2018. szeptember 15., szombat

Anyák, akik mertek nagyot álmodni- JuccWork fonal és textilékszerek




JuccWork fonal és textilékszer "anyukája" a következő interjú alanyom. 
Mindig elámulok, hogy milyen csodák készíthetők egyszerű alapanyagokból a megfelelő kézben. Hihetetlen. JuccWork is amihez nyúl, az bearanyozódik, újjászületik.

- Mesélnél magadról? Mit tudhatunk rólad?
Eredetileg magyar szakos középiskolai tanárként és művelődésszervezőként végeztem az ELTE Bölcsészkarán és az Eszterházy Károly Főiskolán Egerben, párhuzamosan, de éppen csak belekóstoltam a foglalkozásomba, nem sokkal később már megérkezett közénk az első kislányunk, Julcsi. A gyerekekkel eltöltött idő (mert őt még másik 4 kislány is követte), visszavezetett oda, ami egész gyerekkorom óta inspirált engem: varrás, rajzolás, a kézzel bütykölés világához.


- Mikor szerettél bele a fonalak világába, ami későbbiekben a munkád lett?
Kicsi koromra mindig úgy emlékszem vissza, hogy én igazából nem is játszottam soha, nekem az volt a játék, hogy ruhákat terveztem - papírból, mindenféle otthon fellelhető textil maradékból - és kollekciókat állítottam össze a babáimnak. 2.-3. osztályos koromra már egész elfogadható módon megtanultam varrni autodidakta módon, hiszen ez nem volt különösebben gyakorlott tevékenység a családban. Nem igazán mondhatom el, hogy bárkitől elleshettem fortélyokat, bár anyukám akkoriban sok pulóverrel, téli kiegészítővel látott el bennünket, és a fonalgombolyítás tudományát már ovis koromban is megismerhettem… Viszont ahhoz, hogy megtanuljak horgolni egészen 7 évvel ezelőttig várni kellett. Egyik kedves ismerősöm sugallatára tanultam meg és ezt kiegészítve a különböző textilekkel egy új világ nyílt meg előttem.




- Mesélnél a munkádról, vállalkozásodról? Esetedben igaz, hogy a hobby is?
Hobbiszinten lassan 7 éve foglalkozom a fonalból és újrahasznosított textilek felhasználásával készített termékekkel, de mindez csak a 4. kislányunk születése után nyert „márkanevet” és az 5. után lett több mint kreatív kikapcsolódás, ahogy szép lassan kinőtte magát. Az iránta való lelkesedés azonban semmit nem csökkent, sőt! Bármi tud inspirálni, akár a családdal való kirándulás, akár egy esti szőnyegen fekvős, bolondozós program, a természetből pedig különösen nagy kedvvel merítek.

A munkámnak két fő iránya van, amelyek több helyen össze is kapcsolódnak.
Fonalból készítek ékszereket, játékokat, figurákat, másrészt mivel nagyon szeretem, ha valami régi és vagy sok éve nem használt anyagdarab, ruhadarab újra életre kel, újrahaszonításra váró textilek felhasználásával készítek szintén ékszereket, de felhasználom őket lakásdekor, gyerekjátékok díszítéséhez is.



- Mekkora kézügyesség, kitartás kell egy-egy ékszer, kiegészítő elkészítéséhez?
Ezt nehéz megítélni, így hogy benne vagyok a sűrűjében. Úgy gondolom, nekem alapvetően adott volt, hogy volt valamennyi kézügyességem, amit fentről kaptam, de rengeteg kísérletezés, gyakorlás, elrontott darabok és borzasztó sok ezer óra tervezgetés is van mögötte. Az egyik sem lenne a másik nélkül eredményes.


- Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Nem tudnék kiemelni egyet sem, mert amikor készülnek, mindet nagyon szeretem. Aminek elképesztően tudok örülni, az a vásárlók visszajelzése, amikor megérkezik hozzájuk egy-egy JuccWork-darab. Ilyenkor mindig épp annak örülök, mert ez olyan löketet ad, hogy el is felejtem, adott esetben, hányszori nekifutásra sikerült kiviteleznem adott esetben egy egyedi megrendelést.




- Mi okozza a legnagyobb élvezetet a munkádban? Mi a legnehezebb?
Szeretem, amikor este elalvás előtti fázisban eszembe jutnak olyan társítások, amihez kell ez a félálombeli fázis. Képes vagyok, gyorsan felébreszteni magamat és lefirkantani, lerajzolni egy papírra, hogy el ne felejtsem. Maga a színtervezés is a kedvenceim közé tartozik: kitalálni egy-egy ékszer, babagirland, alvóskendő milyen színekre épüljön, főként ha konkrét ruhadarabhoz, babaszobához kell kitalálnom.
A legnehezebb mindezekre idő teremteni, hiszen heten vagyunk egy család. Hogy legyen olyan nyugalmi idő, amikor a terveket lerajzolom, a sablonokat elkészítem, az ékszereket összerakom – ez egyébként is talán a kedvencem, az egész munkafolyamat során – nagyon szeretem a lapos- és kúposfogóimat, hiszen ez már majdnem barkácsolás ;)




- Hogyan tudod a munkád összeegyeztetni a háztartással, családdal? Elég szorosan kell fognom az időt, s bár még bőven van mit fejlődnöm az időgazdálkodás terén (no, meg bőven van, nem tervezett esemény is egy-egy nap során), megtanultam, hogy minden olyan időt kihasználjak, amikor a gyerekeim játszanak, elfoglalják magukat. A háztartás különböző teendői nem tartoznak a kedvenc időtöltéseim közé, bevallom, de azért minden nap készül meleg étel, a legtöbb munkán pedig megosztozunk ki-ki lehetőségei, képességei szerint. Kicsi koruktól minden házimunkába bevonom őket és a párommal is együtt csináljuk a nagy részét, hiszen mindenki itt él és az ezzel járó teendőkből is természetes, hogy kiveszi a részét.   A nagyobb lányok már érdeklődnek a JuccWork-beli munkám iránt is, ha szeretnék, adok is nekik kisebb feladatokat és nagyon élvezik. A kisebbek pedig kapnak gyöngyöket rakosgatni vagy a felhalmozott textilek egyik-másik darabjába takargatják a babáikat. Jól megvagyunk így, működik, úgy érzem, bár egy-egy zűrösebb, sűrűbb időszakban ezt nehéz elhinni… 

Mégis rendkívül hálás vagyok, amiért azzal foglalkozhatok, amit ennyire szeretek, megmozgatja a fantáziáját, érdekes embereket ismer meg általa és nem utolsó sorban össze tudjuk egyeztetni az öt lányunk terelgetésével. Úgy gondolom, mindenképp megéri olyan tevékenységet találni magunknak, ami valóban érdekel és inspirál minket. Lehet, hogy néha – főleg az elején – nem az egyszerűbb megoldás, de hosszú távon mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb dolog.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése