2018. október 8., hétfő

Eszed, nem eszed?

Az vagy, amit megeszel!
Tartja a mondás.
Három gyerekkel és egy étkezés terén nyűgös férjjel nem könnyű menet. Szeretném azt gondolni, hogy változatosan esznek a gyerekeim és viszonylag egészségesen, velünk együtt. De vannak apróbb nyűgjeik.





Gyümölcsök:
Szerencsés vagyok, minden gyümölcsöt megesznek a gyerekeim. Én is. Szerencsére ezt örökölték is tőlem. Így minden nemű bokor, fa van a kertben, ami gyümölcsöt termel. 
Férj kevésbé szereti e finomságokat. Őt ritkán lehet rávenni friss gyümölcsre.

Zöldségek:
Nyersen nem nagyon okésak. Az egyik a paradicsomot eszi csak meg, a másik csak a paprikát, míg a harmadik az uborkát hajlandó csak elfogyasztani. Én bármelyiket és bármennyit, de a gyomorégésem nem szereti annyira, mint én.

Zöldségek főzve:
Példának okáért nem esznek meg semmit, ami sötétzöld. Így a spenót, brokkoli, borsó ugrott az étrendből. Ebben a formában. De erre visszatérek majd. Mert egy anya kreatív. Becsempészem én mindenhová, hátha bekerül a kis bendőkbe valamennyire. Sok zöldséggel alapból gondjuk van, taszítja őket valamiért, még kóstolni sem hajlandóak.

Főzelékek:
Ha gyanús valami úszkál benne, akkor kilőve. Néha megeszik, máskor nem. Soha nem tudom, melyik gyerekem melyik főzeléket fogja megkóstolni...

Húsok:
Vikim nem eszik húst, csak ha dinó. Így született nálunk a dinó-pipi szókapcsolat. Vendégségbe, étterembe néznek is furán, mikor dinópörköltet kérünk. Vagy dinó-pipi husit sütve. 
Nagylánykám harcos állatvédő és igyekszik szintén nem elfogyasztani semmit sem, ami állatot tartalmaz. A gond ezzel az, hogy imádja a frissen sülteket, kolbászt, párizsit. Ez igencsak a 21-s csapdája...
Férj nem szereti a mócsingos-zsíros-rágós ételeket, így ő is rázós terep főzés szempontjából. 
Én hús nélkül éhes maradok.

Tejtermékek:
Kicsimanómnak a tejtermékekkel van pocakgondja. Hozzáteszem imád mindent, ami tej, joghurt, túró, túrórudi...Nehéz neki elmagyarázni még, hogy bizony nem ehet bármiből bármennyit, mert estére megszenvedi.
Férj elkötelezett kakaó függő. Nincs olyan este, hogy fél liter kakaó nélkül menne ágyba. Értsd ez alatt azt, hogyha buli van ritkán és borozás, akkor is megissza a maga kakaóját utána. Bármi után. Még leírni is fáj.
Én sajtimádó vagyok. Lányok pedig bármit megesznek, isznak, ami egy kicsi tejterméket is tartalmaz.

Szénhidrát:
Bármelyikünknek bármikor, bármennyi...




Édesség:
Nos. Kevés gyereket ismerek, aki ne enné meg a cukros dolgokat. Én bármit megcukroznék, az elfogyna szerintem. Mi sem vetjük meg az élvezet ezen formáját. Csokifüggő vagyok. Andrisom cukorka függő.
Lányoknak jöhet bármi, ami édes és mozgatható.




Magvak:
Szeretik a magok bármilyen formáját, legyen dió, mandula, mogyoró. De ha nem annyira, darád és használd liszt helyett vagy tedd sütibe.

Tojás: Nem igazán tojás rajongók.Én megeszem bármilyen formában és férj is. Nagylány néha. Kicsik komoly kihívást okoznak.

Hal:
Sütve, párolva, halászlének, krémnek is jöhet a gyerekeknek, de még az olajos halat is megeszik szerencsére. Férj nem, csak a hekket. 

Kukorica dara, zab, kuszkusz és hasonlóak:
Ha tejbe főzöm, némi cukor kíséretében, akkor minden elfogy.

Hát így légy okos anya és főzz, adj nekik egészséges ételeket...
De nem ejtettek a fejem lágyára. Rengeteg apró taktikám van.
Ha a nem szeretem étel színe, állaga, formája, illata megváltozik, rögtön befogadóbbak a törpéim. Pár példa, hátha tudtok ötleteket meríteni belőle.
Nem eszi a gyümölcsöt? Vágd vicces formákra, tűzdeld sajttal össze, tedd salátába, turmixold le italnak, ezt fagyaszd le jégkrémnek, tüntesd el süteménybe, műzlibe vele...




Nem eszi a főzeléket, zöldséget? Tedd elé nyersen vagy alig párolva valami szósszal mártogatósnak. Turmixold le és rögtön nem tudja kiválogatni. Ezen formában lehet belőle leves vagy főzelék is. Tedd szószos husiba, tésztához. Tedd szendvicsbe, vicces formában. Karfiolt nem szeretik, de karfiol pürének elfogyasztják példának okáért.
Nem eszi a tejtermékeket? Készíts fagyit, jégkrémet, pohárkrémet  belőle. Sajtot nagyszerűen bele lehet csempészni szószokba, tészta tetejére. 




A husi a legnehezebb ilyen szempontból. Vágd nagyon apróra, daráld le és készíts szószos ételt, rakott akármit és el is van tüntetve. Nevezd máshogy. Színesítsd zöldséggel, fűszerrel, szósszal. Változtass állagot, rántva, sütve, főzve, párolva...




Annyi féle formájában létezhet. 
Nem eszi a főtt tojást? Kencét készíts belőle, süsd, rántotta, bugyantott tojás formában próbáld meg. Fűszerekkel színezhető vagy zöldségekkel, gyümölccsel, májjal...
Hal megint egy nehéz dió. Itt is rántva, főzve, sütve, párolva ha nem adható el, akkor bizony krémet kell belőle készíteni vagy olyan dologgal, fűszerrel, zöldséggel fűszerezni, ami elveszi a hal illatát, ízét. Citromozni, köményezni, fokhagymázni...



Szénhidrát bevitelének variálós formájából azt hiszem nem kell készülnöm. Még nem nagyon hallottam olyan gyerekről, aki nem eszi a tésztát, nokedlit, süteményt, kenyeret, tarhonyát vagy bármi hasonlót vagy legalább az egyik formáját. Bevallom ezen nem is gondolkodtam még, azt hogyan tüntetném el, hogy meg is egyék.




Sokszor az is segít, ha ő maga szedheti le, válogathatja, vásárolhatja meg, segíthet a főzésben, sütésben, díszítheti, kenheti. Vagy nem a megszokott helyen, időben eszitek. Egy piknik az udvaron...Esti meséhez nasi.
Ha a répát nasinak nevezed, rögtön ehetőbbnek tűnik. Csinálj belőle a sütőben chipset...
Vegyél különleges dolgokat. Nem eszi az almát? Vegyél avokádót vagy csillaggyümölcsöt.




Nem szereti a fehér burgonyát vagy karfiolt? Vegyél lilát!
És ha sehogy sem eszi meg, akkor hagyd a csudába! Te mindent megpróbáltál! Nőtt már föl gyermek cékla nélkül...








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése