Satsuma

2018. június 17., vasárnap

Apák napja




Apák napja. Egy viszonylag új keletű dolog. De szerintem igenis van létjogosultsága. Ünnepeljük az anyákat, akik hordozták 9 hónapon át pocakjukban, megszülték és táplálták, felnevelték csemetéjüket. De az apa is ugyan olyan fontos! Így nekik is kell egy nap, mikor megünnepelhetjük.
Egy jó apa, apakép olyan dolog a kisfiú életében, amihez fel szeretne nőni. Hasonlóvá akar válni. 
Egy kislánynak pedig az első "szerelme" az apukája. Hozzá hasonlatos férfit képzel el az életébe majd férjnek, gyermekei apjának. 

De nem mindenki apa, aki gyermeket nemz. Igaz ez az anyákra is. A szememben az az apa és anya, aki életet ad, nemz, felnevel szeretetben, bölcsességgel, útravalóval vértez fel a nagyvilág ellen. 

Én 10 évesen vesztettem el édesapámat, ami azóta is fájó tüske. Sajgás a szívemben. Néha jó lett volna, ha utat mutat, segít, terelget. Annyira jó lett volna, ha velünk van, mikor elvégzem a középiskolát, megkaptam a bizonyítványom. Vajon büszke lett volna rám? Fontosnak tartotta, hogy felkészülten kerüljünk ki az életbe, de nem csak a jegyek által. Aki a mozgás szeretetére tanított és könyveket adott a kezembe(vagy lopott a polcomra).
Vagy mikor az oltárhoz vonultam egyedül, annyira hiányzott ez kéz, ami elvezet odáig. 

                          Ezek mi lennénk hárman

Anyukámat imádom. Felnevelt minden nehézség ellenére egyedül! De egy igazi apakép nagyon-nagyon hiányzott. Hiányzott az én apukám, aki sötét szemű volt és bajuszos. 
Apró emlékek, emlékképek jutnak róla eszembe. Annyira rég is volt. De bevillannak pillanatok, hangulatok, ízek. Az a halászlé, amit ő készített...
Emlékszem, mikor bezsúfolódtunk az öreg, piros  Wartburgunkba és pecázni mentünk családostól, macskástól. Vagy mikor otthon, este a konyhaasztal mellett mutogatom a karate ütéseim, az edzés után, ahová ő vitt el elsőnek.
Vajon mit szólna hozzá, ha látná, hogy újra karatézom?
És a három kismanómhoz? Biztos velük is jól ellene. Bevillan szigorúsága is. De a mosolya szintén. 
Gyerekeim amikor férjem apukájával játszanak(imádják egymást), akkor néha látom lelki szemeimmel, hogy az én apukámmal is játszanak. De sajnos ez sosem jöhet létre már. Igaz szerencsések, mert egy szuper papájuk így is van. 

És van egy szuper apukájuk is, aki ha kell este 8-kor áll neki a kedvenc makarónijukat megfőzni. Vagy munka után elviszi őket a kedvenc forrócsokijukért. Kapható egy kis játékra bármikor, 10-12 óra munka lehúzása után is. Aki szigorú, nevel, amikor az kell. Ezt később nagyra fogják becsülni, amikor "ember" lesz belőlük. Aki szabályokat állít, de néha egy mosolyuktól elolvad, a korlát olykor lehullik. Aki kacag és kacagtat. Aki eltart és megtart. Aki az erős és mégis gyengéd. Aki könnyeket itat. Aki nevetésre fakaszt. Az ő kedvenc mesenéző kispárnájuk. És még annyi minden eszembe jut róla.
A férjem, a szerelemem és a gyermekeim apukája.
Az ő kedvenc, tökéletes apukájuk, akit senkire, semmire el nem cserélnének sosem. Én sem. De ezt el ne mondjátok neki!

                                                         Fotó: Vörös Adri













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése