Anyának lenni jó, de...

                                                         Fotó: Vörös Adri

Vessetek meg, de néha anyának lenni nehéz. 
Nehéz, hogy mi vagyunk a háttérben, az utolsók önmagunk számára. Hogy a mi szükségleteink, kívánságaink sokszor elmaradnak.
Néha olyan jó lenne:
- Egyedül elmenni wc-re és egyedül is maradni végig, ráadásul úgy, hogy senki sem sír, csacsog vagy kér bebocsátást az ajtó másik oldalról.
- Frissen, melegen inni a kávémat, nyugodtan, csendben. Nem akkor, mikor eszembe jut és teljesen kihűlt már. Ne kelljen keresnem sem.
- Inni egy nagyot. Alkoholt. Úgy, hogy a következményeket nem nézzem. Nevetős részegnek lenni. Spiccesnek.
- Beülni egy illatos, forró fürdőbe hosszú-hosszú időre teljesen egyedül.
- Elmenni és egy igazi görbe estét csapni, táncolni, bulizni, éjszakázni, kószálni.
- Nem a gyerekrészlegen nézelődni egy ruhás boltban.
- Úgy telefonálni, hogy csak a beszélgető partnered szól bele, nem a gyerekeid.
- Egy hosszú csevegést végigbeszélgetni gyerekmentesen, komoly és kevésbé komoly felnőtt témákban.
- Elolvasni egy könyvet, végignézni egy filmet, sorozatrészt megszakítások nélkül, nem hat részletben. 
- Reggel akkor kelni, amikor én akarok.
- Lustálkodni egész nap és nem csinálni semmit. Nem, még egy mosogatás, mosás sem fér bele.
- Nem mese adót, természetfilmet nézni a Tv-ben.
- Étteremben azt rendelni, amit én szeretnék és azt egyedül meg is enni, nyugodtan. Nem összecsócsálva, nem azt nézni, hogy a gyerekek is megeszik-e.
- Olyan ruhát fölvenni, megvenni, aminél nem azt nézed mennyibe kerül, kijön-e a koszos kis kéz maszatolása belőle, hogyan tudom megoldani a szoptatást benne, ha szaladok, lehajolok a gyerekhez, nincs-e kint az alfelem, mennyire gyorsan szárad vajon...
- Egész nap önmagamhoz alkalmazkodni csak, senki máshoz. 


Ezt mind-mind jó lenne. Csak aztán meghallom a másik szobából, a rácsos ágyból a hívó szót, Anya. 
Megdicsér nagylányom, hogy én vagyok a világon a legjobb anyuka.  
Viki huncutul rám mosolyog és ki is mennek az eszemből ezek a hívságok...
Már nem is oly fontos. Majd 15 év múlva. Akkor mindre lesz időm. Igaz, akkor meg visszasírom majd ezt az állapotot. Utána pedig el leszek foglalva az unokák elrontásával.)