Satsuma

2017. november 25., szombat

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-Lini & Mommy

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bemutathatom nektek a blogomon az egyik nagy kedvencemet, azt az anyukát, aki szintén bloggol, vlogot vezet, fotóz és persze még ki tudja mit nem csinál, ráadásul anyuka, is egy személyben.

Lini & Mommy



- Több munkád is van, bloggerkedsz is és anya is vagy számos teendővel. 
Hogy bírod a strapát? Hogy bírsz egyáltalán ébren lenni, mert gondolom sokat nem alszol?
Nagyon szerencsés vagyok Evelinnel, egyrészt mert nagyon jó alvó így tök jól ki tudom magam pihenni, másrészt pedig simán el tud játszani egyedül is, így ha muszáj valamit megcsinálnom és nem várhat alvásidőig, nem okoz óriási problémát, hogy leüljek a gép elé pár percre. Ő egyszerűen semmiben nem akadályoz, én vagyok az, aki nem akarom, hogy állandóan valami kütyüt bámuljak a gyerekem helyett. Ami nehezebb, az a házimunka-gyerek-munka egyensúlya, de erről szintem minden anyuka tudna mesélni :) 
Én nem kapok szívinfarktust attól, ha nincs elmosogatva rögtön, vagy összegyűlik a mosnivaló. Volt idő, mikor képes voltam ezen görcsölni, aztán rájöttem, hogy nem dől össze a világ, ha valami kicsit későbbre lesz halasztva.

- Hogyan tudod a sok teendődet összeegyeztetni úgy, hogy mindenre jusson elegendő időd?
Ebben nem vagyok túl jó, de igyekszem fejlődni. Éppen múltkor röhögött azon a család, hogy Lini eljátszott engem, amint a gép elől felpattanva, telefonnal a fülemen nekiállok port törölni. :D Most tényleg úgy zajlanak a mindennapok, hogy egyszerre hatvanezer dolgot csinálok.  Még olyan is előfordul, hogy tornázás közben válaszolgatok e-mailekre. Bár ahhoz képest tök jól uralom a helyzetet, azt hiszem... De az idő örökké túl kevés :)

- Mi volt előbb a bloggerkedés vagy a fotózás?
 A  fotózás. Gimi utáni tengés-lengés, nem tudom mit akarok időszak és egy szörnyű munkahely után csöppent az életembe, apukám rángatott el a fotós suliba. Fiatalon ő is fotósként dolgozott, és már kiskorom óta valamiért látta bennem, hogy ez nekem való, de nem hittem neki. Csak annak köszönhető, hogy mégis ott kötöttem ki, hogy olyan szörnyű időszakát éltem az életemnek, hogy bármibe benne voltam, ami teljesen más, mint amit addig csináltam. És nagyon bejött. Életem egyik legszuperebb két éve volt a suli, és azóta is óriási örömmel fotózom, és egyre jobban fejlődik a vállalkozásom, már nem csak egyedül, hanem egy kedves fotós barátnőmmel is dolgozom alkalomadtán.




 - Szeretem az őszinteséged. Kevesen mondják el a nehézségeket, a hibáikat is a blogjukon, de te köztük vagy. Nem bántottak még ez miatt?
Ami miatt én ilyen lettem, az pont a levetett görcsösségem. Én világ életemben állandóan csodabogárnak és furának tartottam magam, mert úgy érzetem, nekem olyan gondolataim, olyan véleményem, és olyan problémáim vannak, amik butaságok, mert senki más nem ilyen. Kiderült, hogy ez nem így van, pont olyan vagyok, mint bárki más, csak ők szerepet játszanak. Nem rosszból, csak hát ezerszer könnyebb beállni a sorba, mint véleményt nyilvánítani és kiállni mellette. Egyszerűen így kényelmesebb. Nincs is ezzel gond, én is megtanultam ezzel a kényelmes hozzáállással élni, viszont mikor anya lettem, azt vettem észre, hogy ebben a „csapatban” halmozottan jelen van az egymásra licitálás, a másik lenézése, egymás alaptalan kritizálása, miközben ebben az időszakban extra sérülékenyek vagyunk. Úgy gondoltam, ha már úgyis van egy ilyen „forrongó” énem, hát kiengedem magamból, és kiállok azokért, akiket elbizonytalanítanak ezek az „online felületen simára csiszolt” szupermamik.
A furcsa az, hogy elvétve ért csak támadás, az is inkább csak mostanában, és egyáltalán nem azért, amiért egyébként támadható lennék. Mikor van egy élesebb hangvételű cikkem, áradnak a köszönő, hálálkodó, egyetértő kommentek. Amikor kiteszek egy pici szösszenetet az életemből, ami semmi másra nem szolgál, csak hogy kicsit közelebb engedjem magamhoz a követőimet, akkor megtámadnak. Múltkor például arról írtam, hogy mennyire utálom a komor, esős időt, de milyen jó látni, ahogy egy csepp kislány ebben nem a szürkeséget látja, hanem az izgalmat – a végső következtetés csak annyi volt, hogy van mit tanulnunk a gyerekeinktől. Na, erre jött egy odaszúrás… Ez az, amitől beteges ez a világ. Nem a véleményemért támadnak és szállnak velem vitába, hanem az életem egy tök jelentéktelen másodperce miatt esnek a torkomnak.

- Mi volt eddig a legaranyosabb vagy legmeghatóbb dolog, amit a munkáid során kaptál vagy a legjobban esett?
Az az igazság, hogy nekem tényleg őszintén minden kedves szó valami hihetetlenül jól esik. Mivel nincs közvetlen kontaktom a követőimmel, ezért néha hajlamos vagyok „megfeledkezni” arról, hogy húsvér emberek olvasnak és néznek minket, és mikor jön egy kedves komment, hogy milyen szórakoztató vagy hasznos, amit csinálok, akkor én simán bekönnyezem. Előfordult, hogy más videósnál láttam, hogy egy vlogjában az én videóm megy a háttérben, és ez is teljesen elképesztett. Ott van a többezres megtekintésszám egy-egy videómnál, de mégis meglepődök olykor, hogy engem mások néznek.  A fotós munkámat tekintve hasonló a helyzet, ott az lep meg időről időre, hogy mennyien ismernek már. Legutóbb olyan helyről jött fotós megkeresésem, amire álmomban nem számítottam. Ezek nekem mind-mind akkora erőt adnak a mindennapokra, hogy így aztán egyáltalán nem nehéz teljesíteni.




- Mennyire nehéz egy-egy cikket összeraknod vagy a youtubra felmondanod?
Az első időszakban rá voltam feszülve arra, hogy mindig informatív, minőségi, tartalmas, hasznos, egyedi tartalmakat gyártsak. Ennek az lett a vége, hogy soha nem voltam elégedett, és elkezdtem utálni az egészet. Volt is egy hosszú szünet emiatt, mikor egyáltalán nem foglalkoztam se az írással, se a videózással. Most már úgy vagyok vele, hogy nem felejtem el, hogy bár továbbra is fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsak, azért nem szabad elfelejtenem, hogy ez egy hobbi. Egy hasznos hobbi. Pénzt nem keresek vele, így nem lehet ez az, amibe a legtöbb energiámat teszem, plusz addig van rendben az egész, amíg én is élvezem. Ezért van az, hogy jó ideje szinte csak vlogokat gyártok a csatornámra, amiknek nulla a haszna, maximum szórakoztató annak, aki vevő az ilyesmire, illetve szórakozás nekem, mert sokszor fekszem a röhögéstől, miközben vágom a videóinkat… 

- Mennyi munkád van egy-egy rövidebb szösszenetben?
Ezt nehéz lenne megválaszolni. Több variáció is létezik: előfordul, hogy van egy téma, amiről tudom, hogy írni akarok, de valamiért nem sikerül elég jól összeszednem a gondolataimat hozzá, de előfordul, hogy valamiért úgy kelek fel reggel, hogy ömlik belőlem a gondolat, és inkább az okoz gondot, hogy visszafogjam magam és ne ragozzam túl a témát.




  - Fotózásokat is vállalsz, ami nem könnyű munka. Mi a leghálásabb része a dolognak?Mi a legnehezebb?
Ami a leghálásabb, az a legnehezebb is. Megtalálni és megfogni a modell személyiségét, közben jó fényeket biztosítani, megfelelő szöget találni, nem lekésni a pillanatot – óriási kihívás. 
Ráadásul minderre legtöbbször nagyon kevés idő áll rendelkezésre. A legtökéletesebb képek akkor tudnak születni, ha órákat tudok tölteni a modellemmel, így van idő arra, hogy mindketten feloldódjunk és ráhangolódjunk egymásra és a feladatra. Sajnos viszont általában egy, vagy maximum két óra alatt kell olyan munkát kiadnom a kezemből, amire én is büszke vagyok, és a modellem is elégedett. Kemény munka, de nagyon sok öröm van benne.

- Volt olyan fotózás, vagy olyan személy, ötlet, amit végül elutasítottál?
Nagyon extrém felkérésem még nem volt, amire nemet mondtam volna. Esküvőt sokáig nem vállaltam, mert ahhoz tényleg elengedhetetlen a többéves tapasztalat és egy nagyon komoly géppark. Én félmunkát nem vagyok hajlandó kiadni a kezemből, így egészen addig, amíg nem éreztem késznek magam rá szakmailag és a felszerelésemet tekintve, addig nem vállaltam esküvői fotózást. 
Most már egy társammal ketten nagyon klasszul összeszokottan dolgozunk együtt esküvőkön – szerencsére óriási sikerrel.




- Kit/kiket vagy mit szeretsz legjobban fotózni?
Mindegy, ki a modellem, leginkább azt szeretem, ha nem túlpózolós képeket várnak tőlem, hanem engedik, hogy elcsípett hangulatfotók készüljenek. 
 Ha muszáj kiemelnem „valakit”, akkor a gyerekeket szeretem a leginkább fényképezni, mert olyan jó elcsípni az ő önfeledt játékos pillanataikat. De minden fotózásnak megvan a maga különlegessége, amitől izgalmas és érdekes :)




- Kislányod szerinted tovább fogja vinni a fotózást vagy akár a blogos megjelenéseket, ha nagyobb lesz?
Még kicsi, nehéz lenne megjósolni, hogy érdekelni fogja-e ez a világ, de ha tippelnem kéne, azt mondanám, nem :) Bár az látszik már most, hogy erősen művészi beállítottságú, úgyhogy még az is lehet, a fényképezés-videózás számára is kifejezőeszköz lehet, de bárhogy is alakul, én semmit nem erőltetek rá, viszont minden bolond ötletét támogatni fogom, ahogy az én családom is tette velem

- Őt szoktad fotózni?
Sok kép készül róla, de ezek főként csak a családi albumba, ugyanolyan amatőr képek, mint bárki másnál. Imád fotózkodni, viszont most, hogy nyakig fürdik a dackorszakban, nekem többnyire nem engedi :) Az idei karácsonyi képeit is más csinálta meg, és mint a kisangyal, úgy fogadott szót a fotósnak, míg mikor én fényképezném, dafke háttal áll. Én ezeken jót nevetek.

- Mit gondolsz, meg fogod mutatni neki a későbbiekben, hogy miket írtál régen?
Ha érdekli őt, akkor mindenképpen :) 


Köszönöm a lehetőséget és a frappáns válaszokat. 
Jó egészséget kívánok nektek és még sok-sok munkát, fotózásokat, klassz blog és vlog megjelenéseket.
Liniéket megnézhetitek itt  facebookon vagy a blogjukon, ahol fotózásokat is láthatsz liniandmommy.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése