2018. április 2., hétfő

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-HobbiZsó

Egy újabb anyukát szeretnék bemutatni nektek, aki némi szabadidejét kreatív dolgok készítésével töltötte el, horgolni kezdett. Majd a horgolásból lett egy igazán mesés, egyedi elgondolás alapján készülő, gyerekálom. Mert gyerek álom. Melyik gyerek ne szeretne egy mesés kis bőröndöt tele játékkal, mesével, történettel.



- Mikor indult és mi hatására a HobbiZsó?
A HobbiZsó 2017 nyarán indult, még nincs egy éves, de már most rengeteg minden történt vele. Teljesen megváltozott a kezdeti elgondolásomhoz képest. 
A HobbiZsó gondolata már sok-sok éve megszületett, jóval gyermekeim megérkezése előtt. A név Húgomtól eredeztethető. Ő hívott VagdalóZsónak, mert nagyon kényes vagyok az étkezésemre. Innen már csak egy ugrás volt a HobbiZsó. A logó is ekkortájt született, akkori kis kedvenc háziállatunkat, Süncit imitálja. Rájöttem, hogy a Zs-betű karaktereiből könnyen sünit is rajzolhatok. 
Régóta dédelgettem a gondolatot, hogy hobbimból, a horgolásból vállalkozást alapítsak. Kiderítsem mennyire tetszik az embereknek, amit csinálok. 
Még volt egy évem a GYES-ből, gondoltuk férjemmel itt az idő, hogy kipróbáljam magam. 



- Hobbynak indult. Most már jóval több. Mesélnél róla?
HobbiZsó előtt szinte csak gyermekeimnek és családomnak készítettem játékokat, játéktárolókat, figurákat, ajándékokat. Közel tíz éve minden estés elfoglaltságom  a horgolás, de most egy új motiváció társult mellé. A sok pozitív visszajelzés is lelkesít. Rengeteg új ötletem van, ami megvalósításra vár. 

- Milyen egyedi ötlettel álltál elő, amit mi, anyukák imádunk? 
Az elmúlt fél évben sok horgolt terméket kipróbáltam, amik szintén tetszettek, de legújabb ötletem iránti figyelem engem is meglepett. A neve Mesebőrönd. A gondolata már több, mint egy éve érlelődött, de csak most érte tökéletes alakját. 
A Mesebőrönd egy valóban egyedi termék, mert csak én csinálom. Még hasonlót sem láttam másnál. 
Igazi bőrönd kivitel, amit ha kinyitsz egy kis mesevilág tárul a szemed elé. Egyik felében a lakrész található bútorokkal, míg a másik felében egy kis kert minden jóval. A lakója pedig szabadon választható állat, vagy ember figura. 
Előnye, hogy nem foglal nagy helyet, bármikor fel rakhatod a polcra. Uti kivitel, így bárhol kedvére játszhat vele a gyerkőc, legyen az étterem, rendelő, út közben, vagy nyaraláskor.  Minden apróbb kiegészítője biztonságosan elzárható benne, így nem vesznek el. De ha véletlenül mégis, én itt vagyok, hogy pótoljam. Csak azokat az elemeket rögzítettem, amiket feltétlen muszáj, így semmi sem szab határt a matatásnak. 




- Honnan lehet tudni, hogy egy termék a tiéd? Vannak egyedi jegyei? Mi a védjegyed?

Csak és kizárólag a legjobb minőségű pamut alapanyagokkal dolgozom.  A Mesebőrönd gerincét egy fa alap adja, melybe mindegyik termékemnél saját kezűleg égetem bele a Mesebőrönd feliratot és a logómat. De ettől függetlenül is elég egyedi a stílusom.

- Mennyi munka van egy-egy Mesebőröndben a megálmodástól a kivitelezéséig?
A megálmodás este a gyerekek altatása közben fejben zajlik. Fogom a két kezecskét a sötétben és gondolkozom. Mikor elaludtak, akkor van időm horgolni is. Természetesen munka közben is alakulnak a Mesebőröndök és néha gyerekek is ötletelnek. Egy darab megvalósítása több napig is eltart, de attól is függ, hogy megrendelő mit szeretne. 




- Mi van egy bőröndben benne a munkaidődön túl még?

Mivel a legtöbb egyéni kérés alapján készül, mindig a kis Tulajdonosa igényei szerint alakul belűlről is. Mindegyikben benne van az egyéniségem, igyekezetem, odafigyelésben, szeretetem, mindegyikbe kerül valami kis újdonság is, ami a megrendelőnek is meglepetés. Tele van kis apróságokkal, amiktől csak még szerethetőbb lesz.

- Nehéz megtanulni horgolni egyébként?
Horgolni szerintem nem nehéz megtanulni. Az alapokat talán egy óra alatt el lehet sajátítani. De nagyon sok gyakorlás és odafigyelés kell míg egyenletes lesz a darab, amit készítesz. De ahhoz, hogy minta nélkül szabadon fejben elgondolt terveidet kivitelezni tudd, ahhoz több éves gyakorlás kell. Mesebőröndbél én is több különböző fajta fonalat használok. Mindegyik részénél másik fonal fajta előnyös, máshogyan kell horgolni, ki kell tapasztalni a tűméretet is. A Mesebőrönd jelenlegi formája mögött sok 100 órányi horgolás áll. 




- Kiskorodban is volt már kézügyességed?

Kisgyerekként is sokat kreatívkodtunk Húgommal. Rajzoltunk, festettünk, agyagoztunk, varrtunk, szőttünk, legóztunk. Horgolni csak 18 évesen tanultam meg édesanyámtól. Szerelem lett egyből, amit azóta sem tudok abbahagyni. 


- Mi a legjobb a munkádban és mi a legnehezebb?

A legjobb, hogy kiélhetem a kreativitásom, szárnyalhat a fantáziám. Azt hiszem én sosem nőttem fel igazán, így határtalan örömmel tölt el minden este, hogy játékot horgolhatok. A legnehezebb talán másnap reggel felkelni, de muszáj, mert várnak rám a gyerekek. Bármilyen fáradt vagyon nem telhet el este horgolás nélkül. 


- Mik a hosszabb távú terveid a jövőre nézve?

Szeretném, ha a Mesebőrönd egyre népszerűbbé válna. Napjainkban egyre nagyobb az igény a természetes és kézműves tárgyak iránt. Ez a játékokra is igaz szerencsére. Folyamatosan születnek az újabb tervek a fejemben és alig várom, hogy kivitelezhessem őket. Mindig születik valami újdonság, amitől csak még inkább szerethető a Mesebőrönd. Szeretném, ha még 100 éves nénikeként is mosolyogva horgolhatnék. Szerencsére a férjem és a családom mindenben támogat, amiért nagyon hálás vagyok. 

Nagyon szépen köszönöm az interjút!
HobbiZsó-t megtaláljátok itt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése