2018. január 30., kedd

Inspire

Termékteszt

A bejegyzés kapott termékről készül, így szponzoros bejegyzésnek számít!




Karácsony előtt egy cuki kis csomag érkezett a nevemre. 
Két kártyapakli került hozzám ezáltal. 
Sajnos mostanában nem vagyunk azok a a barátos-együtt iszogatós-kártyázós család. Pedig nincs is jobb kikapcsolódás egy ilyen együtt töltött esténél barátokkal, jókat beszélgetni, finomakat enni, még jobbakat inni és közben a kezünket, eszünket is lefoglalva, kártyázni vagy társasozni. Három gyerekkel nem igazán egyszerű kivitelezni, főként ha a barátokat is elnyelte a köd vagy ők is épp babáznak, gyerekeznek. 
De hát ezt a jó kis kártyát ki kell próbálnunk. Sajnos hiába húztam-vontam, nem jött össze a barátos, kártyázós este.
Így a hozzá kapott szabályzatot eltéve, saját szabályokat alkotva a nagyobb gyerkőckékkel kezdtük el a játékot. 
Ők húztak nekem, én olvastam. Naponta többször. 
Ha egy jó idézet volt, akkor többször elmondtam. 
Ha egy kérdés, válaszoltam rá. 
Ha pedig egy feladat, akkor gyerekek ügyeltek rá, hogy aznap megvalósuljon!
Mondhatom szép kis hajcsárok ám.
Na de, hogy ne csak rólunk beszéljek, hanem a pakliról is. 
Nagyon szépen kivitelezett, színes, világos instrukciókkal ellátott klassz életmód játék. Ha tényleg csoportosan játszanánk, akkor 15 fő is beszállhat. Csapatépítő játéknak is sikeresen el tudom képzelni. Ajánlom is figyelmébe nagyobb cégeknek, új csapatoknak alakuláskor. 
Tartalmas, beszélgetős estét varázsolhatunk vele, amelyben észrevétlenül megismerhetjük egymást, szokásai. 
Nagyon inspiráló kis játék. 
Ráadásul az egyedi idézetek feldobják. Számos idézetet még nem is hallottam. Szívesen idéznék jó párat, de akkor lelövöm a játék lényegét. A kis figurák, ábrák is egyedivé teszik. 
Lila dunsztom sem volt, hogy barátok híján mit fogok kezdeni ezzel a paklival. De még így is, egyedül, naponta több kártyát húzva, önmagamnak megvalósítva, átgondolva, válaszolva is remek dolog. 
Köszönöm a Inspire kitalálójának a paklit és a remek ötletet is. Annyira kíváncsi lennék, hogyan és miként jött létre maga az ötlet és végül a megvalósítása, ennek a klassz játéknak, amiben keveredik az élet, a játékosság, a vidámság, a tudás és a pszichológia.
Itt megnézhetitek és megvásárolhatjátok: http://liveyourdream.hu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése