Satsuma

2017. december 30., szombat

Lbébi



- Anyuka vagy, dolgozó nő. Hogy tudsz mindkét oldalnak megfelelni maximálisan?
- Nagyon nehezen, próbálom az időmet a lehető legjobban beosztani.4.osztályos a kisfiam, igyekszem a tanulásban is segíteni Neki.
A munkámban is maximalista vagyok, a negatív kritikákat is építő jellegűként próbálom felfogni, folyamatosan fejlődni,  mint minőségben mind igény szerinti választékban. Ez egy családi vállalkozás, a férjem is varr és az ő anyukája is, akinek sokat köszönhetek. Tőle tanultam meg, hogyan érdemes és kell ezt csinálni.
Páromnak is sokat köszönhetek, hisz ha nem hajózna velem egy hajóban, akkor nem lehetnék sikeres a munkámban.

- Honnan jött az ötlet, hogy vállalkozz, gyerekruhákat árulj, webboltot nyiss?
-Régebben hálóingeket és pizsamákat gyártottunk és rengeteg maradék anyag rajtunk maradt. Nővéremnek akkor született kislánya és kitaláltuk hogy a maradékokból hogyan tudunk Neki body-t és nacit varrni. Szeretettel viselte őket.  Igazából nővérem ötlete volt, hogy miért nem készítünk bébi ruhákat is, hisz olyan szépek és jó minőségűek. Ez 2004 ben volt és valójában 5 db bodyval kezdtük, próba képen, aztán 50 majd 500 lett, amiket bababörzékre, vásárokra is vittünk. Mivel az internetes vásárlások korát éljük, így mi is nyitottunk egy webáruházat www.lbebi.hu néven. Ami L bébit takar, mert a kisfiam Levente, ezért lett Lbébi.





- Mi volt a legnehezebb a kezdetekben?
- A 2004 es években nem volt nehéz jó minőségű bébiruhákat eladni, nagyon szerettem a személyes eladást,   szerettem beszélgetni az anyukákkal a kismamákkal. Mai napig a személyes vásárlást is fontosnak tartom a magam részéről. De sajnos ez a módja a vásárlásnak megszünőben van. A webáruház beindítása nagy feladat volt számunkra,  de hatalmas segítséget kaptam a közeli ismerőseimtől, akik végig támogattak tanácsokkal, ötletekkel vagy akár kritikákkal.Hamar beindult a webáruház, mert már sokan ismerték a termékeinket. Az előre utalás sok esetben gondot okozott, mert nem bíznak meg az emberek másban, de ha egyszer vásárolnak, utána már sok esetben havi szinten visszajönnek.

- Milyen pozitív hozadéka van annak, hogy a magad ura vagy?
-Voltam alkalmazott, több varrodában is de napi szinten hajnalban menni és 5 órakor hazaérkezni nem volt kellemes időszak, főleg nem minimálbérért. Nyilván nagyobb teher egy vállalkozás amikor az alapanyagtól a patentig a futár rendelés és a felmerülő problémák közt az ember csak kapkodja a fejét, de azt gondolom, hogy mindenképpen jobb így. Egyébként is én olyan ember vagyok, aki folyton csinál valamit, nem szeretem a semmittevést, egyszerűen ilyen vagyok.

- Milyen anyagokkal dolgozol, milyen stílusú gyerekruhákat árulsz a boltban? 
-Először csak duplafalas interlock anyagokkal dolgoztunk, de van már belül bolyhos anyagunk is a croszmisz(téli), valamint a wellsoft. Mindezekből fiús-lányos és unisex színek. Közel 60 féle szín, a csíkosakkal együtt. A csíkos anyagokat mi tervezzük, így ezeket máshol nem lehet megvásárolni, mert egyedi kérésre szövik le nekünk. Mivel nekem is van gyermekem, tudom, hogy a legjobb, ha praktikus bébi és gyerekruhákat készítünk. Jobb egy kényelmes ruha, mint egy olyan, amiből kilóg a gyermek dereka. Szerencsére mindhárom anyagfajtánk olyan, amit nem kell vasalni,így időt is spórol az anyuka. Az egyszerűségre törekszünk mindenféle zsinór, csipke és flitter nélkül.
Hiszem, hogy a csíkozások megadják az egyediségét a termékeinknek, hisz mint anyuka, én is tudom, hogy mennyire jó ha a babaruhák színben harmonizálnak egymással. Így elég 1 nadrághoz egy hosszú és egy rövid ujjú bodyt vásárolni és mindjárt 2 szettként tudja használni az anyuka.
Ne legyen minden gyermek egyforma, szeretem a különbözőséget, és azt, ha valaki olyan ruhákat ad a gyermekére, ami nem tömeg cucc és mindezt még jó áron is teszi.




- Kifejezetten magyar termékek vannak jelen a boltodban. Miért esett a választásod a magyar árukra? Fontosnak tartod kis hazánk erősítését?
-Fontosnak tartom, hogy a magyar termékek megmaradjanak a magyar piacon. Szeretném ha magyar gyermekeink vegyszermentes ruhákat viselnének. Jó lenne egy olyan országban élni, ahol mindent mi magunk termelnénk meg. Igyekszünk mint magyar termék gyártó és egyben forgalmazó is, olcsón árulni a termékeinket. Nyilván ez nem menne, ha más forgalmazná a termékeinket, ezért próbálunk mindent mi Magunk kézben tartani.

- Elég sok féle terméket lehet megvásárolni nálad. Van, olyan, ami nem kapható még és tervben van?
-Folyamatosan kutatjuk és elfogadjuk az ötleteket, hogyan tudunk újabb fazonokat megvalósítani. Egyszer-egyszer új kérések ,ötletek amiket elkészítünk, fotózunk és kitesszük az oldalunkra. Ha pozitív az értékelése, akkor több színben is elkészítjük, fotózzuk és feltesszük a webáruházba is.
Mindig vannak újabb tervek, folyton agyalok valamin. Általában éjjel jönnek új ötletek, amiket reggel lerajzolok. Egy második webáruházon is gondolkodunk ami majd ehhez is kapcsolódik, de ez még titok :)




- A méreteket illetően is elég széles palettával dolgozol. Tudatosan?
-Tudatosan készítünk nagy méreteket is, pl kezeslábast 134 -es,bodyt 140 es, hálózsákot 140-es méretig,mert ugyan ezekkel a gondokkal küzdöttem pár éve mint más anyukák, nem lehetett kapni 2,5 évesre bodyt vagy egybe pizsit és hálózsákot sem, pedig éjjel kitakaróznak és sajnos kilóg a derekuk. Ezért elhatároztam, hogy mi mások leszünk és ebben is különbözünk másoktól.  Mi gondolunk azokra a gyerekekre is akik nagyobbak az átlagnál, vagy pelust használnak még 2,5 évesen vagy sajnos vannak olyan gyerekek akik önhibájukon kívül jutnak olyan helyzetbe, hogy pelenkát és bodyt kell viseljenek még 10 évesen is. Szem előtt tartjuk azt is, hogy vannak kis hazánkban erős és vékony, hosszú végtaggal rendelkező babák és gyerekek is. Amikor leütnek egy terméket a weboldalon, nálunk a megjegyzés rovatba beírhatja hogy szűkebb vagy szélesebb legyen a nadrág dereka, a body, vagy amit éppen megrendelt. Nem ragaszkodunk a konfekció mérethez, teljesen elfogadott, hogy vannak ilyen kérések és ezt sokan alkalmazzák is. Ilyen kéréseknek nincs felára.

- Ajándékba egy kismamának mit ajánlanál webboltból?
-Ajándékba egy újszülöttnek mindenképp az interlock pamutot ajánlanám, ezt műszálérzékenyek is használhatják. Nagyon népszerűek a talpas nadrágjaink amit 122 es méretig készítünk. Főleg az újszülöttek nem szeretik a zoknit, így nagyon praktikus a talpas nadrág. Ha babalátogatóba megyek akkor egy kocsikabát egy színben harmonizáló talpas naci, egy hosszú és egy rövid ujjú bodyt viszek. Ezzel már van egy olyan szettje amit jól tud majd kombinálni.

- Melyik termék a kedvenced?
-Melyik a kedvencem? Viccelsz? Mind imádom, hirtelen nem tudnék csak 1 terméket kiemelni, sem 1 színt. Sok kedvenc van a vevők közt és jó érzés, amikor új csíkozást találunk ki, utána dicsérik és szeretik. Így mi is tudjuk, hogy jó döntés hoztunk. Szeretjük őket készíteni is,l ehet hogy ez titok nyitja :)











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése