Interjú

Mi is a nagycsaládosok mezejére léptünk férjjel. Nem egyszerű, de szép.

Mielőtt megérkezett volna a harmadik, a legkisebb, nagycsaládos blogokat kerestem okulásul.

Így leltem kedvenc blogomra Mom With Five, azaz Barbara blogjára.

Itt találjátok: http://momwithfive.com/hu/

Érdekelnek a mindennapjaik és csomó kérdést fogalmaztam meg velük kapcsolatban. Így jött az ötlet, hogy meginterjúvolom.

Máté Dorottya/Máté Dorka Fotó

- Tudatos volt, hogy ennyi gyereket vállaltatok?

A nagycsalád tudatos volt. Férjnek három testvére van, én egyke vagyok, de mindig is tudtam, hogy legalább két gyereket szeretnék, de a három lenne az ideális. Így lett öt. (A felmenőim mind nagycsaládosok, az én generációm az első, ahol az egy gyerekes, ill. A gyermektelen családok vannak többségben.)

Nekem papírom van róla, hogy természetes úton nem lehet gyerekem… csodák pedig mindig vannak.

- Mi a legnehezebb a sok gyerekes létben?

A sok gyerek. Oké, csak vicceltem. Talán a jelenlét. Hogy mindig, mindenhol ott kell lenni, reggel, délben, este, éjszaka… szinte soha nincs megállás. És a logisztika, hogy mindenki mindenhova időben és biztonságban odaérjen. Ezt megszervezni számomra a legnagyobb kihívás, mert mindig történik valami, ami borítja a jó előre kigondolt, átgondolt, megszervezett napot és akkor aztán jöhet a rögtönzés, lehetőség szerint a káosz és fejetlenség érzete nélkül.

- Mi a legszebb, amit semmiért sem cserélnél el a több gyermekes család modellben?

Amikor együtt vagyunk és nevetünk csak úgy spontán, felszabadultan. Ez az igazi boldogság.

- Mennyire nehéz összeegyeztetni mindenki elfoglaltságát, a háztartást, a munkát, a blogot és a közösen eltöltött időt?

Őszintén? Rettenetesen nehéz. Összefogni egy ötgyerekes családot már önmagában is elég nagy kihívás, de a hétköznapokon, amikor szinte semmi közösen eltöltött idő nincs, ami kicsit segíthetne a regenerálódásban, akkor a helyzet még nehezebb. Nyilván nem lehet mindig csak a túlélésre játszani, ilyenkor van az, hogy egyszerűen elengedek dolgokat: a mosatlan edény megvár, egyszer-kétszer belefér, hogy Férj inge nem élre vasalt, csak azokon a helyeken, amelyek kilátszanak a pulóvere alól, a gyerekek nem halnak bele, ha nem házi sütésű péksüteményből készül az iskolai szendvicsük. Beláttam, hogy a flottul működő háztartáshoz néha kell egy kis lazaság. Nem is olyan kicsi...

- Ha váratlanul újabb csemete adna hírt magáról, szerinted mit szólnának a gyerekek? Ti miként vélekednétek erről a tényről?

Hiszem, hogy egy családba annyi gyerek érkezik, ahánynak dolga van ott. Mivel a gyerekeim már megszokták, hogy a mi családunkban sok gyerek van, örömmel fogadnának egy újabb testvért, nem zökkentené ki őket az eddig megszokott életükből: eddig is zaj volt, eddig is kicsi volt a lakásunk, ez nem változna egy újabb babával sem.

Miként érintene minket? Mivel nem tervezünk újabb gyereket, nyilván meglepne, de mint mondtam, hiszünk abban, hogy nem véletlenül van ennyi gyerekünk, így örömmel fogadnánk az újabb ránk bízott életet.

- Blogot vezetsz a családról, az életetekről. Nem féltél, hogy nem csak pozitív hozadéka lesz a kitárulkozásnak?Kaptál negatívumokat vele?

Hogyne féltem volna. Ha az ember a nyilvánosságnak ír, óhatatlanul szemben találhatja magát olyanokkal, akik másképp vélekednek az életről, családról, mint ő maga. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem visel meg, ha valaki beszól, de meg kell tanulni különbséget tenni a trollkodás és a valódi kritika között. Ez utóbbi nagyon hasznos tud lenni, az előbbivel meg nem lehet mit kezdeni, meg kell tanulni túllépni rajta.

Talán meglepő lesz, amit írok, de igazán sértő, negatív hozzászólást még nem kaptam blogger létem alatt. És erre büszke vagyok.

- Gyerekek mennyire szeretik, hogy anyu blogot vezet? Szeretik, ha írsz róluk? Volt olyan, amire azt mondták, hogy "Na nem, ezt már nem"?

A kisebbek nincsenek igazán tisztában a blogolás fogalmával, csak azt tudják, hogy korábban újságíróként dolgoztam és mostanában újra elkezdetem cikkeket írni. A nagyok - mint a legújabb generáció tagjai - viszont nagyon is tisztában vannak vele mi az a blog és elejtett szavakból arra következtetek, hogy igazából büszkék rám és persze élvezik a blogolásból fakadó sikereket (meghívások rendezvényekre, termékek, kisebb utazások).

Való igaz, hogy pengeélen táncolok a téma választások során, de mindig nagyon vigyázok, hogy a családunk intimitása ne sérüljön az írásaim által.  

- Szépen ível felfelé a blogos karriered. Nem gondolkodtál még rajta, hogy ezt még tovább fejleszd felfelé? Esetleg könyv írás vagy más felületen?Pénzzé váltani a sikert?

Amikor belevágtam, elképzelni se tudtam, hogy így alakul majd a blog élete, hogy egy valódi kis közösség szerveződik majd köré és a rokonaimon/barátaimon kívül bárki is akad majd, aki olvassa az agymenéseimet. Nem vagyok író, még csak bloggernek se igazán nevezném magamat, van egy blogom és abba szoktam firkálgatni. Könyv íráshoz ez nem elég, hiába az írás szeretete, némi tehetség, kapcsolati tőke nélkül nem megy, ez utóbbiban pedig én elég rosszul állok.

Tagadhatnám, de minek, nagyon jól esne, ha lenne bevételem a bloggerkedésből. Egyelőre inkább külföldről kapok fizetett posztokra való megkereséseket, ez itthon nem annyira jellemző. Vannak persze együttműködéseim, pl. könyvkiadókkal, barterek különböző cégekkel, de nem élek meg az írásból.

- Mennyire vagy spontán? Vagy inkább megtervezed a napotokat?

Egyszerre mindkettő jellemző rám. A napjainknak van egy adott kerete, ami nélkül nem lehetne működtetni egy ekkora családot, de mivel nálunk nincs olyan, hogy ne történne valami rendkívüli, ezért a spontaneitás, vagy még inkább a gyors újratervezés a mindennapjaink szerves része.

- Hogy néz ki, egy teljesen átlagos napotok?

Sűrűn. Reggel 6.20 és 6.40 között kelek, attól függően, hogy van-e valamelyik gyereknek nulladik órája vagy sem. Reggel fél nyolcig tart a reggeli őrület: tisztálkodás, öltözés, reggeli, fogmosás, most-jut-eszembe-mit-felejtettem-el stb. Eközben szimultán elvégzek egy csomó háztartási munkát is: vasalás, mosogatógép ki- és bepakolása, elindítása, ruhahajtogatás, mosás, rendrakás, így mire nyolcra tényleg mindenki elhagyja a lakást, az első kört sikerült letudni, kicsivel beljebb vagyok. A délelőtt a bevásárlással, sütés-főzéssel, további háztartási feladatokkal, ad-hoc ügye intézésével telik, a délutáni műszak kettő körül kezdődik, amikor a nagyobbak hazaérnek: tanulás, iskolai feladatok, edzés, külön programok.

Négykor jön a következő etap a napközis Középsővel és az ovisokkal. Hat óra tájban ráfordulunk az utolsó körre: vacsora, fürdés, fogmosás, mese és irány az ágy… a gyerekeknek, nekem meg ilyenkor kezdődik az én-idő: Férj, blog, pihenés.

- És egy olyan, amikor "nem csinálsz semmit"? Van ilyen egyáltalán?

Néha szeretnék nem csinálni semmit. Ez általában este fél tíz után következik be, amikor minden gyereket sikerült vízszintes helyzetbe könyörögni. A nem-csinálás nálam általában valami jó kis krimi nézését jelenti, az mindig kikapcsol, mert csak nézni kell, a gyilkost nélkülem is megtalálja M. Poirot.

- Gyerkőcök mennyire vannak belevonva a háztartásba? Közösen csináljátok vagy rád marad a munka oroszlán része?

Egyre többet és egyre ügyesebben tudnak segíteni. Épp a múltkor magyaráztam el Középsőnek és Nagyfiúnak hogyan kell a mosógépet elindítani. Aztán pár nap múlva látom, hogy bőszen tanakodnak a háztartási helyiségben, hogyan is kéne bekapcsolni a gépet, amikor is Legkisebb vígan odapördül eléjük és a világ legtermészetesebb mozdulatával rábök az egyik gombra: ezt kell megnyomni, hé!

A szemét levitele, a terítés, az asztal leszedése az étkezések végén, a mosogatógép kirámolása, a ruhák hajtogatása és a helyükre való elpakolása, alkalmankénti krumplipucolás elvileg mind az ő feladatuk. A kivitelezésbe néha-néha még vannak fennakadások, de összességében egyre jobban megy a háztartási munkák egy részének kiszervezése.

- Mennyire zajos a napotok?Ennyi ember egy kisebb területre bezsúfolva egy esős napot?

Ha egy szóval kellene válaszolnom: nagyon. Nálunk tényleg nincs csend, öt gyereknek már csak a puszta létezése is zajjal jár. Nyilván ezt lehet még fokozni, például, ha egy fél órára sem tudnak kiszabadulni a négy fal közül, mert olyan az idő. Na, ez az igazán embert próbáló feladat: ilyenkor zárt térben kell megoldani a mozgáshiányból fakadó energiatöbblet leadását. Ekkor jön szóba a szobai ugróiskola, célbadobálás, bújócska és társaik. És hát hogy is mondjam? Ezek egyike sem fülkímélő elfoglaltság.

- Ha egy napod lenne, amikor bármit kívánhatnál, mit kérnél?

Falat másznék, raftingolni mennék, tágítanám a határaimat, olyat tennék, amit gyerekkel nem biztos, hogy bevállalnék.

- Sütsz, főzöl, gyerekeket nevelsz, háztartást vezetsz, blogot vezetsz...van olyan, ami kimaradt az életedből idő hiányában?

A magányos világjárás. Korábban sokat jártam külföldön egyedül vagy Férjjel, mostanában erre nem igazán van lehetőségünk. Nagyon élvezetes gyerekekkel felfedezni a világot, de teljesen más élmény belefeledkezni a környezetünkbe egyedül vagy a társunkkal, gyerekek nélkül. Ha valami hiányzik, akkor ez.

- Mit tanácsolnál azoknak, akik még csak most vágnak bele a második, harmadik(és így tovább) gyerkőc érkezésének nagy kalandjába?

Élvezzék és bízzanak magukban, ez egy oltári kaland a szó szoros értelmében, bárki bármit is mond.

Kitt-Kat Photography

Köszönöm szépen a lehetőséget és minden jót kívánok a kis családnak!