Gyerekeim nélküli élet?

 Ez egy kitárulkozós post, így nem érzem, hogy csilli-villi, beállított fotó illene hozzá. Hanem csak mi "a la natur"! A mi kis családunk.

Egy nagyon kedves ismerősöm, aki olvassa az én agymenéseimet folyamatosan, a héten igazán izgalmas témát, kérdést dobott föl. 

Ami így szólt pontosan: Nem hiányzik néha a "régi" életed?

Elsőnek nem is értettem, hogy ez kérdéses-e, de aztán jobban belegondolva, megér egy bejegyzést. 

Köszönöm Móni az inspirációt! Ő még gyermekvállalás előtt áll, így jogos a kérdése. Sokan úgy képzelik el, hogy a gyermekvállalás csupa lemondással jár és elveszted önmagad, az életed. Némileg igen. De ravasz, aki ezt kitalálta, hiszen cserébe annyi mindent kapsz, hogy fel sem tűnik!

Hiányzik a régi, gyerekek, család előtti életem?

Egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy nem!

Nem mondom, hogy néha valami nem jut eszembe, de nem "sírom" vissza. Talán csak a régi kori testet, az önbizalmam. De, a csendet, nyugalmat és azt is néha, hogy oda mehessek, ahová és amikor akarok, mindenféle egyeztetések, bébiszitter keresés nélkül, férjjel közösen is akár. Talán még ez a része az életemnek, a szabadság. De nem fájón, nem sürgetőn. 

része az életemnek, a szabadság. De nem fájón, nem sürgetőn. Csak kicsit. Néha. Ha fáradt vagyok és elég mindenből. De nem sokáig és nem sokszor.

Nézzük a mérleget. Az egyik oldalon van a hastánc, csillogás, szabadság, ígéretek, utazás, izgalom, fellépések, talán a sztárság. Szép, szép, de üresnek érzem, így utólag. Karrierem lehetett volna más is a táncon kívül. Voltam én bébiszitter is Angliában. Ezer jövő félét tartogatott az élet. De nem azt választottam.

 Ez a jövő és ami most van, más! Nem vette el senki, megvan még a lehetőségek tárháza, csak más ajtók nyíltak ki. Más a fontos. Más dolgok érdekelnek. 

Vannak nehézségek, gondok, fáradság, pelenkák, idegeskedés, kórházba rohangászás, napi fejtegetések, hogy mit rontottam el vajon? Sokszor fáradt és kialvatlan vagyok. Sokszor felidegelnek a kis kópék. Vagy idegeskedem miattuk, jobban, mint magam miatt, ha bajuk van, fellépnek, szerepelnek... 

Nem mondom, hogy könnyű. Sőt! Piszok nehéz. Felértékelődtek a nyugodt percek. Szárnyalni tudok. Ezerszer hatékonyabb vagyok. Amit régen 1 óra alatt csináltam, ma már 10 perc alatt lerendezem. 

Nem csak mosolyt és szeretetet kapok tőlük, hanem új dolgokat, új perspektívát... Teljesen más lett az értékrendem. 

Tanítanak folyamatosan. Alázatra és millió új dologra. Erősödöm lélekben és testben is. Karizom pipa, a rengeteg gyerek cipeléstől. Már nem sírom el magam egy érzelmes mese jeleneten. Tartom magam az anyák napi ünnepégen és a karate vizsgán is. Pedig bömbölni tudnék. Erről jut eszembe, nagylánykám múltkor megjegyezte: Anya, te sosem sírsz. Ha tudná, hogy a napi feszültséget írással vezetem le vagy mozgással, netán a zuhany alatt sírom ki magam, amikor senki sem látja...

Erősebb lett az igazságérzetem, hangosabb a hangom, ha szólni kell valamiért, felszólalni valami ellen vagy mellett.

Tanítom őket és tanítanak engem.

Rácsodálkozom apró dolgokra az életben, ami mellett elmennék amúgy. Ők megmutatják. Rávilágítanak dolgokra.

Önbizalmam néha romokban, de ők is erősítik. Mikor Andris rám néz csillogó szemmel és megjegyzi: Szép! Nem tudom mire értette, tudja-e mit jelent, de aznap csak mosolyogni tudtam. Mikor Danci puszilja a terhességtől csíkos hasam, megszeretgeti, hisz az volt az otthona...Elfelejtem, hogy máskor mekkora gátlásokat okoz.

Andris most is itt ül az ölemben és "segítene gépelni". A kis meleg teste, a cuki szempillái, a mosolya és az a gagyarászás, amit csak ő ért, de már kezdem én is...

Nem cserélném el egy fellépésért sem. Ahogy az orrát ide tolja piszézni. Nincs ennél jobb dolog! Ahogy függ tőlem, úgy függök én is a mosolyától. Nem tudok elmenni mellettük egy puszi nélkül. A szeretetem sokszorozódik. Mindenkinek szórnék belőle egy kicsit.

Ezt cseréljem el egy csilli-villi ruhára? Egy könyvre, ami ugyan élményt ad, új világba röpít, de a gyerekeim is. 

És lehet ezt okosan csinálni, mindenből egy kicsit. De egy idő után, úgyis a gyerekeid töltik ki az életed. Lesz egy kis tánc, egy új munka, egy szép ruha, egy nagyszerű könyv, de nem maradandó. Az emlékeim a gyerekekkel örökre szólnak. Nem csak a kedvenc olvasmányomra szeretnék 70 éves koromban emlékezni, hanem arra, ahogy megölel Vikim, ahogy Danci csacsog, Andris szalad felém a kis lábain. 

Elvették az életem, de a világon a lehető legjobban. Ez olyan, mint egy élethosszig tartó szerelem!

Sosem múlik, sosem halványul.

Bánom-e, hogy másfelé vitt az élet? Nem. Más fajta életet mutattak a gyerekeim. Néha hiányzik egy darabja, de csak úgy, mint egy régi kedvenc könyved lapjai. Aztán feltárulnak egy teljesen új felfedeznivaló könyv oldalai és már nem foglalkoztat a régi olvasmány. Tudom, hogy volt, valamikor, valahol az életben. Szép volt, jó volt. De már más az életem.

U.I.: Nem mindenkinek való a gyerek. Nem is szabad erőltetni mindenféle elvárások szerint. Mindenki érezze, hogy neki ez a jó vagy a gyermek nélküli élet!

Aki pedig naponta küzd egy baba foganásáért, csak kitartást tudok kívánni neki hozzá!