Közeleg...

Kint hideg van és dér. Majdnem hogy csak a hó hiányzik. Bent ropog a tűz, iszom a meleg mézes teácskámat. Közeleg a karácsony. Ilyenkor az ember hajlamos a visszaemlékezésre. Leporolja a régi emlékeit. 
Ti mire emlékeztek a régmúlt karácsonyaiból? Mi a legemlékezetesebb, legszebb emléketek?
Érdekes, nekem nem jut eszembe egy ajándék sem. 
A fáink szépsége, túldíszítettsége sem. A megszokott menük sem.
Inkább a kézzel készített kis fa díszek, a szaloncukor fölkötözése (amit persze kiloptunk és visszacsomagoltuk a papírt, mintha lenne benne). 
Akármilyen pici is volt a fa és csálé, a miénk volt. Akármilyen nyomi is volt a díszítés, nem nagy áruházi, drága díszekkel, hanem cukorral, papír díszekkel, örökölt fadíszekkel, akkor is a legszebb volt.
Nem anyu küzdelme jut eszembe elsőnek, hogy akkor most a menühöz a hozzávalókat vegye meg, az ajándékokat, szaloncukrot, vagy a fát és jó lenne, ha maradna még valamennyi pénz is januárra. Ezek és a nehézségek is. 
De mégis leginkább anyu arca, mikor süti a vacsit és mi segítünk neki, közben beszélgetünk. Ezt a részét imádtam a karácsonynak és aztán a közösen elfogyasztott ennivalót. Lehetett volna akár zsíroskenyér is, az is jól esett volna.
Az ajándékok dugdosása csomagolás közben, hogy senki se lássa meg, akármilyen apróság is volt az. 
Az érzés, hogy vajon mindenkinek olyan ajándékot vettem, aminek örülni fog?
A keresés izgalma, mikor kerestük vajon hová tehette a meglepetéseket. 
Rolfi kutya, aki nagy szaloncukor lopó volt. Mi meg kerestük hová tűntek a cukrok, ki ette meg. Persze egymásra mutogattunk. 
A német juhászkutya húzta szánkózás. 
A hógolyózás.
A szánkón hozott ajándék papagáj öcsinek. A kis malacpersely húginak. A mézes dísz anyunak...
Az ajándékoknál sem voltak nagy elvárásaink. Nem a legreklámozottabb, legfelkapottabb baba kellett, hanem egy kis mintás törölközőnek is örültünk vagy egy jó meleg kesztyűnek, bakancsnak.
Remélem a melegségből, az együttlétből, a meghittségből, a kevés elvárásból, az összetartozásból, a maradandó emlékekből én is tudok majd eleget biztosítani a gyerekeknek. Nem arra fognak emlékezni, hogy anya robotolt a konyhában, fáradt volt, apa meg épp beesett a munkából vagy félig elaludt a vacsi asztalnál a munka okozta fáradságtól. Hanem élményeket, emlékeket, illatokat, benyomásokat visznek majd magukkal a jövőbe nézve.
Ne arra emlékezzenek, hogy megkapták a hőn áhított méregdrága Barbie babát, hanem egy pici apróságnak is örüljenek. Ne a menü hosszúságára emlékezzenek, hanem hogy finom volt. 
Lehet keseregni, hogy a mai világ már nem olyan, mint volt. Meg is teszem olykor. Mi is tehetünk róla. Mert bizony a mennyiség számít és az ár. Hogy mindenkit túllicitáljunk. Van, aki hitelt vesz fel az ajándékokra. Ne TV-t vegyünk, hanem élményt.
Szégyentelenül manipulálnak bennünket a reklámok révén.
Így egyre drágább és nagyobb ajándék kell, a kicsit meg sem becsüljük. Ne az árát nézzük, hanem hogy örülni fog-e az illető neki. Az ajándék személyre szabottságát.
A nagy készségfejlesztők is mit sem érnek, ha nem ülünk le a gyerekkel játszani, használni.
És a többi ajándék is ugyan ez. Lehet örülni egy szimpla tusfürdőnek is, ha az személyre szabott. 

Csak rajtad múlik, hogy milyenné teszed a karácsonyotokat. Nagyzolóvá, drága ajándékokkal, sivárrá, unalmassá, felejthetővé, személytelenné vagy ellenkezőleg...

Nem lesz olyan szép az a mézeskalács, ha a gyerek formázza, de örömtelibb.
Ha elromlott, hát elromlott valami.
Ha nincs kész időre, nem csillog a lakás, akkor nem. Senki sem azt fogja nézni, hogy mennyi porcica van a sarokban. 
Ha nem tudod megvenni azt a drágább ajándékot, amit kinéztek, hát nem. 
Ha nem a ti fátok lesz a legtrendibb, az sem baj.
Kevesebb stressz és több család.
Kézműveskedjetek, süssetek, társasozzatok, játszatok együtt. Menjen a család közösen sétálni, adventezni, hógolyózni.
Persze ne csak ilyenkor szeressük nagyon egymást. De ilyenkor pláne.
Olyan gyorsan elmúlnak az évek. Ne a megbánás maradjon, hanem a közös együtt töltött percek.
Minden évben megfogadom, hogy nem stresszelek, nem kapkodok, nem sietek, nem sütök-főzök egy regimentnek. Aztán mégis bedarál a mókuskerék.
Idén megint megfogadom és remélem sikerül is betartani!

És amit sosem felejtek el. Mindig ajándékozzunk meg valakit, aki rászorul, aki egyedül van, akinek számít. Teljesen mindegy, hogy egy kutya menhelyet, egy szomszédot, aki egyedül van, egy árva kisgyereket, vagy egy rászoruló nagy családot...
Mindegy milyen formában és kit vagy kiket. De tegyünk egy kis jót is.
Ha mindenki csak egy jót tesz karácsonykor, az már félig megváltoztatta a világot.
Adjunk hálát, hogy élünk, jól vagyunk, van mit ennünk és van kinek ajándékozni. Adjunk hálát azért, amink van!