Amikor iskolás korú lettem, megfogadtam, hogy a gyerekem/gyerekeim nem fognak mindenféle különórákra járni. Én ugyan is karatéra jártam izgágaságom, hiperaktivitásom és túlbuzgóságom, nagy szám miatt. Igazi jó levezetés volt a felesleges energiáimra. De valahogy nem tudtam értékelni szüleim jóságát. Pedig nekem segítettek vele. Talán hiába a jó szándék, csak besokalltam, hogy heti hatszor különórára, karatéra kellett battyognom. Akkor biztosra vettem, hogy a gyerekeim nem fognak semmire sem járni! Élvezzék a szabadidőt, szaladgálást, a korlátlan időt és teret.
Aztán megszületett nagylánykám, akit minden érdekel és mindent kipróbálna legszívesebben. Nem kicsit hasonlít rám hiperaktivitásban és a nagy szájában. Á. Iciripicirit sem. Most is itt ül mellettem és be sem áll a szája. Csak mondja és mondja. Szerteágazó az érdeklődési köre. Elkezdett nyúzni, hogy ő szeretne erre és erre a különórára járni. Végül hiába a gyermekkori fogadalmam, beadtam a derekam, bizony különórákra járunk.
Danci elsőnek a népitáncot vette fel, még az oviban. Heti egyszer van csak óra, ahol e szép elfoglaltságot gyakorolják. Imádja a mozgást, a ruha felvételét és szívesen megy fellépni is a csoporttal. Ezúton is köszönjük az óvónéniknek a fáradozást!
Azt hiszem ez egy olyan dolog, amit mindenképpen érdemes támogatnom. Nem kis "munka" volt betanulnom a szoknyák feladását, a mit hová teszünk és hogy masnizzuk dolgokat. De annyira szép benne és olyan szívesen jár, hogy minden fellépésre elmegyünk, ami van. Szereti és ez a legfontosabb. Én meg nézni szeretem. Büszke vagyok rá, hogy a népi dolgok is érdeklik!
Aztán Daniellának nem volt már elég a heti egy óra tánc. Valami másra vágyott még. Valami zenét, éneket tanulna. Így jutottunk el a zongorára és most már szolfézsra is. Annyira szép és kecses, mikor a zongora mögé ül. Persze nem bírtam ellenállni neki és engedtem. Kicsi még hozzá, így játékos formában megy a tanulás. Egy fiatal, kedves és türelmes, lelkes tanárbácsi tanítja, nem iskola, hanem tanfolyam keretein belül. A zene, a művészet távol áll tőlem, így izgalmas belesni a kulisszák mögé. Egy deka hallásom sincs, ezt bizony nem tőlem örökölte! De cuki a zongora mögött. Heti kétszer háromnegyed órát jár. Rengeteg dolgot fejleszt a zene tanulás. Semmi jó elrontója nem vagyok, így hagyom.
Mondtam már, hogy tele van energiával? Ezt leküzdendő kezdtünk el közösen karatéra járni. Én is bizony. A mozgás fontos. Jót tesz mindkettőnknek. Van izmunk(meglepő),állóképességünk, levezetjük a stresszt, átmozgat, eltereli a figyelmünk, önfegyelemre és figyelemre tanít. És még millió más dologra. Kell ez nekünk. Kicsit hosszú, de heti kétszer másfél óra elfoglaltság ez számunkra.
Büszke vagyok rá. Kicsit magamat látom benne. És igen, itt vissza jutottunk azokra a nagyon utált karateedzésekre, amiktől besokalltam. Már látom, miért volt az jó nekem.
Lánykám még járna focira, angolra, úszni, kézműveskedni és rajzra is. De hát valamikor pihenni is kell. Nem támogatom a hetente váltogatott foglalatosságot. Tanulja meg, hogy amit elkezdett nem szabad abba hagyni az első nehézség után. És ennél még jobban terhelni sem szeretném. Bőven sok!
Vikim még fiatalka, így nem is erőltettem a dolgokat. Ő teljesen más természet, mint nagylány. Csendesebb, nyugodtabb, kicsit lustább. Tudtam, hogy neki nem fog bejönni Danci egyik különórája sem. Nem szeret szaladgálni, énekelni. Rajz óra nincs a környékben, amit nagyon szeret.
A könyvtárban játékos gyerek angol indult az LCF Kids Club néven. Mikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ez lesz az ő elfoglaltsága, neki találták ki.
Kicsit félve, de elvittem az első órára. Boldogan jött ki. Ma lesz a második órája, amit már nagyon vár. Kicsit csalódott volt, hogy nem mindennap van. De kárpótolta a tudat, hogy helyette sokáig mehet, nem csak egy-két alkalommal. Kíváncsi leszek, mikor fogja itthon is használni néha a tanult szavakat, mondókákat, verseket, mondatokat. Erről még olvashattok majd nálam bővebben.
Hát itt tartunk most. Még jó, hogy az én gyerekeim nem fognak különórákra járni:) Erre mondják, hogy ember tervez, Isten végez!
Vajon Viki választ majd a későbbiekben még mást is? Mi fogja érdekelni még? Hogyan fogja tudni kamatoztatni az angol tudását?
Danci kitart az eddigi kedvencei mellett vagy valami teljesen mást fog végül hosszabb távon?Ennyire szerteágazó foglalkozás...
Andris mit fog szeretni, ha nagyobb lesz? Vagy ő lesz az, aki tényleg nem fog különórákra járni?
Izgalmas és rémisztő is egyben. Előttük millió lehetőség és a határ csak a csillagos ég!
Ti szoktatok arról elmélkedni, hogy mi lesz a gyereketek, ha nagy lesz? Vajon milyen hobbyt fog szeretni? Gondoltátok volna, hogy pont azt választja majd, amit most? Ennek a hobbynak köze lesz vajon valamikor az életéhez nagyban is?
A ti gyerekeitek milyen foglalkozásra járnak? Fontosnak tartjátok? Vagy inkább csak legyen gyerek? Kíváncsi vagyok. Meséljetek róla!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése