2017. december 20., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni- Andrea és a zumba


Imádok mozogni, tornázni, ha időm engedi. Táncolni meg még jobban, hiszen feltölt, vidámmá tesz, kikapcsol és észrevétlenül potyognak a kilók tőle, hiszen nem kötelező edzésként élem meg.
Ezért mutatom be nektek Andit, aki zumba és aerobic oktató. Őt faggatom most az életéről, munkájáról.




- Anyuka vagy, de dolgozó nő is. Mennyire nehéz összeegyeztetni a munkád a gyerkőckével, háztartással?
Reggel hatkor indul a napom, elkészülünk Julival. 
Elviszem az óvodába, onnan megyek a munkába, délután ugyanez visszafele. 
Jelenleg hetente csak két Zumba órát tartok. 
Aki még nem találkozott vele, ez egy latin táncokra épülő fitness program - nem csak egy sport, hanem egy életforma. Teljesen megváltoztatta a felfogásomat, a hozzáállásomat, az egész életem.
Edzőnek lenni nem csak egy másodállás, hanem egy hivatás számomra. Hihetetlen energiával tölt fel, mikor látom a vendégeimen, hogy óra után testileg-lelkileg feltöltődve, széles mosollyal az arcukon indulnak vissza a családjukhoz, mintha kicserélték volna őket. Ez inspirál engem, hogy hétről-hétre jobb legyek, fejlődjek.
A háztartásban nagy segítségemre van édesanyám, nélküle nem is tudom, hogy hol tarthatnék! Örökké hálás leszek neki, hogy segít és támogat a legfontosabbakkal: idő, törődés és szeretet. Nélküle sokkal nehezebben tudnám egyedülálló anyukaként megoldani a hétköznapjaim.

-Zumbát oktatsz és és aerobikot. Honnan jött az ötlet, hogy edző leszel?
Terhességem után volt rajtam legalább plusz tíz kiló, amitől meg akartam szabadulni. A másik dolog, ami bújkált bennem, hogy két éve szinte csak otthon vagyok, kicsit ki szeretnék mozdulni. Heti egy-két alkalom pedig minden anyukának jár! Tehát abszolút kezdőként, pont két évvel ezelőtt 2015. november 26-án elmentem Győrzámolyon Nagy Diához életem első Zumba órájára...
szerelem volt első „látásra”!! 
Tudod, van az az érzés, amikor azt mondod: „Igen!! Ez az!!” Innentől kezdve alig vártam a következő órát, igyekeztem mindig ott lenni. Tavaly nyáron visszaköltöztem Budapestre, elkezdtem járni Grundmann Béla Zumba óráira. Az ő szárnyai alatt született meg bennem tavaly szeptemberben az elhatározás, hogy én ezt akarom csinálni, amit ő is: Zumba oktató leszek, vidámságot-örömöt adok az embereknek miközben megmozgatom őket!



- Mióta oktatsz és előtte mennyi ideig végezted a sportokat simán, mint tanuló, mint edzeni vágyó?
 A sport mindig is az életem része volt valamilyen szabadidős sport formájában –  atlétika, squash, rallye, korcsolya, biciklizés, stb. De ez teljesen más! Két éve, mióta belecseppentem ebbe, minden reggel úgy ébredek, mikor jön el már az a perc, amikor megint Zumbázhatok! 
Órákat júniusban kezdtem el tartani Kelenföldön, most az első kerületben a Naphegyen vagyok minden kedden és csütörtökön.

- Miért épp zumba és aerobik?
A Zumbában találtam meg az én sportomat. Ahhoz, hogy egy edzőteremben vagy egy iskolában Zumba órát tarthassak, rendelkeznem kell a Zumba oktatóként testnevelés tanári vagy edzői végzettségel is. Így jött a képbe az aerobik, mely a többi sport közül a legközelebb áll a Zumbához. Beto Perez is – aki kitalálta a Zumbát –, aerobik órát ment tartani, de otthon felejtette a zenéjét, így a kocsijából kivette a kedvenc latin zenéit és arra improvizált egy órát.

- Milyen végzettség kell, hogy oktató lehess? És mennyi idő, munka, tanulás, hogy képesítést szerezhess?
A Zumba oktatói képzés csupán két nap (egy hétvége) és angol nyelven folyik. Itt a négy alap latin tánc (merengue, salsa, reggaeton, cumbia) lépéseit, az óra részeit és felépítését tanuljuk meg néhány praktikával. Ezzel szemben az aerobik edzői képesítés “kicsit” átfogóbb. Iskolája válogatja, egy vagy két éves tanfolyamokon lehet megszerezni ezt az OKJ-s végzettséget. Itt anatómiát, pedagógiát, gimnasztikát, edzéselméletet, pszichológiát, stb. tanítanak a gyakorlati képzés mellett. Nagyon komoly a követelményrendszer, és nem csak az elméleti vizsgákra kell rengeteget tanulni, hanem a fitness aerobik oktatása mellett fel kell tudnunk készíteni egy versenyzőt is. Ha Zumba oktató szeretne valaki lenni, itthon ez hivatalosan kötelező, gyakorlatban sajnos sokan nem végzik el - pedig nagy felelősség emberekkel dolgozni.



- Mit szeretsz legjobban a munkádban?
A Zumba sokkal többről szól, mint mozgás. Itt nincs verseny, csak te és a zene. A legjobb számomra, amikor látom a vendégeimen, hogy mennyire jól érzik magukat, hogy kikapcsolnak. Arra az egy-egy órára elfelejtik minden problémájukat. Tulajdonképpen ez  a Zumba program alapja!
Kaptam már olyan visszajelzést is, hogy egy hónap alatt hány centit illetve kilót fogyott, aki hozzám jár. Engem az tölt fel, ha olyan pluszt adhatok az embereknek, amitől boldogabbak lesznek. Az ilyen visszacsatolások pedig még jobban motiválnak engem is. Rengeteg embert ismertem meg, a Zumba-családhoz tartozni nagyon jó érzés!

- Mik a nehézségei az edzősködésnek?
Egyetlen nehézséget tudok csak mondani neked, ami ha úgy vesszük, nem is az. Amíg én órát tartok, Julira valakinek vigyázni kell. Kis négyévesként nem mindig tudom magammal elvinni, hiszen az óra nem áll meg, ha közben ő valamit szeretne tőlem. Szerencsére szüleim, akikkel nagyon szeretik egymást, segítenek ebben. Mire én hazaérek, ő már megvacsorázott, megfürdött, én pedig olvashatom neki a mesét.
Az, hogy az órákra készülni kell, nem teher, mert imádom csinálni: összeválogatni a zenéket és a megfelelő sorrendbe tenni vagy új koreográfiákat tanulni, gyakorolni. Ráadásul ezekben Juli is partner!

- Lányod is zumbázik, aerobikozik veled?
Igen, nagyon sokat Zumbázunk együtt, ő is rajong érte. El szoktam vinni magammal, mikor valamelyik kiváló kollégám órájára vagy egy-egy Zumbás buliba megyek. Van itthon egy három méter széles tükrös szekrény a szobánkban. Mikor hazajövünk, egyedül átöltözik, bekapcsolja magának a zenét és táncol előtte…nélkülem is.
Az oviban volt idén egy közös fellépésünk, de már három évesen is színpadon volt kb. 800 ember előtt a Happy Birthday Beto-n, ami egy olyan rendezvény, ahol reggel 10-től este 8-ig Zumbázunk. Nagyon büszke vagyok rá!

- Mit tartasz a legfontosabbnak a munkádban? Mire kell legjobban oda figyelni?
A legfontosabb, hogy vidám órákat tartsak a vendégeimnek, miközben megmozgatom őket. Mindenkinek megvan a saját maga célja. Van, aki kicsit ki akar szakadni a mindennapokból, van aki fittebb szeretne lenni vagy le akar fogyni. Ezek által egy pluszt adok nekik, ami engem is jó érzéssel tölt el. És itt jön az ördögi kör: engem ez motivál abban, hogy mindig jobb és jobb legyek. Egy kis csapat vagyunk, akik egy nagy családhoz tartoznak, nekem ezt kell építenem…a mi kis közösségünket. 
Mert a Zumba sokkal több, mint egy sport.



- Mit üzennél azoknak, akik nem igazán sportolnak? Akik még csak most keresnek edzés formát. Miért fontos?
A sport nagyon fontos minden életkorban. Legnagyobb kincsünk az egészség, és a helyes táplálkozás mellett a megfelelő életmód szükséges ahhoz, hogy megőrizzük. Minden hölgyet arra bíztatok, hogy legyen Zumba-Mami! A testünk-lelkünk is meghálálja, és a család is egy kiegyensúlyozott anyukát kap vissza cserébe a heti 2-3 óra kimaradásért. Példát kell mutatnunk a gyermekeinknek is! Érthetően, én elfogult vagyok a Zumbával kapcsolatban. Azt javaslom, próbáld ki! Nem fogod megbánni! Életkortól, nemtől, testalkattól függetlenül mindenki csinálhatja. Az első pár óra picit nehezebb, míg megtanulod az alaplépéseket, de ha ez megy, utána észre sem veszed, hogy potyognak le rólad a kilók és mennyire átalakulsz! A sport rendszert visz az életedbe, itt pedig egy szuper közösségbe is tartozhatsz! Kezdd el!

@zumbaandi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése