2018. március 13., kedd

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-Picivilág




Azt hiszem nem győzöm hangsúlyozni, hogy szeretem a hazai, kézzel készített termékeket. Szeretem az egyedi dolgokat. Legfőképpen a baba és kisgyermek termékekkel kapcsolatban. Így szörföltem a neten minap valamit keresve, akkor akadtam rá a Picivilágra. Aztán másodjára, harmadjára is náluk kötöttem ki egy-egy igényes termék után kutakodva.
és végül úgy gondoltam, róluk igazán érdemes írni, hogy több anyukához is eljusson a hírük. A Picivilág egy gyűjtőoldal, ahol több készítő, többféle termékkel megtalálható. Köszönöm, hogy vállalta az interjút a Picivilág létrehozója.





-Mesélnél bővebben a Picivilágról? Mi is ez pontosan? Hogy keletkezett?
A Picivilág harmadik gyermekem.
Győrfi-Erdélyi Vera vagyok kommunikáció szakon végeztem Szegeden. Mindig multiknál dolgoztam vezető beosztásban, de 2014-ben teljesen felfordult az életem. Megszületett első gyermekünk. Nem kell mondanom, hogy mennyire megváltozott és egy teljesen új szakasz kezdődött. 
2015-ben 21 hónappal később megszületett második fiúnk is. Munka terén maximalista voltam világéletemben...
Teljesen ki tudok teljesedni egy-egy új feladatban, szerelemben. Mert minden kihívás az volt az életemben.
Picivilág ötlete második gyerkőcöm után jött. Születése után gondolkoztam, hogy mi az a munka, amit szívesen csinálnék, amivel értéket teremtek és segítek is.
Ekkor jött az ötlet, hogy a babás alkotókat össze kéne fogni egy weboldalra, mert annyi szépséget készítenek, hogy ezt meg kell mutatni a nagyvilágnak.

- Honnan jött az ötlet, hogy egyedi készítésű termékekkel webshopot hoz létre?
 Mindig is szerettem a gyerekeknek egyedi termékeket vásárolni. Vonzott az alkotói élet. Anyum sokat varrt, onnan hoztam ezt a szeretetet. Otthon én is szeretek a családnak készíteni dolgokat, kreatív embernek tartom magam.
És egyik nap kikristályosodott, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Segíteni az anyukáknak, akik az alkotásnak szeretnek élni. A vásárlóknak, akik egyedi terméket szeretnének vásárolni, de elvesznek a keresgélésben.

- Mi alapján kerülhet be valaki a csapatba? Van valami kitétel? Megkötés?
Feltétel van Picivilág oldalra. 
Sajnos nem mindenki tud bekerülni. Valahol meg kell húznunk egy határt, mert nem szeretnénk, ha a színvonalat ne tudnánk biztosítani. Felelősséggel tartozunk az anyukák felé, akik ezeket a termékeket megveszik. Mivel nem mi küldjük ki a termékeket, nem mi postázzuk, a felületet biztosítjuk, ezért kérünk egy bemutatkozó levelet, amiben leírják, hogy mióta alkotnak, mit szeretnek benne. És egy képet a termékről. A facebook, weboldalt is átnézzük. Nem számít, hogy hány lájkoló van az oldalon, inkább a termék és a fotó minőségét nézzük. A másik kitétel, hogy csak azok tudnak csatlakozni, akik nem hobbiból, hanem egyéni vállalkozóként készítik a termékeiket.

- Ti keresitek meg a vállalkozókat vagy ők titeket?
November végén indult el az oldal. Mi kerestük meg őket. Nagyon sok levelet kiküldtünk. Egyrészt, hogy tudassuk, hogy elindult az oldal és szívesen várunk mindenkit.
Az oldal úgy indult el, hogy pár alkotó tesztelte előtte pár hétig, mert mivel egyedi fejlesztésű oldalról van szó, ezért sok problémát kellett kiküszöbölnünk.
Most már eljutottunk odáig, hogy minket is megkeresnek.

- Mit ad nektek a Picivilág legfőképpen?
 Minden nap, amikor elkezdem a napot, benézek az oldalra, hogy mit töltöttek fel az alkotók és már örömmel kezdem a napot, hogy mennyi új szépség került fel. Nekem ez tényleg egy nagy szerelem. Rengeteg pozitív, kreatív embert ismertem meg ez alatt a 3 hónap alatt és belecsöppentem egy varázslatos világba.

- Mik a jövőbeli terveitek?
Tervünk, hogy egyre többen megismerjék a Picivilágot. Nagy hangsúlyt fektetünk az online-offline marketingre. Megszervezzük áprilisban az első Picivilág alkotói találkozót.
Videós blogunk is elindul hamarosan, ahol az alkotókat mutatjuk be.
2019-ben egy vásár megszervezése, hogy a vásárlók személyesen is megismerjék a termékeket, készítőket.
De ez még tényleg csak a töredéke a terveinknek.
Legfontosabb célunk, hogy az egyedi termékeket eljuttassuk az anyukákhoz, nagymamákhoz, apukákhoz, családosokhoz, hogy magyar termékeket vásároljanak, és ez által támogassák a magyar készítőket. 

http://www.picivilag.hu


/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése