Satsuma

2017. december 16., szombat

Degeszpocak






Hallottatok már a Degeszpocak blogról? 
Sok izgalmas étel és recept kap helyet rajta. 
Mindig érdekelt, hogy egy ételes blogger hogyan készíti el magát a postját. Ezen felül még jó pár kérdés felmerült bennem. Így most Degeszpocak nyakába zúdítom mindet.
Köszöntlek Molnár- Keresztényi Brigitta a blogomon.

- Anyuka vagy, dolgozol, háztartást vezetsz és egy nagyszerű konyhás blogot is. Honnan van ennyi időd mindenre? Hogy osztod be az időd? 
Egyszerű: nem alszom.
Viccet félretéve: eddig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kisfiammal voltam otthon, és amikor ő lehetővé tette, éltem a hobbimnak. Ez általában a napközbeni és éjszakai alvások idejére tevődött. Nemrég visszatértem az alkalmazotti életforma kereteibe, így az eddig beütemezett dolgok felborultak, de igyekszem egy egészséges egyensúlyt megteremteni a munka-család-önmagam háromszögben. Mindezt egészíti ki a vállalkozással kapcsolatos teendők, ügyintézések, írások, szervezések folyamatába való besegítésem a férjemnek, szóval nem szoktunk unatkozni.

- Honnan jött a blog ötlete? Gondolom hobbynak indult, de most már inkább szerelem és hivatás.
Szerelemnek indult, és magát a blogot egy kicsit a kényszer is szülte: ha éppen utaztunk, vagy nem voltam otthon, nem volt kéznél egy-egy jól bevált receptem (amiket jobb esetben otthon, lefűzve, kis mappába gyűjtve tároltam, rosszabb esetben ételmintákkal tarkított fecniken ). 
Barátaim is sokszor kérték el egy-egy receptemet, aminek a megosztása egy nyilvános oldalról sokkal egyszerűbb, mint lediktálni, vagy lemásolni őket. És ha már blogot csináltam belőle, a fázisfotók és –videók klasszisokkal egyszerűbbé tették egy-egy étel elkészítésének bemutatását, mint egy pár soros leírás egy post-it-en.
Sokáig csak az igény érlelődött bennem, mégsem vágtam bele. 
Aztán 2014-ben egy TV Paprikás játékban részvételt nyertem családommal együtt egy közös kolbásztöltésre a békéscsabai fesztiválra, Bede Robival és a stábbal. Hatalmas élmény volt, az akkor 3 éves kislányunk is velünk volt végig és nagyon élveztük. Sokat beszélgettünk a szervezőkkel, és akkor megkaptam a végső lökést, hogy elindítsam a blogot. Eleinte egy blogspotos oldalon dolgoztam, idén nyáron viszont saját oldalra költöztem (ez a www.degeszpocak.hu). Ez sokkal jobban testre szabható, igazán látványos és a keresés is könnyebb rajta, mint az elődjén.






- Mit szólnak a rokonok, barátok a blogodhoz?
Szeretik, és nagy büszkeségemre egyre többen használják is.

- Vannak visszatérő olvasóid, visszajelzések, hogy ők is megfőzték, sütötték a dolgot?
Vannak bizony, szép (és gyarapodó) létszámmal. Sok helyről kaptam akár szóban, akár képes visszajelzést egy-egy receptről (pont emiatt hoztam létre egy csoportot is, ahová fel tudják tölteni a tagok az általuk elkészített remekműveket, és elmondhatják véleményüket, tapasztalataikat is, ez a facebook Degeszpocak csoportja: https://www.facebook.com/groups/102013010563953/?source_id=739020112822919), és igazán szívmelengető érzés az, amikor másoknak is örömet okoz egy étel, amit én kísérleteztem ki.

- A sütés/főzés szeretete örökölt? Szerinted te örökölted a szüleidtől és a gyerekeid ebben nőnek fel, ők meg tőled fogják?
Minden bizonnyal genetikailag hoztam magammal. Édesanyám a napi rutinban kiváló szakácsnő, édesapám inkább a hétvégi-alkalmi főzésben jeleskedik. A hagyományos receptek zömét anyukámtól lestem el, a vadételeket pedig apukámtól (ő vadász, így rendszeresen kerül az asztalunkra vadhús).
A gyerekeket első perctől bevontam a közös sütés-főzésbe (természetesen koruknak, ügyességüknek és kedvüknek megfelelő szinten). Kislányom azóta segít nekem szívesen, mióta megtanult járni, kisfiam inkább a konyhaeszközök használatában gyakorlott.
Ugyanakkor a kényszer is rávitt majdnem két éve, hogy otthon süssek-főzzek mindent. Már évekkel ezelőtt teljesen átálltam az otthoni kenyérsütésre és péksüteményekre, kisfiam tejallergiája miatt viszont az addig bevált recepteket tej- és tojásmentesre variáltam át. Mondhatom, hogy kihívás volt, de érte természetesen szívesen tettem ezt is. Ezen kívül nagyon sok, hasonló cipőben járó anyukának is sikerült ezekkel a receptekkel örömet és sikerélményt okozni – az ő visszajelzéseik is nagyon fontosak számomra.





- Szoktál a kicsikkel főzni, sütni otthon?
Igen, amikor csak tehetem – és amikor nekik is van hozzá kedvük.
(néhány példát mutatok a blogon is: http://degeszpocak.hu/karacsonyvaro-hangulat-mezeskalacs/

- Mindig is érdekelt a konyhai bloggok kapcsán pár dolog. Most kíméletlen leszek és kikérdezlek. Ha elrontottad, akkor azt is megírod?
Nem vagy kíméletlen. Nyilvánvalóan az ember azt szereti kitenni a kirakatba, amire büszke, amit nagyon meg akar mutatni. De az élet nem mindig habostorta.
Jártam már én is úgy, hogy egy dobostortám a hűtőben pihent, és amikor pár óra múlva bekukucskáltam rá, egy teljesen szétcsúszott, vállalhatatlan trutymót találtam (majd’ sírva fakadtam persze) – ezt nem vertem nagy dobra. De nem adtam fel, és addig kísérleteztem, amíg sikerült olyanra, amilyet megálmodtam: így lett diplomaosztó dobostortája a férjemnek.
De vannak olyan bejegyzések is, ahol kimondotta a veszélyekre hívom fel a figyelmet: hogy milyen csúnya munkát tud végezni az egész konyhával egy figyelmetlenül használt turmixgép lekvárfőzés közben. Osztottam már meg olyan fényképet is, ahol a fonott kalácsom a felismerhetetlenségig szétnyílt, mintha úgy robbantották volna fel – az íze viszont fantasztikus volt (itt erre is van példa:http://degeszpocak.hu/eperlekvar/)
Ezeket sem szégyellem, a konyhai tevékenységgel együtt jár, hogy néha nem úgy sülnek el dolgok, ahogy azt az ember eltervezi. És nem szeretném azt az illúziót kelteni, hogy én soha nem hibázok, hiszen én is csak ember vagyok.

-Volt már katasztrófa a konyhádban?
Volt bizony, a fent említett eperlekváros baleset például.
És időnként elejtem a lisztes dobozt, kiszórom a cukrot, kiöntöm a tejet, szétkenem az olvasztott margarint, kifut a tej a főzőlapra, a falra fröcsög a forrásban lévő paradicsomos húsgombóc leve, megégetem a kezem a sütőből/be ki-berakás közben, elsózom egy-egy ételt…. Ahogy bárki más, aki süt-főz.
Szerencsére ezek hétköznapi balesetek, ennél nagyobb katasztrófák ne is érjenek soha (le is kopogom, kopp-kopp-kopp)

-Előre kiterveled mit sütsz/főzöl és utána írsz róla vagy megfőzöd, jól sikerült, na ezt kiteszem a blogra?
Ez változó, előfordul ez is, az is. Van olyan, hogy kimondottan a blogra szánok egy-egy receptet, és addig kísérletezek, amíg el nem éri a – szerintem – tökéletes állapotot. Mindig készülnek fázisfotók, hogy ha jól sikerül, hadd menjen a blogra. De olyan is van, hogy csak úgy kipróbálok valamit, és ha beválik, akkor felteszem – ezek inkább amolyan meglepetés receptek még nekem is.
És van jó pár olyan receptem is a tarsolyomban, amik nagyon jól sikerültek, mégsem tettem fel őket még a blogra – ezeket egy későbbiekben kiadásra szánt receptes könyvbe szánom, de ez egyelőre még csak terv szintjén létezik.




-Vevőd leszek az elsőre!
 A fotózása az ételeknek mennyire nehéz dió?
Nekem nagyon. Mivel nem vagyok profi fotós, és megfelelő apparátusom sincs hozzá. Na meg persze még 2-3 kezem… mert sokszor járok úgy, hogy a fülem is lisztes, és éppen nagyon kellene egy fázisfotót készíteni, de most rontsam el a folyamatot kézmosással-fotózással, vagy lemondok a képről/videóról?
Ezen kívül a konyhám is a praktikumra van berendezve, így viszont nagyon nehéz jó beállítású képeket készíteni. Nehéz összehozni mindezt, ezért ha éppen otthon van a férjem, ő szokott segíteni nekem.

-Szoktál örömfőzni is, nem a blogra kifejezetten?
Nekem minden főzés öröm.
De komolyan: amikor 18 évesen elkerültem otthonról, akkor kezdtem el igazán főzőcskézni. Addig inkább csak be-besegítettem édesanyámnak, és ellestem a praktikáit. Mindig azt láttam rajta, hogy pikk-pakk, pár perc minden, sokkal inkább tűnt szórakozásnak, mint konyhai robotnak (persze ő ezt biztosan máshogy látta anno  ), ezért én is így álltam neki. És mindig volt közönség is, akiken lehetett „kísérletezni”, ez is sokat számított.
Kikapcsolódás, pihenés volt a konyhai munka, így vezettem le a feszültséget, bánatot, örömet – és ezt a környezetemben élők sem bánták soha.
És őszintén szólva mindig akkor sikerülnek legjobban az ételek, amikor csak úgy „összedobom” őket, amikor nem gondolom túl, nem aggódok rajta, hogy jaj, milyen lesz – bezzeg ha kimondottan ajándékba szánom, vagy egy jó cél érdekében (mint amilyen az őszi Segítsüti akciós részvételem is volt), akkor nagy izgalommal készül még az az étel is, amit egyébként már csukott szemmel, hátratett kézzel is bármikor megcsinálok.

-Van olyan, amikor inkább kaját rendelsz, minthogy főzésre add a fejed?
Természetesen van. Amikor 2 beteg kisgyerek között ingázok én is félbetegen, vagy annyira elúszok más teendőkkel, hogy még 15 percem (vagy energiám, esetleg kedvem) sincs legalább egy gyors tésztát vagy salátát összedobni, akkor szemrebbenés nélkül rendelek.

- Mit szeretsz benne a legjobban, már persze a végterméken kívül?
Hogy kikapcsol. Szeretem azt, amikor a kislányom besegít és együtt alkotunk; azt is, hogy kisfiam felkéri magát a pultra, ha megy a dagasztó, és „táncol” a „zenéjére”. De legalább ennyire szeretek egyedül tenni-venni is, amikor minden gondolatomat kikapcsolom, semmi másra nem figyelek, csak az adott ételre, a hozzávalókra, a folyamatra, a tálalásra. Gyakran előfordul olyan is, hogy magából az ételből én már nem is eszek, mert a szemeimmel jól laktam – és a lelkemnek is elegendő volt az, amit eddig tettem érte.

- Egy nagyszerű eszközt is kitaláltál, ami megkönnyíti a háziasszonyok mindennapjait. Tipikusan az a dolog, amiért mindenki a homlokára csap, "miért nem nekem jutott eszembe". Mesélnél róla bővebben? Honnan az ötlet? Mennyire volt nehéz az ötletet a megvalósításig, a kivitelezésig véghez vinni?
Ahogy írtam, az ötlet maga a férjemé – én a háziasszonyok kismillió elvárását és a “kákán is csomót keres”-hozzáállásomat, férjem (Szilárd) pedig a szakmai zsenijét adta hozzá.
Az egész úgy kezdődött, hogy valamiért mindig úgy alakult az életünk, hogy kicsi konyha állt rendelkezésemre. Sokat küzdöttem azzal, hogy a sütés-főzés közben ideiglenesen feleslegessé vált fedőt nem tudtam hová tenni. Mosogatóba nem szeretem tenni, mert vizes lehet (és olajban sütés közben ez kimondottan veszélyes is), a pulton legtöbbször nincs helyem erre, ha meg messzebb teszem, nincs kéznél, amikor kell. Mióta gyerekek vannak, kétszer is meggondolom, hogy hová tegyem a forró fedőt – ezzel a mutatós és praktikus tartóval (fantázianevén – Lid Kith) minden probléma megoldódott egy csapásra. Csak felteszem a fedőt a helyére (akár kesztyűs kézzel is, hiszen könnyen hozzáférhető), amikor éppen nem kell, majd egy ugyanilyen laza mozdulattal le is veszem – és nem vesz el helyet a munkalapról, biztonságban van, és mégis kéznél.
Örülök, ha kívülállónak is ez a véleménye a fedőtartóról – mi már olyan régen dolgozunk vele, hogy harmadik gyermekünkként tekintünk rá, és érthető módon elfogultak vagyunk vele.
Nemrég elindult a termékhez kapcsolódó weboldalunk is, a www.kithtools.com. Itt (is) részletesen leírjuk, hogy hogyan kezdődött az egész, milyen nehézségekkel szembesültünk, és hogy hol is állunk abban a folyamatban, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön a termék. Már nagyon sok dologgal készen vagyunk (elkészült a gyártáshoz szükséges szerszám terve, elérhetőek a blog oldalak, kalkulációkat végeztünk), és nemsokára elindítunk egy közösségi finanszírozású Indiegogo-s kampányt is, amitől a tömeggyártás elindításához szükséges tőkét reméljük előteremteni – nem is gondoltuk volna, hogy ez mekkora összeget jelent. A projekt során az érdeklődők elővásárlásokat tehetnek, így biztosan ők lesznek a legelsők, akik megkapják a kiválasztott fedőtartójukat, még azelőtt, hogy ez a nagyközönség számára is elérhető lenne. További részleteket és friss híreket a termékről és a kampányról a kithtools és a degeszpocak blogoldalán, valamint a facebook oldalainkon és csoportjainkban fogunk megosztani.






-Nagyon klassz dolog. Remélem sikeretek lesz vele és elindul a projekt nagyszámú gyártásra is. Szívesen kipróbálnám én is.
Mennyi időt töltesz naponta átlagosan főzéssel, bloggolással?
Újabban sajnos sokkal kevesebbet, mint eddig, pláne annál, mint amennyit szeretnék.
De egy átlagos napon (amikor semmi extra, hosszadalmas, félnapos étel nem készül) mondjuk 1 órát főzéssel, és fél órát blogolással. Ezt egészíti ki a facebook-os és instagramos jelenlét (ez utóbbiak sokszor sokkal több időt vesznek el, mint az előzőek)

- Mi a kedvenc ételed és mit szeretsz a legjobban főzni/sütni?
Nincs kedvencem, mindenevő vagyok (na jó, a tenger gyümölcseivel hadilábon állok, de egy jó kis mézes krémesnek az éjszaka közepén is neki tudok állni). 
Általában kedvem szerint főzök, vagy kitalálok valami újat, esetleg egy régi bevált ötletet veszek elő végső esetben megkérdezem a családot.
Leginkább kelt tésztákkal szeretek dolgozni, kenyeret vagy péksüteményt sütni – ezek finomak is, látványosak is, és az uzsonnás táskába vagy munkahelyre is kiválóak.

-Mi az az étel, amit bevállaltál és a legnehezebb volt elkészíteni?
A fent említett, ominózus dobostorta. Igazság szerint ahogy sikerült elérni a vágyott állapotot, ott be is fejeztem a kísérletezgetést vele – a csúcson kell abbahagyni.

- Van olyan étel, amit nem vagy hajlandó elkészíteni?

Tenger gyümölcseit egész biztosan nem készítenék soha, mert én sem szeretem, és a családban sincs rá igény. De sok olyan ételt készítek, amit én magam ugyan nem szeretek, de a családom többi tagja igen – például a gombából készült ételek éppen ilyenek.

Nagyon szépen köszönöm az interjút. Rendszeres olvasód leszek az oldalon, az fix.
És akkor Degeszpocak kedvenc karácsonyi sütireceptjének egy részletét is megosztja velünk.
Kitaláljátok mi ez?

A tésztához
– 2 evőkanál méz
– 2 kanál kakaópor
– 2 egész tojás
– 20 dkg cukor
– 5 dkg vaj
– ½ kávéskanál szódabikarbóna
– 45 dkg liszt
A krémhez
– 2 csomag vaníliapuding
– 1 evőkanál liszt
– 1 liter tej
– 20 dkg cukor
– 20 dkg margarin
A kemény mázhoz
– 1 tortabevonó
– 2 evőkanál olaj
A csillogó fekete mázhoz
– 10 dkg teavaj
– 10 dkg porcukor
– 3 evőkanál holland kakaópor
– 3 evőkanál tej

A többit itt találjátok:
http://degeszpocak.hu/mezes-kremes/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése