Satsuma

2018. február 28., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-Moba központ




Mesélnél a vállalkozásról? 
2017.júniusában jött létre azzal az elsődleges céllal alapítottuk, hogy tehetséges, akár sérült, vagy hátrányos helyzetű előadóművészeket és képzőművészeket felkutatva, őket felkarolva olyan helyet biztosítsunk nekik, ahol megmutathatják tehetségüket a nagyközönségnek. 
A központot én álmodtam meg, amit Kata álmaival színesítettük, egészítettünk ki.

Honnan a név?
A MoBa név az én monogramomból alakult. Balla Mónika, mivel én festek és a képeimet MB –monogrammal írom alá, ebből alakult. De Kata is rengeteg munkát bele fektet a projektünkbe, ő a mozgatórugója az egésznek.

Miben tudtok segíteni nekik?
Előadások, kiállítások és akár versenyek keretén belül lehetőséget kívánunk biztosítani nekik szakavatott közönség és újságírók előtti megjelenésre is, valamint karrierjüket tovább is követjük és segítjük. 

Kik segítettek elsősorban a létrehozásában?
Munkánkat a Jövőkép Művészeti Egyesület segíti, aminek megalakulása folyamatban van! 

Mi a központ célja?
Célunk egy magas minőséget képviselő művészeti központ létrehozása, ahol a különböző művészetek találkozhatnak; egy minden korosztályt megmozgató klub létrehozása, hagyományaink őrzése. 

Milyen állandó dolgok kapnak még helyet?
Elképzeléseink szerint a szabadidőközpontban gyermek és felnőtt jóga órák, masszázs, színházi előadások, zenés foglalkozások, festő tanfolyam, iskola előkészítő, jobb agyféltekés rajzoktatás, kézműves foglalkozások, kiállítások, baba-mama torna, és akár nyugdíjas klub is helyet kaphat. Palettánkat igény szerint a jövőben bővítjük is. A központ lehetőséget kínál különböző, akár tematikus rendezvények megrendezésére pl.: zsúrok, ünnepségek, bankettek, stb.


Mi a legnehezebb a munkátokban?
A legnehezebb feladat az emberek becsalogatása.

Mik a további, távlati terveitek?
A további tervein között szerepel, ami jelenleg is folyamatban van, hogy egy színi társulatot hozzunk létre; Önálló zenés estek szervezése; A Jövőkép Művészeti Egyesület létrehozása, beindítása; Kiállítások szervezése; Nyári táborok

Hol találnak meg benneteket?
 A központ címe: 1157.Budapest Erdőkerülő u. 7







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése