2019. január 29., kedd

Anyák, akik mertek nagyot álmodni- Coccinella

Így a tél előrehaladtával úgy vágyom a virágosra, színesre, a tavaszra. 
Minden álmom megtestesíti Coccinella, gyönyörű virágdobozaival. Mesések, színpompásak. Azt viszont álmomban sem gondoltam, hogy ennyi féle is lehet. Ma az alkotójával Molnár Viktóriával olvashattok egy interjút.




-Élethű virágdobozok? Mesélnél róla, honnan jött az ötlet? Mi alapján álmodtad meg magadnak ezt a virágos világot?
 Igazából ez egy viszonylag hirtelen jött ötlet. Azt tudtam, hogy mikor itthon leszek a kisfiammal, szeretnék valamivel foglalkozni. Mindig is nagyon szerettem kreatívkodni, régen is magam készítettem pl. az adventi koszorút, húsvétra az asztaldíszt. Valami olyasmit kellett kitalálnom, ami nem időhöz kötött, bármikor abbahagyhatom, nem romlik meg, nem esik össze illetve az alapanyagai is tartósak. Nagyon szeretem a szép dekorációkat, főleg a virágokat, annyira csodálatosak. Most így utólag visszagondolva, számos virágdobozos képet mentettem le magamnak az internetről és mikor ismerősöknek volt szülinapja vagy névnapja, mindig egy ilyen fotóval köszöntöttem őket. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer én is valami hasonlót fogok alkotni. 




- A név miből alakult ki?
A név egy átvirrasztott este, éjjel eredménye. Nekiültünk a párommal és elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lenne jó. Valami kellemes hangzású, pozitív hangvételű nevet szerettem volna. Mindegy volt, hogy milyen nyelven, csak valami szépet jelentsen. Így elkezdtük a fordítóba írogatni azokat a kifejezéseket, szavakat, amik eszünkbe jutnak ezekről a szép virágokról, így jutottunk el a katicáig. Angolul nekem túl keménynek tűnik, franciául már létezik, ezt alapból emiatt ki is zártuk és akkor jött az olasz, ami egy vidám nyelv nagyon jó csengéssel. Meg is érkeztünk a COCCINELLA-ig .

- Dekoráció, lakásdísz vagy inkább ajándék? Mi a virágdoboz? Kinek ajánlod és milyen alkalmakra?
Bármelyik lehetséges. Eléggé széles felhasználási köre van szerintem ezeknek a virágdobozoknak és ezalatt a fél év alatt, mióta ezzel foglalkozom, számos lehetőség adódott. A legtöbben ajándékba veszik, párjuknak, édesanyjuknak, barátnőnek szülinapra, névnapra, de volt már köszönetajándék orvosnak, óvónéninek, céges bulira főnöknek is. Lakásdekorként is tökéletesen funkcionál, hisz a megrendelő otthonához tudjuk igazítani a színeket. Így született gyerekszobába rózsaszín pünkösdi rózsás, vagy barack színű boglárkás. Esküvőkre is szívesen ajánlom, ez a terület amúgy nagyon érdekel, idén az egyik célom, hogy kicsit több megrendelésem legyen. Szülőköszöntő ajándéknak már kértek tőlem esküvőre egyedi matricával, nagyon örültem a megkeresésnek és a pár is nagyon elégedett volt. Tökéletes asztaldísz, az idő viszontagságai nem teszik tönkre, nem hervad, nem fakul.
Menyasszonyi csokor is egyre gyakrabban készül örökvirágból, mert sokan szeretnék eltenni emlékbe, úgyhogy lehet, hogy felveszem majd a listámra.
Hamarosan itt a Valentin nap, úgyhogy most a férfiakban bízom, de tulajdonképp a virág egy nagyon szép ajándék bármilyen alkalomra. Vannak a kifejezett virágos alkalmak, pl amit az előbb írtam a Valentin nap, Nőnap, Anyák napja. De nemcsak ekkor vehetünk virágot szeretteinknek.




- Milyen nehézségei vannak a munkádnak? És mik a szépségei, amiért érdemes csinálnod?
Az alapanyag keresés az egyik legnagyobb buktató, ugyanis nagyon nehéz fellelni a megfelelő minőségű virágokat és a dobozokat meg még inkább, hogy olyan áron tudjam adni, ami mindenkinek megfelel. A szépsége pedig egyértelműen maga az alkotás öröme, hogy egy dobozból, tűzőhabból és egy halom virágból egy csodálatos virágköltemény készül a kezeim alatt. Sokszor mikor nekiállok, még én sem tudom mi lesz a végeredmény, csak előveszek néhány színben harmonizáló virágfejet és elkezdtem tűzködni.
 Volt olyan, ami 1,5 órát át tartott.




- Milyen anyagokkal szeretsz dolgozni?
Elég nagy a szórás a piacon. Vannak az olcsó, nagyon műanyag hatású virágok, amikkel én egyáltalán nem dolgozom. Sokan emiatt ódzkodnak ezektől a virágoktól, mert azt hiszik, hogy mindegyik ilyen. Megmondom őszintén, engem is kiráz a hideg azoktól a fénylő műanyagoktól, még a temetőbe sem vinném ki. A mai világban viszont már van lehetőség sokkal jobb minőségű selyemvirágokat is venni, én ezeket keresem, kutatom, ezekkel szeretnék dolgozni. Vannak még a habrózsák. Ezeket csak a gyerekeknek szánt babakék és babarózsaszín virágdobozokhoz használom fel. Nem annyira élethűek, de nagyon szép, jó színe van.




- Hogyan kezdesz neki egy virágdoboznak? Megálmodod, látsz valahol valami érdekeset, szépet és azt beépíted  a következőbe vagy az alapanyagok ihletnek meg?
Teljes mértékben magamtól állítok össze egy virágdobozt. Mivel adottak a virágaim, ha akarnék, se tudnék mást másolni, mert azért elég nagy a választék és nem tudom, hogy mások honnan szerzik be. Hál Isten eddig mindenki elégedett volt az ötletemmel.




- Mennyi segítséget kapsz egy virágdoboz elkészítéséhez? Jellemző hogy egyedi elképzelés szerint kérnek tőled egyet vagy inkább a meglévők közül szeretnek bele valamelyikbe?
Általában semennyit. Szoktak egyedi kérések lenni, de ez kimerül annyiban, hogy hány évesnek kérik. Én pedig egy színvilágot mutatok nekik, hogy mire gondoltam, de a vége mindig az, hogy rám bízzák, mutassam meg, ha kész. Azt mindenképp meg szoktuk beszélni, hogy van-e olyan szín, amit az illető nagyon szeret vagy mi az, amit nem.




- Mennyi kreativitás, kézügyesség kell ehhez a munkához?
Szerintem mindenképp kell kreativitás és szépérzék ahhoz, hogy esztétikus virágdobozok készüljenek. Ha ez valakiben megvan, akkor képes rá, hogy ilyen szépségeket alkosson. Mindenki a saját stílusát viszi bele. Nagyon sokan foglalkoznak virágdoboz készítéssel, sokan azt gondolják, hogy ezt bárki meg tudja csinálni, csak tűzködni kell. Tulajdonképp igen, tényleg csak tűzködni kell, de ha valakinek nincs hozzá érzéke, akkor sosem lesz az igazi. A megrendelők is nagyon sokfélék, ezért mindenki megtalálja a magának tetsző készítőt. 


- Családoddal, háztartással hogyan tudod összeegyeztetni időben ezt a fajta munkát?
Mikor az egészet kitaláltam, akkor ez egy fontos szempont volt, hogy olyan tevékenységet válasszak, amit bármikor abba tudok hagyni, ha esetleg a gyerek elszólít. Általában alvásidőben készítem a virágdobozokat. Napközben csakis a kisfiammal foglalkozom, de őszintén szólva nem is tudnám mellette csinálni, mert jön és belekontárkodik, megeszi, elviszi stb. Így nem lehet dolgozni.  




- Mik a terveid, vágyaid a munkáddal kapcsolatban az új évre?
Szeretnék az esküvői szektorba mélyebben belemerülni, mert nagyon jó érzés osztozni mások boldogságában.
Azon leszek, hogy sikerüljön néhány gyümölcsöző együttműködést kialakítani más vállalkozó anyukával. Kettő már tárgyalás alatt van, az egyik hamarosan napvilágot is lát, aminek nagyon örülök, ugyanis egyedi kísérőkártyákat, képeslapokat, meghívókat lehet majd kérni a virágdoboz mellé. A másikról még nem beszélnék.
Ezenkívül az instagramra szeretnék idén hangsúlyt fektetni és egy aktív nagyszámú követőbázist létrehozni, akik szívesen vásárolnak is. Januárban segítséget is kértem ezzel kapcsolatban.
De van még szabad kapacitásom, úgyhogy természetesen szeretnék még több megrendelést.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése