Satsuma

2017. december 11., hétfő

Tépázott idegbeteg papagáj




Mondom és mondom és mondom. Estére azt veszem észre, hogy ezerszer elmondtam ugyan azt. 
Olyan vagyok, mint egy papagáj. Egy a száját folyton járató papagáj.
Mindig ugyan azok az unalomig ismételt kérések.
Egyél már! Vetkőzz le! Öltözz föl! Ne verekedjetek! Pakold el!
Ne dobd le! Ne dobáld szét! Moss fogat! Gyere már! Aludj már!
A szokásos. 
A gyerekeim fülén be, majd a másik oldalon kisétál foganat nélkül.
Kértem, könyörögtem, jutalmat helyeztem kilátásba, büntettem, büntiztem, kiabáltam, suttogtam, elvettem, civakodtam, pontrendszert vezettem be, rájuk hagytam. 
Nem is tudom, van-e olyan módszer, amit nem vetettem még be.
De nem vagyok egyedül ezzel a problémámmal szerintem.
A gyerekek alkalmi süketek. Én meg unom már állandóan szajkózni a kis mondataimat. Estére sem erőm, sem kedvem. Elszakad a cérna. Szerintem a szomszédok tudnának olykor mesélni...
Lehet ezt jól csinálni? Rossz anya vagyok?
Bűntudatom van, mert azt érzem mindig büntetek vagy kiabálok vagy kérek. De hát nincsenek nagy igényeim. Legyen tele a pocakjuk, igyanak is eleget, ne legyen kosz és kupi, tiszták is legyenek. Ennyi. 
Ez oly nagy kérés és sok?
Vajon miért nem hallják meg?
Próbáltam a ráhagyásos módszert is. De ha rajtuk múlna csokit ennének csokival, nem innának és kismalac módon nézne ki a lakás és ők is. vagy legyek a cselédjük kérjek, könyörögjek, pakoljak helyettük? Az sem megoldás. nem vagy a kiskirályok, hercegnők nevelésének híve. nem vagy cseléd. Van, ami életkoruknak megfelelően el tudnak végezni ők is. 
Voltunk fülészeten is. Nem, nem az a probléma.
Akkor hol itt a gond vajon? És ki tud a kilátástalan, végeláthatatlan dolog végére járni? Tud valaki bármi mentőövet nekünk dobni, fuldokló(kiabáló) anyáknak?
Mert nem érezzük jól így magunk. A gyerekek sem. Szerintem. De a kötélharc folytatódik minden egyes nap.
Mert jön a reggel kíméletlenül és megint egyik sem mozdul, nem öltözik és elkésünk...
Rossz anya lennék? Hiába magyarázom és tudják is, mit,  miért kell. De nem érdekli őket. Minden a régi. Néha egész jól megy. De ritka.

Azt hiszem ezt csak jó idegekkel és némi humorral lehet túlélni...
Kitartást anyatársaimnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése