2018. április 25., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-Glamorginal


A sminkelés fontos. Az, hogy mivel sminkeljünk, még fontosabb. Ebben is a természetes összetevőkből készültet részesítem előnyben. Így leltem a GlamOrginálra.






 -A GlamOrginal termékek anyukája vagy. Hogyan tettél szert az ötletre, az elinduláshoz? 
Sokáig, egész pontosan 10 évig légiutas kísérő voltam, és mikor elkezdtem lecserélni itthon mindent natúrra, a tisztító-, és tisztálkodószereket, mivel úgy gondoltam az ezekben lévő mérgeket, káros anyagokat ki lehet cserélni természetes összetevőkre, akkor a sminkszerekkel nem boldogultam. Mivel minden nap kellett sminkelnem ez egy sarkalatos pont volt. Ekkor már jártam egy szappan-, és krémkészítő iskolába, és innen jött az ötlet, hogy ha nincs, akkor meg is csinálhatom. Így indultunk el a több mint 2 éves termékfejlesztői úton, ami ugyan sosem áll meg, a vevők visszajelzései alapján folyamatosan javítgatjuk a termékeket. 

- Mik jellemzők a termékeidre? Mivel tűnik ki a a többi kozmetikum közül? 
A termékek kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak, igyekeztünk olyan alapanyagokat találni, amik nem allergizálnak. Illetve minden magasan pigmentált, tartós. Igyekeztünk a bolti termékek tulajdonságaihoz hasonlót készíteni fedésben, tartósságban, használatban. Valamint minden termék kézzel készül, nem használunk gépeket. Így a szívünket-lelkünket is bele tudjuk rakni, és kis szériában készítünk. Egy kis manufaktúra vagyunk. 

- Milyen termékeket lehet felellni nálad? 
Igyekeztünk mindent elkészíteni, ami egy komplett sminkhez kell, bár mindig jönnek újabb megkeresések, hogy mit látnának még szívesen a vevők a termékek között, ennek igyekszünk minél hamarabb eleget tenni. Megtalálhatóak nálunk egy egyszerű, mindennapi smink, mind pedig egy komolyabb, például egy színházi esthez szükséges termékek, színek. 

- Kiknek ajánlanád a GlamOrginált? 
Minden olyan egészségtudatos hölgynek ajánlom, akinek fontos, hogy mit tesz a bőrére, hiszen ez az egyik legnagyobb szervünk. Ha van más megoldás is, akkor minek károsítanánk? 

- Milyen fő összetevőket használsz? 
Igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a benne lévő olajok, vajak, és minden összetevő a bőr egészségét szolgálják, így nem tömítik el a pórusokat, lélegezhet alatta a bőr. Nagyon szeretjük az avokádóolajat, ami segít a ráncok halványításában, és természetesen nem maradhatott ki a shea vaj sem, amit csak szuper összetevőnek hívunk. A színezék is természetes összetevő, valamint a tartósítószer is egy olyan keverék ami a natúr kozmetikumokban elfogadott. Nem teszünk bele parabént, ami még a hormonháztartást is képes felborítani. Valamint amire nagyon büszkék vagyunk, hogy fönt vagyunk a PETA listáján, mint hivatalosan is állatkísérletmentes cég. 




- Nehéz manapság megbízható, egészségtudatos termékeket vásárolni szerinted? Vagy egyre "divatosabb"? 
Többen figyelnek már erre is, nem csak a színekre, tartósságra? 
Igen, szerintem erre egyre többen figyelnek, egyre többféle egészséges terméket lehet vásárolni. Viszont sajnos sok olyan terméket is látok, amire ráírják, hogy natúr és valóban benne vannak ezek az összetevők is, csak sajnos a káros anyagok mellett, így egy alapos alapanyag ismeret mindenképp szükséges, hogy az összetevők listájában felismerje az ember, hogy valóban mi van a termékben. Mi egy külön oldalon összegyűjtöttünk minden összetevőt amit használunk, fényképpel együtt, hogy eredeti formájában hogyan néz ki. 

- Van olyan termék, ami a kedvenced, te is használod rendszeresen? 
Habár most már nem repülök, de minden termékemet rendszeresen használom. Kedvencem a szempillaspirál, ami nem nehezíti el a pillákat, de mégis hosszabbítja, dúsítja őket, és ricinusolaj tartalmának köszönhetően ápolja is használat közben. Erre a termékre vagyok a legbüszkébb, sokat dolgoztunk vele, hogy tényleg megfeleljen a nők elvárásainak. 

- Mi a legnehezebb és legjobb dolog a vállalkozásban, a munkádban? 
A legnehezebb, hogy mindent fejben tartsak, sakkozzak az idővel, és utolérjem magam. Lehet, hogy ez lehetetlen, de mindig próbálkozni kell. Legjobb dolog pedig mikor új színekkel, új termékekkel kísérletezhetek, olyankor beveszem magam a műhelybe, és csak élvezem ami kikerül a kezeim közül. Illetve nagyon szeretek fotózni is. Állítólag jól is csinálom. 

- Mik a terveid a jövőre nézve?
 
Rengeteg tervem van, ami most talán a legközelebbi, az egy workshop, egy kis csavarral, ami remélem hamarosan megvalósul. 




1 megjegyzés: