2017. december 23., szombat

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni- Eztneked



Imádom a szép és egyedi gyerek ágyneműket, játékokat. Így találtam Erikára is, aki ízléses, ám egyedi, minőségi termékeket készít a gyerekszobákba. Most őt mutatnám be nektek.


Lövényi Erika vagyok, egy 6 éves kisfiú és egy 3 éves kislány anyukája.
Az oldalam 2016 nyarán indult el. Elérhetőség egyelőre csak a facebook oldalamon van, az instagramon is jelen vagyok de még nagyon kezdő szinten. Viszont napokon belül a Meskán is fent lesznek a termékeim és remélem jövőre akár már egy külön weboldalt is tudok indítani.
Alapvetően textiltermékek kaphatók nálam, elsősorban baba- illetve gyermekszoba dekorációk, játékok, nagyjából 0-6 éves korig, egyelőre J



A kérdések:
- Mennyire volt nehéz elindulni, elindítani ezt a kis vállalkozást gyerek mellett?
Gyerekek mellett semmi sem egyszerű, főleg úgy, hogy nekünk nincs segítségünk. A nagyszülők, testvérek távolabb élnek, így minden teendőnkre ketten vagyunk a férjemmel.
Az indulás abból a szempontból nem volt nehéz, hogy egy ideje már érlelődött bennem, hogy a tettek mezejére lépjek. Másrészről pedig, ha a megfelelő időpontra várok, talán soha nem vágok bele.  Álmodoztam róla és aztán szépen, apránként kezdtem el építeni, ahogy az időm engedte. Az ekkor  2 éves kislányom és az 5 éves kisfiam csak annyit érzékelt ebből, hogy anya néha varr valami szépet, aranyosat, kedveset, pihe-puhát. Leginkább hétvégén vagy esténként jutott rá időm, amikor az apukájuk maximálisan tudott helyettesíteni engem, ha erre volt szükség. Ez az időszak bevallom arról szólt, hogy próbáltunk sakkozni az idővel, úgy, hogy ennek a család ne érezze hátrányát. Idén ősztől már a kisebbik gyermek is óvodás lett,  így lényegesen egyszerűbbé vált az időbeosztásom.
Természetesen a férjem és a gyermekeim az összes elkészült termékemet látják, megtapogatják, véleményezik. Szerencsére eddig csak pozitív megerősítést kaptam tőlük.
Egy-egy ötletem kivitelezésében a gyermekeim inspirálnak. Van, hogy először nekik mesélem el a gondolataimat és ha pozitív a fogadtatás, akkor tudom, hogy érdemes továbbvinni és megvalósítani. Kislányom borzasztóan cicamániás, ő adta az ötletet az első gyermekjátékhoz is. De, hogy ne csak egyszerűen egy átlagos cica legyen belőle, a pofiját kézi hímzéssel készítem. Mivel a logómban megjelenik a szív forma, így adott volt, hogy a nevében illetve küllemében is megjelenjen ez a motívum. Az így készült játékokat „I Love kollekciónak” kereszteltem el. A kis állatok egyik szeme I betű a másik pedig egy szívecske, utalva az I Love elnevezésre. Ettől egyedi, ettől különleges, ettől az enyém. Létezik 3 hónapos kortól kicsi méretben, kis csörgővel ellátva és nagyobb méretben 1 éves kor felett.  A cica óta született már nyuszi és maci is valamint tervezem hogy más állatok is készülnek a jövőben.
A cicus a felnőttek körében is népszerű: kért már belőle egy anyuka saját magának és az én anyukámnak is van már egy belőle.





- Sokfélét készítesz. Honnn jönnek az ötletek, hogy most felhőcske alakú párnát készítesz, majd ágyneműt és az milyen legyen?
Általában anyagmintákat szoktam kitenni az oldalamra, amelyek elérhetőek vagy hamarosan érkeznek hozzám. Tény, hogy ezek általában az én ízlésvilágomat tükrözik. ami nekem megtetszik azt kiválasztom, utána pedig hagyom hogy azzá alakuljon amit a vásárló szeretne: egy rácsvédő, vagy egy komplett szett (rácsvédőt, takaró, kispárna), vagy csak egy takaró stb.. Szívesen segítek,  ötletelek együtt a vevőimmel, hogy aztán tényleg olyan szülessen ami a szívének kedves.
Az első évem nagyjából úgy alakult, hogy a vevők igényeinek alapján készültek a  termékek. Ha valami nincs a termékpalettán de jön rá kérés/kérdés és úgy érzem, hogy vállalható, akkor természetesen elkészítem. Változó, hogy mikor mi készül.
Az elkészült termékeket mindig kiposztolom, hogy inspirációt adhassak más anyukáknak is.

- Milyen anyagokkal dolgozol legszívesebben?
Na igen az anyagok.....az egész innen indult el, hogy nem  találtam olyan anyagmintákat a kislányom szobájához amit szerettem volna. Nem akartam a klasszikus gyerekdesign vonalon elindulni. Vágytam rá, hogy találjak valami egyedit, amiben van egy kis csavar vagy a mintáját vagy a színvilágát tekintve, de mégis gyerekszobába való. Sajnos ilyet itthon nem igazán találni csak nagyon kevés helyen kaphatók designer pamut textíliák. Viszont – mint ahogy sok más textilekkel foglalkozó kézműves - én is ezekkel az anyagokkal szeretek dolgozni a legjobban. Csodás dolgokat találni köztük, igaz az áruk kicsit drágább mint a hagyományos textileké.
Szeretem a letisztultabb mintákat, régóta szemezgetek a fekete-fehér kombinációval is, de ezt egyelőre csak a saját falaink közt tesztelgetem.
Ami nekem még nagyon fontos, hogy puha tapintásúak legyenek és 100%-ban Ökotext minősítéssel rendelkezzenek, a babák szempontjából ez nagyon fontos. Egyébként pedig ezek mellett sok anyagom érkezik külföldről, leginkább a környező országokból.

- Mennyi időt tudsz erre a munkádra fordítani úgy, hogy az ne menjen a család, háztartás, énidőd rovására?
Idén ősztől már sokkal kedvezőbb a helyzet, hisz mindkét gyermekem óvodás, így a napom nagy részét azzal tölthetem ami szeretek csinálni, a hobbim a munkám vagy fordítva. Az énidőmet is igyekszem ebbe az intervallumba belecsempészni. Ami viszont fontos lett, hogy a délután és este már csak az övék vagyok. Különórák, játék, vacsora és az  esti rituálék. Ezt az időszakot pedig már igyekszem nem keverni a munkával.

- Emlékszel még, kinek és mit készítettél el legelsőnek?
Mint mindenben az elsőt, soha nem feledi az ember. Természetesen az első komolyabb terméket a kislányomnak készítettem. Mielőtt megszületett, nagyon nem tudtam elképzelni hogy milyen is legyen valójában a kis kuckója. Nagyjából az utolsó pillanatban vettem neki egy rózsaszínes-baglyos kis szettet, de nem voltam vele mérhetetlenül boldog. Aztán teltek a hónapok és rájöttem, hogy valami más szeretnék látni a kis ágyikója környezetében. Így indult el bennem a vágy, hogy alkossak valamit, ami egyedi, nem jön velem szembe sehol és az én kezem munkája. Elővettem hát az évek óta nem használt varrótudományom és nekikezdtem. Látva a végeredményt,  azon gondolkodtam, hogy vajon hány anyuka szembesülhet még rajtam kívül azzal, hogy nem találja sehol a neki megfelelő designt a gyermeke szobájába. Vettem egy nagy levegőt és döntöttem. Így született meg az „Ezt neked!” oldalam. Szerencsére ezzel párhuzamosan a bővebb családomban sorra születtek gyermekek, unokák, így a kezdeti időben nekik készítettem apróságokat. Amikor az oldalam elindult, valamennyi referenciával már tudtam rendelkezni.
Még egy ELSŐT ki kell emeljek: nagyjából 2 hónapja működött a kis vállalkozásom, amikor megkeresett egy anyuka, konkrét elképzeléssel születendő gyermeke szobájához, hogy segítsek neki a megvalósításában. Nagyon-nagyon izgultam és mérhetetlenül megtisztelő volt, hogy rám bízta a kislánya ágyikójának a berendezését. Azt hiszem szép, letisztult lett a végeredmény. Nekik készült az első komolyabb szett, és azóta persze sok más apróság is, Melindáék folyamatos vevőim lettek.






- Mely dolog volt az, amit készítettél és a legtöbb örömet okozta neked?
Nem is magát a terméket emelném ki, mert az összes elkészítése örömet okoz. Számomra a legnagyobb boldogság és egyben visszacsatolás az amikor elkészül egy alkotás és kapom a képeket arról, ahogy a gyerekek játszanak vele, vagy ahogy a kis szobája kinéz az általam készített termékekkel. Ilyenkor mindig nagyon elérzékenyülök.
Minden termék csak addig az enyém, amíg készítem. Utána elindul az útjára. Olyan sok szép dolgot  sikerül készíteni, hogy sokszor nagyon nehéz elengedni őket. De tudom, hogy utána másnak fog legalább akkora örömet okozni a használata, mint nekem az elkészítése okozott.


 - Mi a legkelendőbb árud?
Hát erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert egyelőre nem tudok kiemelni csaj egyet. Változó, hogy éppen mire van igény. Van időszak amikor a formapárnákra nagyobb az érdeklődés, van amikor takaróra és van, hogy a rácsvédő a kelendőbb.  
Egyébként az már körvonalazódik, hogy a jövőben milyen termékeket fogok készletre is elkészíteni, és azonnal vihetőek lesznek, mert tudom hogy van rá igény és vannak akik azt szeretik ha nem kell várni egy-egy termékre.



- Miért ajánlanád a termékeid a vásárlóknak legfőképpen?
Azoknak ajánlom akik szeretik a „handmade” termékeket, mert ezek egyediek, nem tucattermékek és biztosak lehetnek abban, hogy a készítő beleadja szívét-lelkét. Nem futószalagról kerülnek ki, egy személyben én csinálok mindent. Mindig úgy készítem el őket, hogy olyan legyen, amilyet én is elvárnék fordított esetben.
Ami pedig a jövőt illeti, rengeteg tervem van még, remélem jópárat meg is tudok majd valósítani közülük.

- Mit üzennél azoknak az anyukáknak, akik hasonló dolgon törik a fejüket?
Azt üzenném nekik, hogy merjenek nagyot álmodni és higgyenek magukban. Ne gondolják túl a dolgokat, hanem csinálják meg! Álmodni, merni, csinálni! Nagyon fontos, hogy a család a háttérben támogassa az anyukát, mert a működéshez ez is nagy mértékben hozzájárul. Nekem az anyukám és a férjem a fő támaszaim és kritikusaim is egyben 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése