2018. június 29., péntek

Csillogás, világítás felső fokon!



Nagyon rég volt már interjú. Így kicsit rendhagyó módon, nem anyukás vállalkozósat hoztam nektek, hanem egy kicsit mást. Egy meseszép csillárokkal foglalkozó vállalkozást mutatok be nektek, ami férfias cég.

- Egy családi vállalkozás vagytok. Mióta üzemel és hogyan indult?
CANDELA Világítástehnikai családi vállalkozásunk 1985-ben indult egy saját találmány megvalósításával, majd a következő évtől, Magyarországon elsőként, elkezdtük a halogén izzós lámpatestek gyártását (először házunk garázsában). Ez a tevékenység gyors fejlődést tett lehetővé az akkori sajátos gazdasági környezetben.

A 90-es években a saját termékek mellett német, olasz, svájci cégek világítástechnikai termékeit is elkezdtük forgalmazni. A kínai lámpatestek beáramlása is arra késztetett minket, hogy a 2000-es évek elejétől  nagyobb és komplexebb feladatokat vállaljunk, így számos nagyméretű világítótestet és  jelentős projekteket valósítottunk meg (pl. Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, West End City Center, ARÉNA Pláza, Rába Quelle, AQUAPALACE, szentgotthárdi, siófoki, siklósi, tamási, esztergomi élményfürdők, stb., stb.).

- Most mivel foglalkoztok pontosan? Bemutatnád a munkátokat?
Tulajdonképpen egy véletlen fordított jelenlegi fő tevékenységünk, a modern kristálycsillárok tervezése, fejlesztése, gyártása irányába. Egy kedves ismerősünk vidéki négycsillagos szállodájába szállítottunk lámpatesteket. A tulajdonos az étterem számára kért egy nagyméretű modern csillárt, amire kolléganőnk három változatot is tervezett. A megrendelő egy kristálycsillárt választott ki, azonban a beérkező ajánlatot nagyon drágának tartotta, így végül mi készítettük el, teljes megelégedésére. 

Ezen az úton elindulva Bokor Gyöngyi formatervező művésszel és Keglovics Attila gépészmérnök kollégámmal több új típust fejlesztettünk ki a CRYSTLighting új cégünk keretében, amikkel először a 2015. évi milánói EUROLUCE kiállításon jelentünk meg. Azóta sikeresen forgalmazzuk itthon és külföldön az egyre bővülő kínálatú kristálycsillárokat és egy érezhetően jelentős hiányt is igyekszünk pótolni,  a megrendelők egyedi kívánságára is készítünk LED fényforrású világítótesteket.



- Miben egyedi, más a termékpalettátok, mint a hasonló cégeknek?
A csillárok és falikarok megjelenését természetesen elsősorban Bokor Gyöngyi sziporkázó ötletei teszik egyedivé, de műszaki megoldásaink is eltérőek másokétól.  A kristályok folytonos és egyenletes megvilágítására energiatakarékos és hosszú élettartamú LED szalagot használunk, így elkerüljük más gyártóknál a kristály füzérek között megjelenő „fénypacák” látványát, miközben a fényerő szabályozása biztosított marad.

- Kiknek ajánljátok elsősorban a termékeket?
Mindenkinek, aki egy kis luxust szeretne lakásába csempészni, elfogadható áron. Természetesen legyártjuk a belsőépítészek, lakberendezők egyedi ötletei alapján is a lámpatesteket, így aki szeretné, a világon egyedülálló termék birtokába kerülhet.

- Mi a legfontosabb számotokra, mi a mottótok?
Esztétika, funkció, megbízhatóság. A szép csillároknak használható világítótestként is kell működnie, bevilágítva az adott teret, ugyanakkor gondolunk a jó szerelhetőségre és szükség esetén a szerviz lehetőség is fontos. Igyekszünk jó minőség anyagokat használni, hosszútávra tervezni.



- Mi a legnagyobb szépsége ennek a munkának és mi az, ami a legtöbb nehézséget adja?
Talán a legnagyobb szépség, hogy folyamatosan újat kell teremteni, járatni kell az agyunkat. Persze nagy öröm, ha felszerelve, szép környezetben látjuk újra kristálycsillárjainkat. Néhány éve még nem is álmodtunk arról, hogy modern csilláraink eljutnak Londonba, Dubaiba vagy akár Floridába.
Némi nehézséget ad, hogy sok mindenből mi csak keveset használunk, a fémnyomónál, csiszolónál, krómozónál csak kis tételekkel jelenünk meg, ezt jó emberi kapcsolatokkal, pontos fizetéssel igyekszünk ellensúlyozni.

- Mik a tervek a jövőre nézve?
Szeretnénk stabilizálnia és bővíteni külföldi partnereink körét és egyre több emberrel tudatni, hogy Magyarországon van egy kis cég, amely akár egy New York-i építész ötletét is képes továbbfejleszteni, legyártani és határidőre Kaliforniába kiszállítani. A kínai áru dömpingben még mai is van aki használja a fejét, kezét és hosszú évek tapasztalatait kamatoztatva akár egy darab lámpatestet is meg tud csinálni színvonalasan.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése