2018. március 21., szerda

Illatvadászat




Ugye milyen impozáns a cím? Illatvadászat.
De mit takar tulajdonképpen? 
Egy nagyszerű márkát és még nagyszerűbb termékeit ismertem meg a SweetYou személyében. Szerencsésen tesztelhettem is párat belőle. Nem elégedtem meg ennyivel és vissza-visszanéző, csodálójuk vagyok azóta is.

Mindig érdekelt, hogyan választanak be új illatokat, hogyan jön össze egy új termék, min kell keresztül mennie, hogy bekerüljön a termékpalettába. Most bepillantást engedett a SweetYou csapata a folyamatba nekem, és általam nektek is egy kicsit. Ami számomra nagy megtiszteltetés. 




Ráadásul nem a hagyományos utat választották, hanem egy izgalmas játékot, amibe bárki bele szólhatott, hogy mely illatok legyenek a győztesek. Íme, a SweetYou csapat mesél az útról.

Három hónapja indultatok, mi történt ez idő alatt?
SweetYou:
Egyre több megkeresést kapunk, külföldre is, de most még szeretnénk a portfóliónkra és a magyar piacra fókuszálni. Február közepén kaptuk az első komolyabb felkérést üzletben való értékesítésre, ami egy szinte hihetetlen láncreakció eredménye volt. Egy vásárlónk annyira lelkes a termékeink kapcsán, hogy neki köszönhetően eljutottunk a megfelelő kezekbe, mi pedig mit sem tudtunk minderről. Ezúton is nagyon köszönjük a ‘láthatatlan kéz’ támogatását! 

Sokat tanultunk a pár hónap alatt, többek között arról, hogy mi az, amitől határozottan elhatárolódunk, még ha rövidtávon nagyobb eredményt is hozna. Például az agresszív marketing és sales, vagy a követők ész nélküli gyűjtése, ahol egy-egy nyereményért az embereknek a fél világot be kell követniük, lájkolniuk, barátokat meghívniuk és kommentelniük, szinte utasításokat követve, egyáltalán nem a mi utunk. Hiszünk benne, hogy a termékeink és a márka mögötti tartalom utat tör majd magának. Ha valakinek őszintén felkeltjük az érdeklődését, az a legnagyobb elismerés.

Számomra szimpatikus ez a hozzáállás. Nem nyomultok erőszakosan előre.

Mesélj az illatvadászatról, hogyan folyt?




A #sweetyouillatvadászat egy számunkra is újszerű játék volt, két kiemelt céllal; szerettünk volna bevonni néhány kiválasztott illatnagykövetet, hogy az ő bemutatásukban ismerhessen meg minket a nagyközönség. A másik cél pedig, hogy az eredetileg 20 illatról induló, általunk már 5-re szűkített listát tovább finomítsuk a Top 3-ra, amit később bevezetünk a piacra. Mindezt a követők aktív részvételével tettük, így ők is befolyásolhatták, mi kerül a végleges portfóliónkba.
Az illatok egyébként nagyon fontos szerepet játszanak nálunk. Csak természetes összetevőkből alkotjuk meg a kompozíciókat, ami sokkal nagyobb kihívás, mintha szintetikus illatokkal dolgoznánk. Kifejezetten összetett illatokat álmodunk meg, az édes jegyek pedig elengedhetetlen szerepet játszanak nálunk, és ez most sem volt másképp.

A játék 4 állomásból állt, kezdve a játék bemutatásával, az illatok tesztelésétől a kiválasztásig. 
7 illatnagykövetet választottunk ki, akik 4 állomáson keresztül (6 nyilvános FB és Insta profilon és 1 zárt csoportban), több ezer követő bevonásával segítettek véglegesíteni azt a 3 illatot, ami a legjobban elnyerte a tetszésüket az 5 közül. Nem volt könnyű feladatuk, hiszen nem sok információt kaptak milyen illatokkal van dolguk.

Az eredmény nagyon pozitív: először is megismertünk 7 fantasztikus csajt, akik illatnagykövetként egymást támogatóan segítették a munkánkat. Gondolhatná az ember, hogy ennyi nő egy helyen nem vezethet semmi jóra, de pont az ellenkezőjét tapasztaltuk. A lányok velünk gondolkodtak, tippeket adtak, sőt, Katytól kaptuk a hashtaget a játékra.
Volt, akinek teljesen újszerű feladat volt egy termék bemutatása, de a profik mellett hihetetlenül büszkék vagyunk a három ‘civil’ illatvadászunkra is. Nagyon pozitívan éltük meg, hogy egy illat sem bukott el a nagyköveteinknél, többen is jelezték, hogy nehéz volt kedvencet választani.

Ugyan nem voltak kétségeink annak kapcsán, hogy pozitív lesz a fogadtatás, mégis izgultunk picit mi fog kisülni ebből az egészből. Végül igazi forró drót alakult ki az illatnagykövetekkel, barátokkal és néhány követőnkkel is, sokan alig várták már a következő állomást, és ez számunkra is hatalmas élmény volt.

Összesen több mint 500 szavazat érkezett a top 3 illatra, és bár sehol nem volt ez kitétel, sok új követőt is kaptunk a játék során. Ez egy nagyon jó megerősítés volt arra is, hogy jó irányba tartunk, és érdekesek vagyunk az embereknek, úgymond megütöttük az ingerküszöbüket.

A szavazásra bocsájtott illatok közül abszolút nyertesként került ki a sárgadinnye, karamellás jegyekkel párosítva (Melonita).
 Illetve a gránátalma lédús citrusokkal és a rózsa elegáns illatával (Red Blush). 

A harmadik hely már nehezebb volt. Illatnagyköveteink többsége imádta a vanília-lime (Lady Lime) kombinációt, volt, aki igazi kis ‘csodának’ nevezte - és valljuk be, ők voltak azok, akik ténylegesen megtapasztalták a terméket. A  követőkkel történő szavazás során viszont még az egzotikus mango-orchidea jött fel nagyon. Összesítés alapján a Melonita, Red Blush ès Lady Lime illatokkal fogunk megjelenni, de természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül mennyien szavaztak a mango-orchidea illatunkra, amit mi is nagyon szeretünk. Így eldöntöttük, lesz még annak kapcsán egy kis meglepetésünk!



Az új illatok már megvásárolhatóak a weboldalunkon, találsz testvajat, krémdeót, fürdőolajat és testradírt is. A teljes Sweet Fun illatpaletta pedig a játék eredményeként 5 tagúra nőtt, a már meglevő marcipán és csoki-vanília illat mellé 3 csodás gyümölcsös illat került. A legjobb pedig most jön; limitált darabszámban összecsomagoltuk az 5 Sweet Fun illatot mini testvaj formájában, így most kipróbálhatjátok a teljes illatpalettát. Reméljük, mindenki talál majd legalább egy kedvencet köztük.

Nekem ez igazán újszerű megközelítés és emberbarát. Nem csak a hasukra ütöttek és kiválasztottak pár új illatot, hanem bevonták az embereket is. Ráadásul nem csak a  hozzáértőeket, a reklámfelelősöket, a bennfenteseket, hanem  civil embereket, az  illatokat, a SweetYout kedvelő tesztalanyokat is.


Egyik Illatvadászt ki is faggattam egy kicsit nektek.



 

- Szerinted miért te kerültél be a 7 kiválasztott Illatvadász közé?
Szerintem éppen jókor találtunk egymásra a márkával, és mivel kölcsönös volt a szimpátia, úgy gondolták, engem is bevonnak a folyamatba. Jó választás volt, mert odavagyok az illatokért fürdőtermékek, gyertyák és parfümök terén egyaránt, és egy ideje már kísérletezgetek azzal, hogy illatjegyeket próbálok felismerni kizárólag szaglás alapján – ez jól is jött aztán, és mint kiderült, több illat esetében is nagyon jól tippeltem.

- Mesélnél arról, hogy élted meg ezt a projektet?
Nagyon izgalmas volt számomra az egész folyamat, és zseniálisnak tartom mind az ötletet, mind a kivitelezést. Minden fordulóban rendkívül részletes útmutatót kaptunk, hogy mit hogyan érdemes tenni, és milyen tudnivalókra érdemes fókuszálnunk, emellett pedig a további kérdéseinkre is azonnal választ kaphattunk. Mindezeknek köszönhetően izgalommal vegyült az egész folyamat, és kíváncsian vártam, hogy mi is lesz az eredménye.

- Mi volt a dolgod pontosan?
Öt, csupán betűjellel jelölt testvaj közül kellett kiválasztanom a három, számomra leginkább vonzót, és a legnagyobb kedvencről saját leírást kellett biztosítanom a blog követői számára. Emellett őket is ösztönöznöm kellett a részvételre, ami persze nem volt nehéz, hiszen a végén egy nyertest sorsoltam, aki az eddigi két Sweet Fun illatból, valamint a három újból álló csomagot kap majd ajándékba.

- Mennyire volt nehéz dolgod az illatok kiválasztásával? Mi volt, ami hátráltatott, nehezítette a dolgod?
A három kedvencem esetében nem volt nehéz dolgom, és szinte teljesen pontosan sikerült tippelnem, csupán a harmadik kedvencemnél maradtak kérdéseim. Az alapillat mindegyik testvaj esetében ugyanaz, és minden egyéb illatot megszelídít és bársonyossá tesz. Ennek köszönhetően mindegyik szinte íncsiklandóan finomra sikerült, ezért aztán volt olyan illat, amelyet abszolút nem sikerült behatárolnom. 

- Mi alapján választottál végül?
Őszintén szólva a tavaszvárás határozta meg a választásomat. A tél egyébként sem nagy kedvencem, ha pedig hosszúra nyúlik, akkor a vége felé még inkább elegem van már belőle. Ennek megfelelően az édesebb illatok helyett a fanyarabb, frissebb kompozíciók felé húzott a szívem, és ennek megfelelően lett az elsődleges kiválasztottam a leginkább üdítő illatkombináció.



Kíváncsian várom az új illatokat. Remélem, sokunkhoz igazi tavaszt varázsolnak majd. 

Itt már megtalálhatóak: www.sweetyou.hu






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése