drága díszekkel, hanem cukorral, papír díszekkel, örökölt fadíszekkel, akkor is a legszebb volt.
Nem anyu küzdelme jut eszembe elsőnek, hogy akkor most a menühöz a hozzávalókat vegye meg, az ajándékokat, szaloncukrot, vagy a fát és jó lenne, ha maradna még valamennyi pénz is januárra. Ezek és a nehézségek is. 
De mégis leginkább anyu arca, mikor süti a vacsit és mi segítünk neki, közben beszélgetünk. Ezt a részét imádtam a karácsonynak és aztán a közösen elfogyasztott ennivalót. Lehetett volna akár zsíroskenyér is, az is jól esett volna.
Az ajándékok dugdosása csomagolás közben, hogy senki se lássa meg, akármilyen apróság is volt az. 
Az érzés, hogy vajon mindenkinek olyan ajándékot vettem, aminek örülni fog?
A keresés izgalma, mikor kerestük vajon hová tehette a meglepetéseket. 
Rolfi kutya, aki nagy szaloncukor lopó volt. Mi meg kerestük hová tűntek a cukrok, ki ette meg. Persze egymásra mutogattunk. 
A német juhászkutya húzta szánkózás. 
A hógolyózás.
A szánkón hozott ajándék papagáj öcsinek. A kis malacpersely húginak. A mézes dísz anyunak...
Az ajándékoknál sem voltak nagy elvárásaink. Nem a legreklámozottabb, legfelkapottabb baba kellett, hanem egy kis mintás törölközőnek is örültünk vagy egy jó meleg kesztyűnek, bakancsnak.
Remélem a melegségből, az együttlétből, a meghittségből, a kevés elvárásból, az összetartozásból, a maradandó emlékekből én is tudok majd eleget biztosítani a gyerekeknek. Nem arra fognak emlékezni, hogy anya robotolt a konyhában, fáradt volt, apa meg épp beesett a munkából vagy félig elaludt a vacsi asztalnál a munka okozta fáradságtól. Hanem élményeket, emlékeket, illatokat, benyomásokat visznek majd magukkal a jövőbe nézve.
Ne arra emlékezzenek, hogy megkapták a hőn áhított méregdrága Barbie babát, hanem egy pici apróságnak is örüljenek. Ne a menü hosszúságára emlékezzenek, hanem hogy finom volt. 
Lehet keseregni, hogy a mai világ már nem olyan, mint volt. Meg is teszem olykor. Mi is tehetünk róla. Mert bizony a mennyiség számít és az ár. Hogy mindenkit túllicitáljunk. Van, aki hitelt vesz fel az ajándékokra. Ne TV-t vegyünk, hanem élményt.
Szégyentelenül manipulálnak bennünket a reklámok révén.
Így egyre drágább és nagyobb ajándék kell, a kicsit meg sem becsüljük. Ne az árát nézzük, hanem hogy örülni fog-e az illető neki. Az ajándék személyre szabottságát.
A nagy készségfejlesztők is mit sem érnek, ha nem ülünk le a gyerekkel játszani, használni.
És a többi ajándék is ugyan ez. Lehet örülni egy szimpla tusfürdőnek is, ha az személyre szabott. 

Csak rajtad múlik, hogy milyenné teszed a karácsonyotokat. Nagyzolóvá, drága ajándékokkal, sivárrá, unalmassá, felejthetővé, személytelenné vagy ellenkezőleg...

Nem lesz olyan szép az a mézeskalács, ha a gyerek formázza, de örömtelibb.
Ha elromlott, hát elromlott valami.
Ha nincs kész időre, nem csillog a lakás, akkor nem. Senki sem azt fogja nézni, hogy mennyi porcica van a sarokban. 
Ha nem tudod megvenni azt a drágább ajándékot, amit kinéztek, hát nem. 
Ha nem a ti fátok lesz a legtrendibb, az sem baj.
Kevesebb stressz és több család.
Kézműveskedjetek, süssetek, társasozzatok, játszatok együtt. Menjen a család közösen sétálni, adventezni, hógolyózni.
Persze ne csak ilyenkor szeressük nagyon egymást. De ilyenkor pláne.
Olyan gyorsan elmúlnak az évek. Ne a megbánás maradjon, hanem a közös együtt töltött percek.
Minden évben megfogadom, hogy nem stresszelek, nem kapkodok, nem sietek, nem sütök-főzök egy regimentnek. Aztán mégis bedarál a mókuskerék.
Idén megint megfogadom és remélem sikerül is betartani!

És amit sosem felejtek el. Mindig ajándékozzunk meg valakit, aki rászorul, aki egyedül van, akinek számít. Teljesen mindegy, hogy egy kutya menhelyet, egy szomszédot, aki egyedül van, egy árva kisgyereket, vagy egy rászoruló nagy családot...
Mindegy milyen formában és kit vagy kiket. De tegyünk egy kis jót is.
Ha mindenki csak egy jót tesz karácsonykor, az már félig megváltoztatta a világot.
Adjunk hálát, hogy élünk, jól vagyunk, van mit ennünk és van kinek ajándékozni. Adjunk hálát azért, amink van!

Hogy miért szeretem?

                                                    A képet készítette: Vörös Adri fotó

                                  A kép saját. Bármilyen nemű felhasználása tiltott!

Számtalanszor elmondjuk, hangsúlyozzuk, olvassuk, látjuk a gyerekes lét nehézségeit.
A küzdést. A logisztikát. A fáradságot. A gondokat. A hibákat, amiket elkövetünk. A veszekedést. Az ezerszer elmondtam-ot. A lehetetleneket. A betegségeket.
Le lehet egyáltalán írni, hogy nehéz anyának lenni vagy megköveznek érte?
Kimondhatod, hogy nem vagy tökéletes anya vagy lesújtó pillantásokat kapsz?
Aligha. Na de mindegy is.
Most nem is erről szeretnék írni, hanem a másik oldaláról a dolognak. 
A szépről, a jóról, a megmosolygtatóról.
Miért is jó gyereket vállalni? 
Erről kevesebbet olvasni. Panaszkodás megy csak jóformán. De nem azért, mert nem jó dolog vagy nem térül meg, hanem azért, mert leírhatatlan az anyaság szépsége.
Hogyan meséld el a szülés fájdalmai után az első pillanatot, mikor a kezedbe vehetted? Elmúlt minden fájdalom és küzdés, csak ő maradt. Örökre. Beleég a retinádba, a szívedbe a pillanat. Akármilyen is volt a szülés, csak ő marad meg az emlékeidbe és az első perc.
Hogyan meséld el, mikor a kis szuszogó csomag a mellkasodon alszik? Sehogy. Mert leírhatatlan. Érezni kell.
A szopizást, cumisüvegezést összebújva? Elmondhatatlan.
Vagy mikor beleszagolsz a kis hajába. Az a pihe, a bársonyosság, a babaillat.
Miként írnál arról, mikor tudatosan rád mosolyog elsőnek? Ugye, hogy sehogy?
Vagy, mikor sír és csak anya jó. Te vagy a mentsvára. Te teszed neki jóvá a világot. Bízik benned.
Mikor fáj valamije és hozzád bújhat. Elhalkul a világ és a fájdalma is. Hiszen anya vele van.
Mikor az első mérföldkőhöz értek a mozgásban és megfordul, felül, feláll, lép egyedül és a te visszaigazolásodra vár. Neked akarja megmutatni.
Amikor az öledbe ül és gügyög.
Mikor kimondja az első szavakat vagy az Anyu szót. A világot adnád érte.
Mikor gondja, baja van és neked mondja el elsőnek.
A mosolyt, amit csak neked tartogat. 
A napi ezer "Anyu" kiabálását sem adnám át másnak.
Az összenézést, a kacsintást, a testbeszédét, amit csak te ismersz.
Mikor átnyalábol a kicsi kezeivel és megölelget.
Mikor azt mondja, hogy "Anyu te vagy a legjobb anyuka a világon és szeretlek"!
Mikor a testvérek összepuszilkodnak. 
A köztük lévő apró kapocsot(veszekedéseik ellenére), a cinkos összenézésüket, mikor kézen fogva sétálnak előtted, mikor valamin osztozkodnak, egymást megvédik, igen, még anyu előtt is.
Ezer és ezer ilyen pillanat, amit semmiért el nem cserélnék. Nincsenek azok a milliók, amivel elvehetnék tőlem, megvehetnék.
Mert ezért érdemes élni. Nagyon szegény lennék, ha nem lennének gyerekeim. És azt hiszem, ezt minden anyuka nevében mondhatom.
Ti, kik még előtte álltok. Irigyellek érte. Az első tapasztalások leírhatatlanok. Még nem tudjátok milyen csodás dolog előtt álltok.
Ti, akiknek nem lehetett még babája. Kitartást kívánok és segedelmet. Isten küldjön hozzátok is egy kis szivecskét.
Ti, akik elveszítettétek. Kívánom, hogy legyen erőtök és emlékezzetek csak a szépre, jóra.
Ti, akik nem szeretnétek. Megértem. Éljétek meg lopva más pillanatait is, mert az is jó.
Ti, akik már túl vagytok rajta és már nem gyerek a gyerek, de szívetekben az emlékek tovább élnek és mindig a gyereked marad a nagy is.
Ti, akik eldobtátok. Nem tudjátok, miről maradtatok le.
Ti, akik bántottátok. Nem érdemeltétek meg az esélyt, hiszen ő bízott bennetek.
És végül ti, akik anyukák vagytok.
Sokan vagyunk. A nehézségek mellett is kívánom, hogy a szépet, jót is megéljétek, ne feledjétek ő(ők) a fontos(ak)!

Előítéletek

A magyar roppantul előítéletes, beskatulyázó népség. 
Ezzel nem azt mondom, hogy én nem vagyok az. Bizony sokszor észreveszem magamon is. Igyekszem azért tenni ellene.
Ez vajon tanulható dolog, vagy így születünk?
Már gyermekkorban elkezdődik, az biztos.
Bizony, már a kisgyereket is a szülei szerint ítélik meg. Így jól vigyázzatok milyenek vagytok, a gyerekeiteken csattan.
Adva van egy szépen, márkás dolgokba öltöztetett kislány, jól szituált, gazdagabb szülőkkel és egy alsóbb sorban élő kisfiú, használtabb, kopottasabb göncökben, kevésbé tanult szülőkkel. 
Szerinted melyik fogja bántani a gyereked, ki az, aki tuti összekarmolta minap az arcát, megharapta a hátát? 
Na melyikre tennéd le a voksod első körben?
Ugye, hogy te is előítéletes vagy? 
A kisfiúra esett a választásod? És vajon miért? Azért, mert kisfiú? Vagy a származása okán?
A használt ruhái miatt vagy a szülők után ítélted meg?
Ugye, hogy a szép kislánnyal, aki szép ruhákban jár elnézőbbek lennénk? Hajlamosak vagyunk neki hinni. Neki adni igazat. Vagy ha kiderül, hogy mégis valamiben ludas, kisebb szankciókat bevezetni?Elnézőbbek lenni, félre fordulni vagy mentséget gyártani neki.
A kislányra tetted a voksod? Biztos? Rögtön? Vagy jól megrágtad és azt választottad, amit illik, tudatosan figyelve arra, hogy ne legyél előítéletes?
Már kicsi korban hajlamosak vagyunk a gyerekeket megítélni szüleik tettei, modora, ruházata, származása, munkahelye, népszerűsége, anyagi helyzete után. Bizony. Pedig ők még tiszta lappal indultak. De van, akinek már van a lapján egy rovátka, ami visszaveti. És bizony ezt a lapot és rajta a foltot az élete végéig hurcolja, nehézségekbe ütközve. Nehezebb kilépni így lentről, a szegénységből, az ítéletek gyűrűjéből és valami nagyot véghez vinni. A semmiből amúgy is nehéz nagyot alkotni. Hát még hátrányból.
Te mire tanítod csemetédet? Mit lát, hall tőled vajon? 
Mert a gyerek olyan, mint egy itatós papír. Jót és rosszat is felissza, aztán ha megtelt, kiadja. 
Már az egészen kicsik is tudják, mondják, szajkózzák, ítélnek, még ha nem is értik teljesen. 
Érzik a kivételezést, csak a miértjét nem értik. 
Érzik a negatív hullámot, érzést is, még ha nem is mutatják.

A cikk apropóját egy videó adta, ahol egy kislányt felöltöztettek szépe, tisztán. Hozzá sokan odamentek segíteni. Míg koszosabb, szakadtabb ruhákba már inkább elkerülték segítés helyett. 
Nem mondom, hogy kibírtam könnyek nélkül.

Kompenzáció

Már régóta írni akarok erről az agymenésőmről nektek. Bizonyára sokaknak ismerős lesz.
Minap az óvodában egy anyukával való beszélgetés, szöget ütött a fejemben. Elnézést tőle ezúton is, hogy idézem őt névtelenül.
Több kislánykája van, akik között nincs sok méretkülönbség és én viccesen megjegyeztem neki, hogy biztos ő sem pakolja el sűrűn a kinőtt ruhákat, mert mehet mindig az eggyel kisebb tesóhoz. Ekkor mesélte, hogy ő bizony minden gyereknek teljesen külön, saját ruhatárat vesz, nem örökölgetnek egymástól, mert ő gyerekként csak öröklött ruhákban járhatott.
Ez bizony erős kompenzáció. Szerintem mindenki életében van ilyen.
Ez elgondolkodtatott és rájöttem nekem is vannak ilyenek bőven.
Az első, ami eszembe jutott, nálunk is ruhákhoz kötődik. Anyu egyedül nevelt minket sokáig. Erején felül teljesített, de bizony mi is sok örökölt ruhát hordtunk. Az igazat megvallva én imádtam a kapott nagy pakkokat. Hogy azokban milyen kincseket lehet lelni... Azóta is imádok turizni. 
Nem volt számolatlan ruhánk, kettőnél több kabátunk és cipőnk. Csak a legszükségesebbek. Ha az egyikünknek új kabát kellett, akkor a másikunk a következő hónapban kapta meg.
Ezért én minden ruhát megveszek a gyerekeknek, ami megtetszik nekik vagy nekem. Ha az egyik kap, akkor a másik is kap valamit, mégha nincs is szüksége semmire, akkor is. Valahol ez sem jó. Mert túl nagy a választási lehetőség. Elkopni sincs idejük. Így néha válogatnak, mit vesznek föl és mit nem. Van olyan ruha, ami sosem volt rajtuk. Nálam ilyen nem volt. Nem igazán becsülik meg. Ráadásul a ház el van árasztva cuccokkal. Igaz kárba nem vesznek, mert tőlünk is mennek tovább hol ide, hol oda.
A játékoknál ugyan ez van. Mindent megveszek, ami kicsit is fejlesztő, izgalmas. Aztán mit csinálnak? Kint szaladgálnak az udvaron vagy bent színeznek inkább a fejlesztők helyett. De ez így is van jól. A fele dolgot megspórolhattam volna.
A másik becsípődésem az étel. Nem volt sok választási lehetőségünk, vagy kenőmájas kenyér volt vacsira vagy vajas kenyér, parizer. Én pedig mindenfélét megveszek, kipakolom és aztán a fele sem fogy el. Rengeteg étel megy el így a kutyának, macskáknak, pipiknek. Kárba ugyan ez sem vész, de hát ilyenkor eszembe jutnak az etióp gyerekek...
A következő ilyen az a gyerekek foglalkoztatása, külön óráik. Nagy lánykám zongorázik. Én éltem-haltam volna valami hangszerért, karate helyett. Igaz hallásom nulla volt, a mozgásigényem annál nagyobb. Remélem nem én sugalltam neki a zongorázást, hanem ő választotta végül. De legalább suttyomban én is zongorázhatok, ha senki sem tartózkodik itthon. Néptáncol is a kis szívem. Én is nagyon szerettem volna, de nem volt párom. Kíváncsi leszek a két kicsi mit fog csinálni. Esküszöm balettozni nem szerettem volna és több dolog sem volt, amit űztem volna. Szóval kíváncsian várom mi lesz a jövőben, ők mit választanak.

Visszatérve ezekre a kompenzációkhoz. Senkit sem kényszerítek semmire. A becsípődéseimet meg igyekszem majd visszafogni ezentúl. Ha felismertem, az már félig gyógyultság?
Nektek is van ilyen dolog?

Mi anyukák sokszor egyet felejtünk el. Anyukának lenni igazán.
Rohanunk, sietünk. 
"Csak még bedobom a mosást. 
Mindjárt jövök kicsim, csak megkavarom a levest. 
Igen, játszunk, de az ebédet még fel kell raknom. 
A szakkör/foglalkozás után még elmegyünk fagyizni/játszótérre."
Kinek ne lennének ismerősek ezek a mondatok? Hányszor és hányszor mondjuk gyerekünknek, gyerekeinknek? 
Ez jutott eszembe minap, mikor a leveleket húztam össze, miközben babám a babakocsiban várt türelmesen. Szegény. Helyette sétálhattunk volna egy nagyot mondókázva. Igaz így is levegőzött és a munkát valakinek meg kell csinálnia, de közel sem ugyan az.
Rohanunk megfelelni a külvilágnak. A lakás csillogjon, a gyerekek szintén tiszták, nettek legyenek, minden fejlesztő foglalkozásra vigyük őket, anyuka szintén bomba formában legyen, ebéd és vacsi is kerüljön az asztalra, de csak egészséges, férjjel is foglalkozzunk. És közben egy dolog sikkad el. Az önfeledt boldogság. A vidám percek. A koszolás. A céltalan csavargás. A gyerekekkel való hancúr. Együtt kikapcsolódni minden nap. Játszani, mókázni.
Az életünk keretek közé szorít. Élvezzük az anyaságot, mert olyan hamar nagyok lesznek. Nem ér annyit az a kivasalt ruha vagy meleg ebéd...

Időben...Vagy sem?

Szeretek mindenhová időben érkezni.
Régen ez azt jelentette, hogy kicsit szorongásos* lévén inkább jóval idő előtt érkeztem, hogy felmérjem a terepet, szokjam a közeget, megnézzem merre kell menni, kik vannak ott, ismerkedni. És inkább várni 10-20 percet másra, mint rám várjanak. 
Na mármost a mostani helyzetre egy közhelyes mondás jut csak eszembe. 
Régen elveim voltak, ma meg már gyerekeim.

Keményen ellendrukkerek az időben oda éréshez a csemetéim (is).
Érdekes módon tele vagyok a környezetemben olyan emberekkel ráadásul, akik az időt nem így kezelik. 
"Ráérünk még. Oda érünk, ne izgulj. És ha késünk, mi van?Csak pár percet fogunk késni. Úgy is tudják, hogy 3 gyerekkel lehetetlenség oda érni időben. Csak kiszaladtunk kicsit az időből. Még nem vagyok kész. Már csak 2 perc és indulhatunk..."
Szerintem Isten így dolgoztat meg. Próbára teszi a szorongásom, gyorsaságom, türelmem.
Anyukám késős. De sokat szaladtunk a buszhoz, hogy elérjük. Húgom ráérős. Még fel sem kelt suliba menet, mikor én már megmosakodtam, reggeliztem, felöltöztem. Férjem szintén ráérős. Szerinte nincs abban semmi gond, ha véletlenül késünk. Anyósomék szintén zenész. Na és nagyobbik lánykám sem a gyorsaság mintaképe. 
Úgy érzem mindig rohanunk. Harcolok az idővel. Próbálom tartani a megszokottat. És akkor még nem is beszéltem a véletlen dolgokról, amik közbejöhetnek. Férjnek akkor jön egy kamionja, ügyfele vagy bármi, mikor indulnánk. Váratlan, de igen fontos telefon. Nagylány még visszafordul, mert valami fontosat elfelejtett. A kicsi lány a dinójáért, kedvenc plüsséért még visszaszalad. Törpi akkor kakil be, mikor már majdnem kint vagyunk az ajtón. Mikor is, ha nem pont akkor? Valaki leissza, eszi magát, átöltözés újra...
Papirokat, kiskönyvet, akármit keresünk, mert pont akkor játszik éltűnőset, mikor kellene.

Akkor szép az élet, ha zajlik? Nálunk akkor MINDIG!
Próbára tesz az élet. Leszoktam a jóval idő előtt érkezésről. Örülök, ha oda érünk valahová pont az adott időben. Nem mondom, hogy magamban nem mormogok. Tudnának a családtagok mesélni.:) Anya már megint morog, siettet...
És persze cselhez folyamodik. Hamarabb ébreszti őket, korábbi időpontot mond és hasonló finomságok.
Tudjátok ti, hogy mennyi dolog értékes időt vesz el, ha sietsz?
Már megtanultam fél perc alatt lelökni a kávém a szépen ücsörgős, mélázós, ébredezős 10 perc helyett. Reggeli? Anélkül is lehet élni. Igaz azért gyerkőcöket igyekszem megetetni, néha útközben is.
Van, hogy fél kifli csücske lóg a szám szélében, mikor zárom az ajtót. Felöltözni? Ha? Egyszer pizsiben megyek el valahová, annyi szent. Az utolsó percben lökök magamra valamit. Gyerekeknek előre kikészítem. Ami persze reggelre kelve már nem tetszik nekik, így hajkurászás új harisnya, szoknya után.  Mosakodás, kaja foltok? A popsitörlő mindenre jó megoldás! Fésülködés? Hosszú hajú lányok? Ismerős a napi sokszor tíz perc piperézés? Egy copf, fonás sokszor gubanc és életmentő vagy egy olló:)
Smink? Azt már nem is tudom mikor láttam magamon utoljára. Mármint egy normális sminket, nem a kapkodásban és melegben rám kúszott pirosságot pirosító helyett, némi kaja foltot, amit a gyerekek kentek rám...és szerencsére már meglévő tartós, tetovált szemhéjtus. Pillák és rúzs? Minek? Úgyis este csak le kéne törölni.
Aztán ami fontos még. Táskába bepakolás. Az enyém jó nagy, hála egy kedves barátném szorgos keze munkájának. Ebbe mindig van kb minden. Könyv, pelenka, popsitörlő, kaja, csatt, zsepi...és még millió cucc. Megérne egy külön posztot.
Csak megtaláljam. Mert bizony a kulcs is valahol legalul van, hiába keresem a nagy kapkodásban.

De hát három gyerekkel és egy férjjel nem alakul mindig úgy, ahogy eltervezem. Kezdem elengedni a problémát és elengedni a szorongást is! Ha késünk, hát késünk. Ezúton is elnézést kérek attól/azoktól akiktől elkésünk..)
Egyszer, valamikor, valaha majd oda érek a megszokott kedvenc időmben, kicsit hamarabb, mint kéne. Talán. Vagy sem.

*Igen, jól olvastátok. Szorongásos. Én! Alapvetően nyitott, nagy dumás csaj vagyok. Na de nem könnyű ezt a látszatot fenntartani. legszívesebben szürke kisegér lennék és mindig elbújnék. Csakhogy a nagy szám nem teszi lehetővé. Így megtanultam kezelni a félelmet, a hangos beszédet mások előtt, fölszólalni ha kell vagy akár színpadra állni sok ember előtt. Régen annyira izgulós voltam, hogy életem első versmondó versenyén elájultam a második sor után. Ugye nem gondoltátok volna rólam?

Csúfolódók, tehát vagyok...

Mindenkinek van olyan ismerőse, barátja, csoporttársa, osztálytársa, vagy akár önmaga, akinek megkeserítette az életét a csúfolódás. Már egész kicsi korban elsajátítják a gyerekek a csúfolódás művészetét. De vajon honnan? Csak tanulhatják, hallhatják valahol. A minap pont meghallottam, ahogy a nagylány a kislányt csúfolja. De azt is észrevettem már, hogy megjegyzést tesz egy kis barátról. Már én is megkaptam tőle, hogy nagy a fenekem, még ha így is van, nem hangoztatjuk(Ó a gyermeki őszinteség) Elítélendő dolog a csúfolódás. Rögtön leültem vele megbeszélni a dolgokat. De már mini lányka is egy-két elpöntyögött hozzászólásával megrökönyített. Van ilyen szó egyáltalán?
Szóval leültem és elmondtam nekik, hogy nem illik csúfolni senkit. Mindenkinek rosszul esik. Nekik is. 
Nem értem, mi történhetett. Kicsinek annyira toleránsak voltak mindennel és mindenkivel szemben. De az évek szállásával változnak. 
Így rákérdeztem.
De hát mástól is hallotta. Még tőlem is! 
Micsoda? Tőlem?Tuti nem!
Aztán eszembe jutott végigpörgetve az agyamon az elmúlt napokat, hogy bizony igen. Kis gombóckám, pocakbercim vagy dumagép lánykám, locsifecsi királynőm, hisztis mirtilem és hasonlókat én is mondok nekik, csupán szeretetből, kedveskedve. Azt hiszem erre jobban oda kell figyelnem a jövőben. Bár a kiscsillagom, fagyikám és hasonló beceneveket ők aggatták önmagukra.
Aztán próbáltam a kegyes hazugság fogalmát bevezetni a gyerekek szótárába. Sajna egy 5 és egy 3 éves maszatnak nem igazán értelmezhető még, mikor jó ez a dolog, mikor nem. 
Nem, nem illik annak a nagy pocakos bácsinak szóvá tenni, hogy ne egyen annyit. 
Igen, annak a fura hajszínű lánynak sem szólunk be. 
És igen, furán öltözött lánynak sem. 
Az a néni is igaz, hogy kettővel kisebb méretű ruhát vett fel. De ők így szeretik önmaguk, még ha nekünk ez fura is.

Mostanában óvatosan fogalmaznak. Vagy egy bók mögé dugják a nem épp hálás beszólásaikat. Esetleg segélykérőn néznek rám, hogy mondhatják-e vagy sem.
Az óvodában ráadásul ez hatványosan igaz. Ott többed magukkal mantrázzák ugyan azokat a frázisokat.
Mindenkit lehet valahogy csúfolni. Ezt igyekeztem névválasztásnál elkerülni. De kinézet, testalkat, beszédhiba, apró testi hibák, viselkedés útján is beszerezhetünk némi csúfnevet. Vagy a szülők által.
Én évekig karate majom voltam. Cuki név. Nem?
Szerencsére bennem nem hagyott mély nyomokat. Remélem gyerkőckéim nem tapasztalják majd meg. De azt is nagyon remélem, hogy nem állnak be a csúfolódó társaságba. 

Hiszen valakinek csak egy mondat, egy szó, még csak komolyan sem gondolja. Másnak pedig megaláztatás, évekig sérelem, fájdalom. Lehet nem mutatja, de belül őrli.

Van olyan ruha, amit nem vesz fel elsőszülöttem, mert megszólták miatta. Pedig nem szakadt, koszos. Nem is márkás. De normális. 
Hát ő nem veszi fel, annyi szent.
Hát már az 5 éveseknél is ez megy. Mi lesz később? Uram atyám...
Aztán jön a másik, hogy az XY-nak is olyan cipője van és azt mondták utánozó majom vagyok. Tessék?
Andrisom, ne nőj meg hamar, légyszi-légyszi!

Kedves szülők. Mi nevelünk és mutatunk példát. Figyeljünk erre(is)!
Igaz mit várjunk egy kisgyerektől, mikor a "kedves" néni is azzal köszönt a boltban, hogy te is aztán jól összeszedted magad három gyerek után...

Hogyan írok én

Nem tudom mennyire ismer engem az, aki követi e bloggomat (is). 
Ugyan is van még kettő. Az első, egy könyves blog, ahol természetesen a könyv olvasásaimat tartom számon, írókkal készítek interjúkat és hasonlók, mivel nagy könyvmoly vagyok. Ő volt az első. Szeretek rengeteget írni, beszélni. De azon a felületen csak könyvekről tehetem, maximum filmekről.
Aztán mivel imádok sütni, főzni, így a másik konyhás blog receptekkel, képekkel. De ő még gyerekcipőben jár. Nem is nagyon promotálom.
Ez a blog ebből a kettőből nőtte ki magát. Hiszen oly nagy a dumálási vágyam. 
Hogy milyen blog akar lenni? Családi, elmélkedő, önkifejező? A csuda se tudja. Vegyesvágott. talán kialakul majd idővel.
Addig is elmesélem, hogyan szoktam és mikor írni. 3 gyerek anyukájaként, hatalmas házzal, háztartással nem könnyű frissen tartani a blogokat is. Van, hogy pár perc nyugi van mikor meséznek, nem gyilkolja a két nagyobb egymást, hanem szépen eljátszanak ketten, a kicsi meg épp világotfedezfelalábomnál. Vagy éjjel, mikor elcsendesedik a ház. Reggel, ha alszik még mindenki. Vagy mint épp most is, délutáni szundiparti van gyerekek körében. Aludhatnék én is. Vagy fordíthatnám takarításra az időm. Utóbbiból épp elegem van. Előbbi meg a sok téma miatt nem lehetne. Szétfeszítene a mondanivaló.:)
Szóval ülök a hűvös, besötétített szobámban, kloffolom(idézem férj szavait) a gépet, miközben háttérzajnak szól a Tv. Most valami torna megy. Valami zene vagy beszéd kell. De az sem zavar, ha gyerekek körülöttem nyüzsögnek. Maximum a helyesírásomnak nem tesz jót.
Az ágyam szélén nyomom, régi, hagyományos géppel. Tea a kezem ügyében vagy a napi két kávém egyike. Kis jegyzetek mindenfelé, amiken a kipattanó szikrákat írom le épp napközben arról, miről is írnék, beszélnék, olvasnék.
Sokszor elalvás előtti percekben jutnak eszembe a témák, írások, a magammal megvitatandó dolgok. Vagy séta közben. Jó lenne ilyenkor egy diktafon. Néha egy laptop sem jönne rosszul, hogy ne a gép fölé "görnyedve", hanem kényelmes vízszintbe írjak. Egy jó hintaszéket is elfogadnék erre a célra. De jó ez így. Megszoktam.
Remélem továbbra is olvasni fogjátok napi humorom, nyűgöm, szeretetem, dühöngésem, elmélkedésem és örülnék, ha néha hozzá is szólnátok, ötleteket adnátok, mesélnétek saját kis dolgaitokról. Örülök a visszajelzéseknek. 
Hogy mit ad nekem a blog? Elnyugtat. Kiüríti a sok gondolatot. Nem mondhatom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek...
Beszéd a külvilág felé, mivel nehezen jutok el egyedül, gyerekek nélkül bárhová.

Köszönöm szépen.

Napi Adriennt olvashattátok!
Szép napot!
Én meg most jól elmegyek tornázok pár percet, míg csend van és megkeresem a hiányzó teámat...

Ellentmondásos anyaság

Fura ellentmondások tárháza az anyai lét, jöttem rá a minap, mikor az esti fürdéshez készültünk.

Alig várjuk, hogy a pocakba kerüljön a hőn áhított baba, majd alig várjuk, hogy kikerüljön onnan.
Alig bírjuk kivárni, hogy a minimanó megnőjön, önellátó legyen, majd visszasírjuk amikor még kicsi volt vagy a pocakban élt.
Úgy várjuk már, mikor végre beszélni kezd, majd nehezen tudjuk kivárni, hogy végre elhallgasson egy kicsit és élvezhessük legalább egy percig a csendet.
Nagyon várjuk, hogy felálljon és szaladni kezdjen, majd ezen elfáradva visszasírjuk, mikor még békésen feküdt csak. 
Egy órás altatás után már a francba kívánunk minden csecsemő tanácsadó könyvet és tippet, csak aludjon végre el, aztán meg úgy várjuk hogy felébredjen, halljuk újra a hangját és lássuk szaladgálni.
Mikor lesz végre pár szabad óránk önmagunkra és a sok dologra? Aztán mikor ránk szakad, azt sem tudjuk mit kezdjünk vele.
Elolvasunk minden tanácsadó könyvet, elveink lesznek, majd megszületik a baba és mindent elfelejtünk vagy úgy ahogy van csődöt mond.
Nagyon várjuk, mikor jön el az a pillanat, hogy nem csak a cicin/cumisüvegen lóg és végre önállóan enni tud mindenfélét, majd visszasírjuk a jó kis szopis létet, amikor még nem kellett pacsmagolnunk és persze egyiket sem eszi meg a gyerek.
Alig várjuk, hogy egyedül mehessen a csemete nyaralni, majd percenként az óránkat nézzük, mikor jön végre haza.
Szeretnénk kitárni előtte a világot, megismertetni mindennel, aztán meg visszasírjuk amikor még csak mi léteztünk számukra...
Hosszasan tudnám még sorolni az ide vágó dolgokat.:)

Diéták hada

Kevés olyan embert ismerek, aki ne diétázott volna valamikor, ha nem épp jelenleg diétázik. Ismerek egyáltalán ilyet? Akárhogy töröm a fejem, elenyésző hányad az, aki eszembe jut.
Márpedig nem tudunk jól diétázni. Számtalant kipróbáltam én is. Hol sikerrel, hol pedig anélkül. Leginkább eredmény nélkül vagy rövid ideig tartó eredménnyel. Összeszedtem pár oltári hibát, ami elkövethetünk. Hátha valaki tanul a hibáimból, más hibáiból.
Ez a post nem a diétákat hivatott összehasonlítani. Mindenkinek más a jó, más jön be. Nem tisztem megítélni melyik a jó és melyik nem.

- Olyan diétát választunk, ami csak egy vagy kétfélét engedélyez! 
Azon kívül, hogy egy idő után elegünk van abból a bizonyos alapanyagból(ó igen, a csokitól, dinnyétől is lehet herótod) még nagy hiánybetegségeket is okozunk önmagunknak!

-Nem megfelelő alapanyagok diétához. Mit értek ez alatt? Például sokan abba a hibába esnek, hogy gyümölcsöt gyümölccsel esznek vagy gyümölcs joghurtot, ami tele van cukorral és azt hiszik, most jól diétáznak. A gyümölcs cukrot tartalmaz, ami lassan szívódik föl. Finom, egészséges, rostdús, viszont este vagy egész nap ne együk, csak alkalomadtán vagy délelőtt, még lemozogjuk.
A krumpli zöldség, hihetnénk, hogy akkor bármennyi mehet és bármikor. Vagy a babnál szintén ugyan ez áll. Sajnos ez nem így van. Eléggé hizlal némelyik zöldség is. Figyeljünk ezekre a dolgokra is.
Rejtett szénhidrát, cukor sok dologban van. Nézz után. Esetleg írd le egy heti étrended, italod és meglátod, mennyi feleslegesen bevitt kalória van esetlegesen.

-Éhezés. Ha éhezel, hosszú távon sok betegség fog megtámadni. Rövid távon pedig hiány alakul ki a szervezetedben és raktározásra kényszeríti a tested, így nem fogyni fogsz. Nem egészséges.

- A diéta alatt nem iszunk eleget!
Ez az egyik legnagyobb hiba. Folyadékra szüksége van a szervezetnek. Ha pedig diétázunk pláne, mert az viszi ki a felesleges anyagokat, kimossa belőlünk.

- Minden finomságot, kedvenceinket megvonó diéta is nagy hiba.
Egy idő után megunod, hogy nem eheted a kedvenced és tuti feladod a diétát.

- Nem mozgunk!
Minek, hisz úgyis fogyunk majd a diétától... Ez igaz, de...
Igen, fontos az étkezés, de mozgás nélkül mit sem ér. Sokat le lehet adni vele, de izomból is és a bőr is nehezebben húzódik vissza. Ha nem mozgunk egyáltalán, akkor nehezebben is megy le a felesleg.

- A sanyargató diétákból, legyen akármilyen is, egy idő után lemondunk, megunjuk, feladjuk. 
Legyél kitartó és inkább lassan, de kevésbé sanyargató fogyást válaszd.

- Mennyiség. Tegyél korlátot az egészséges ételeknél is. Hiába egészséges és jó a diétához a csirkemell, az azért ne jelentse azt, hogy két egész csirkének a cicijét egy ültő helyedben bevágod!

- Feladod, ha nem fogysz azonnal és sokat. 
Ez megint egy tipikus hiba. A diétánál kitartónak kell lenni, az a kulcsa. Ne várjunk rögtön mínusz húsz kilókat, mert az lehetetlen és egészségtelen is. A lassú fogyás a jó fogyás, mert azt nem jo-józod vissza rögtön. Ha hirtelen túl sokat fogysz, az akkor izom és víz nagy részt, amit hidd el, nem szeretnél veszíteni, inkább zsírból érdemes fogyni inkább.

- Ne méricskéld magad minden nap. A súlyod ugrálhat attól függően, mennyi víz van a szervezetedben vagy egyéb. Inkább centit mérj és azt se állandóan. Elveszi a kedved, ha nem látsz napról-napra fogyás, viszont meghozza a kedved, ha látod, hogy az előző hónaphoz képest hány centi ment le.
Apropó, mondtam már, hogy edzel, izmot építesz némileg, ami nehezebb vagy ugyan annyi kilóban néha, mint a zsír? Sokszor lehet hogy fogytál sokat, de a kilón nem látszik még.


Bizonyára ti is tudtok még ilyen hibákat, amiket elkövetünk. Nyugodtan írjátok meg, kibővítjük a listát.

Alapjában véve én annak vagyok a híve, hogy mindent kell enni. A kalóriadús ételeket, szénhidrátot, cukrot is, csak keveset és nem mindegy mikor.  Délelőtt mehetnek a szénhidrátok, édesebb dolgok, gyümölcsök, sok folyadék és nagyobb mennyiségben. Ebédre már kevesebb szénhidrát, cukor kerüljön a szervezetünkbe és a mennyiség is kevesebb legyen. Vacsorára pedig sok fehérjedús ételt fogyasszunk minimális vagy semmi szénhidráttal. Ha be tudunk még két étkezést szorítani a főétkezések közé, az még jobb!
Abban hiszek, hogy a mozgás, a sok folyadék, jó alvás és boldogság is kell egy diétához. Ne fogyózzunk, hanem életmódot váltsunk, szokjunk lassan hozzá és tartsuk. Ha viszont néha becsúszik egy nem cukormentes fagyi vagy egy finom süti/pizza/mindenki helyettesítse be kedvencével, akkor se érezzünk bűntudatot. Esetleg mozogjuk le utána. Ha ez az egy kaja nem egy, hanem egy nyaralás vagy egy hétvégi eszem-iszom, akkor az utána való napokon szigorítsunk a kajáinkon.
Ne ragaszkodjunk az életünk árán is a diétánkhoz. 
Próbáljuk kitapasztalni önmagunk számára a legjobbat. Ez vonatkozik a mozgásra is. Nem szeretsz futni? Semmi gond. Akkor súlyzózz vagy zumbázz, hastáncolj vagy bármi mást, amiben jól érzed magad.
Egészségügyi problémáid vannak? Érthető. Keress olyan mozgásformát, ami kímélő.
Ja és még egy jó tanács. Helyettesíts!
Imádod a pizzát vagy a csokit, rakott krumplit? Keress rá más alternatívát. Krumpli helyett karalábé. Pizza helyett teljes kiőrlésű vagy karfiolpizza. Tészta helyett durum vagy barna tészta. Csoki helyett cukormentes csokoládé vagy magas kakaótartalmú étcsoki...
És így tovább!
Kellemes fogyást-mozgást mindenkinek!