2018. április 16., hétfő

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni- Boglárka, aki védőnő


Varga Boglárka-Védőnő 



Miért döntöttél úgy és minek a hatására, hogy védőnő leszel?Egészen fiatal korom óta tudtam, hogy egészségügyben szeretnék dolgozni. Pár évesen azt mondtam állatorvos leszek, nagyszüleimnél mindig az istállóban meg a disznó ólban segédkeztem herélésnél meg az állatok védőoltásánál, és amikor ellett az anyakoca. Cumisüvegből etettem a papával a számon felüli malackákat. Ilyen nagyon kedves élményeim voltak.

Aztán a suliban sajnos a hatosztályos gimnázium első pár éve után rájöttem, hogy a matematika kifog rajtam, nem voltam már kitűnő tanuló így az állatorvosi egyetem csak messzi álomnak bizonyult. Kémia biológia és magyar történelmi fakultációkra jártam, mert 17 évesen a következő volt a továbbtanulási listám: 1. hely gyermekorvos, 2. védőnő és 3. óvónő.

Gitároztam és énekkaros is voltam 6 évig jártam zeneiskolába ezért nem állt tőlem távol az óvónők világa sem.
Szóval ennek az egész elő történetnek az a lényege, hogy mindenképp gyermekekkel akartam foglalkozni a felnőtt életemben és ezt már kb. 10 éves korom óta tudom.
Az orvosi egyetemre a felvételi ponthatár 102 pont volt 2003 ban és nekem a két középfokú nyelvvizsgával és a jó felvételivel is sajnos csak 100 pontom volt.
Akkor eléggé el voltam kenődve, hogy ilyen kevesen múlott, de ma már nem bánom.
A saját iskola védőnőm inspirált. Az ő munkássága tetszett, ahogy a fogamzásgátló módszerekről “ felvilágosító “ órákat tartott. Vöröskeresztes szakkörök, elsősegélynyújtást oktatott és vetélkedőkre, versenyekre jártunk vele, nyári táborokba. Tetszett, amit csinál.

-Milyen iskola kell ahhoz pontosan, hogy védőnő lehessen valaki?
Így rá is kanyarodhatunk a következő kérdésre: a védőnő 4 éves egészségügyi főiskolát végez. Jelenleg Budapesten, Zalaegerszegen, Szegeden és Kaposváron, ahova én is jártam, lehet elvégezni. Középfokú nyelvvizsga szükséges a diplomához.

Hiány szakma és nincs a főiskolára túljelentkezés, úgyhogy viszonylag nem nehéz bejutni a főiskolára, de elvégezni azért annál keményebb dió.
Ezért sem jelentkeztem egy év után az orvosira újra, mert szinte ugyan azok a tantárgyaink voltak (ezt onnan tudom, hogy a volt osztálytársammal egyeztettünk, akit felvettek és mi az első évben anatómia élettan kórélettanban előrébb voltunk a tananyagban, mint ők).
Sok vizsga van, nincs lógás. De megéri.
Védőnő több területen dolgozhat: kórházban újszülött osztályon, területi védőnő, iskola védőnő. Ezek a leggyakoribb területek.
Én dolgoztam mindkét munkakörben, iskolában is és körzetben is.
Értelemszerűen a területi védőnő a várandósokkal és a 0-6 éves korosztállyal foglalkozik. Az iskola védőnő pedig a 6–18 éves iskolásokkal.
Mindkét terület a maga módján szép és kihívásokkal teli. Én élveztem mindegyiket a munkám során.



-Hitelesebb vagy-e 3 gyerekes anyukaként ebben a szakmában, szerinted? 
Azt gondolom igen. Én itthon nem is dolgoztam szülés előtt, csak Angliában. így hozta az élet és valóban azt tapasztaltam, hogy amikor rájöttek, hogy saját tapasztalat is van a tanácsok mögött, az hasznosnak bizonyult. Azt viszont leszögezem, hogy a jó védőnő nem azon múlik csak, hogy van-e saját családja, vagy sem. Ez a szakma nem úgy működik, hogy mindenkinek leosztom, hogy én hogy csináltam a sajátommal és mindenki úgy csinálja és akkor mellemet verve én vagyok a szuper. Az egyáltalán nem lenne szakmai.

- Kinek jó ez a munka szerinted?

Védőnőnek az menjen, aki lelkiismeretes, segítőkész, áldozat kész, nem akar gazdag lenni, mert sajnos kampány ide vagy oda, egyáltalán nem rendezte a kormány a bérünket, egy védőnő átlagosan 120.000-150.000Ftot keres, és ehhez bizony nagyon sokat kell tanulni és dolgozni is.
Tehát ha valaki tőlem megkérdezi, hogy tanuljon-e védőnőnek nem szeretném elvenni a kedvét, de manapság sem anyagilag és sajnos már társadalmilag sem egy megbecsült szakma a mienk.
Kesergőnek hangzik, de sajnos így van.
Igen, mindenből naprakészek kell lennünk, a telefon éjjel nappal, hétvégén is csörög. Segítünk, amennyire tudunk és nehéz határt húzni a magán élet és a munka között, de bizony kell, különben nem működik.
Ez egy nagyon szép hivatás csakúgy, mint az anyaság, és mint anya rengeteget profitáltam belőle és ezt semmiképp sem bánom.
Folyamatos szakmai továbbképzésre járunk, amit szinten élvezek, mert mindig van új a nap alatt, amivel meg lehet ismerkedni, tanulni fejlődni a szakmában.
Kellenek védőnők, kb. 2000 üres állás van az országban ahol nincs kolléganő.
Azt gondolom, hogy Magyarországon ez egy nagyon jól működő speciális rendszer, amivel a családok életét segíthetjük, támogatjuk. A védőnő Hungarikum.
Viszont nagyon nehéz is a helyzetünk a technika és internet világában, amikor már bárki lehet bármi. Nehezen lehet úgy információt és tudást átadni, hogy a Google és a Facebook a barátunk, és amit ott írnak és mondanak tök ismeretlen emberek, az úgy is jobb, mert ők az okosabbak és különben is hányan likolják.
- Van olyan eset, ami emlékezetes maradt számodra?
Az utolsó kérdésre válaszolva volt több kiugró eset, ami megragadt vagy elkísér, de a titoktartás miatt ugye erről nem szabad beszélni.

A legnehezebb, ha egy családtól különböző okok miatt a gyerekeket el kell szakítani. A dilemma, hogy melyik a jobb vagy kevésbé rossz döntés. Azt hiszem minden kolléganőnek nehéz és a legrosszabb a veszteség, vagy a betegség feldolgozása, egy csecsemő vagy egy magzat, egy kismama elvesztése. Örökre bennünk marad. Keresi, kutatja az ember, mit lehetett volna tenni másképpen, ezek elkerülésére.

Összességében nagyon jó védőnőnek lenni és ezt abból tudom, hogy szeretem csinálni a legtöbb részét (kivéve a rengeteg adminisztrációt, de az a szükséges rossz).




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése