2018. május 26., szombat

Csipetkék




- Mi az a Csipetkék pontosan és mikor jött létre?
Én Drávainé Németh Eszter vagyok, 3 csodálatos gyerek édesanyja, a Csipetkék üzlet, és  élmény műhely vezetője. Ruha modell szerkesztő, lakberendező, tervező, és kivitelező vagyok. Vállalkozásom, a  Csipetkék 2015 január elején indult el, közel egy év múlva az üzlet kapui is kinyitottak Pécsett. A Csipetkék szó a gyerekekre utal. Imádok textilekkel foglalkozni, és a sík felületből a sok színből, és mintából megalkotni egy hasznos, és tetszetős tárgyat. A vállalkozásom ötlete már a 3. gyerekem ovis korba lépése után merült fel bennem. Ő nagy kor különbséggel született,  mialatt rengeteg változás történt mind a baba gondozás, mind a baba holmik és kiegészítők terén. De arra is rájöttem, hogy hiába van a sok ezernyi gyerekeknek készült termék, ezek mégsem nyújtanak megoldást a sok, mindennapos problémára.

- Mesélnél arról, hogy milyen indíttatásból indult?
A vállalkozásom elindításának főbb motivációi:
- segíteni a gyerekes családoknak a mindennapokban
- abból megélni, amihez értek, és szeretek csinálni
- az alkotás örömét átadni minél többeknek
- a lányomat segíteni a szárnyainak kibontakoztatásában, és ehhez megfelelő körülményeket biztosítani


A dolog pikantériája, hogy volt egy nagyon bizonytalan pályázati lehetőség, és már 3. körös interjún voltunk a lányommal Budapesten, ahová együtt jelentkeztünk. Amikor kijöttünk a megbeszélésről, én már átláttam, hogy a sokadik lufit fújják körém a még nem pontosan kigondolt állással kapcsolatban (rizsáznak), és mondtam a lányomnak: Te most voltál először ilyenen, én meg utoljára.
Bejutottunk egy Önindító nevezetű képzésre, aminek a végén üzleti tervünk megírása után egy vissza nem térítendő pályázaton is részt vettem.

-Mi az előnye, erőssége a te általad kreált, varrt dolgoknak? Honnan lehet tudni, hogy Csipetkék termék?
- a design, és a funkció frappáns kombinációjával előállított komplex felhasználhatóságot biztosítanak
- a több termék egyben esetén kisebb helyet foglalnak utazáskor
- speciális, és strapabíró anyagból készítem őket
- öko tudatosak, mert egyrészt részben újra hasznosított textileket dolgozok fel, ráadásul szenny taszító anyagokból készült termékeimnél kevesebb mosásra van szükség
- pénztárcabarát áraim , és a tovább örökíthetőség segít a gyerekek megszületése utáni extra költségek csökkentésében
- élet könnyítő, mert pl a hosszú utazásokat komfortosabbá teszi az ülés védő termékem, a seat set termékcsalád
- a gyerekkel való konfrontálódást lecsökkenti használatuk, pl gyorsabban fel lehet öltöztetni a tépőzáras kezes lábasba, vagy a hátul zippes felsőbe
+a térdvédő használatával a már meglévő nadrágocskát védjük meg, kevesebb nadrágot kell vásárolni, ráadásul nem kell állandóan rászólni, hogy ne térdeljen le játék közben, sőt az első nagy eséseknél is védi a gyerkőc térdét stb.
- idő megtakarítást eredményez pl.a kevesebb mosás által, stb.


- Melyik termék a kedvencet és melyik a vevőké?
Tulajdonképpen nincs kedvenc termékem, mert minden egyes darab, ami a kikerül a kezemből , amíg elkészül, hozzám nő, és a kedvencem lesz.  Mindig beleképzelem a viselőjét, ha ismerem, és az átvételnél, ha látom az örömöt annak az arcán, aki átveszi, vagy egy kisgyerek arcán, ahogy magához szorítja, az minden pénzt megér.
A vevők előszeretettel vásárolják az ovis zsákokat például szettben a 2 rekeszes tornazsákkal, vagy a beépített térdvédős nadrágjaimat, vagy a hálózsák és játszó szőnyeg 2:1-ben termékemet.





- Kikkel dolgozol a műhelyedben? Ki a legnagyobb segítőd?
Jelenleg főként nem varrási munkával a lányom segít nekem, pl. a fotózás,  könyvelés előkészítése, honlap kezelése, néha a varrósuli, vagy egyéb rendezvények megtartása, stb. De még nincs alkalmazottam, minden egyebet én csinálok. Drávai Diána a lányom (diadravaidesign az ő márkaneve) a legfőbb segítőm a hétköznapokban is ,plusz lelki támaszom Anyukám. A lányom nélkül nem jöhetett volna létre a vállalkozásom. nagyon büszke vagyok arra, amit ő elért, és nagyon klassz, hogy naponta láthatom az fejlődését, szakmai sikereit.


- Varró tanfolyamok is vannak nálatok. Mekkora keletje van manapság a varrás tudományának?
A gépi varró tanfolyamnak azért van lét jogosultsága, mert  egyre többen vannak azok, akik már nem tanultak az iskolában varrni, és nagyon érdekes, hogy 50 %-ban ugyan a felmenőik tudnak varrni, mégsem jutott arra idejük, hogy megtanítsák a lányukat, vagy az unokát erre az alkotó tevékenységre. A varrás valahogy olyan, mint a foci , vagy a gyerek nevelés, mindenki ért hozzá - gondolják sokan. A jelentkezők igen sokféle indokkal jönnek: pl nem kapnak magukra ruhát, nyugdíjba mennek, drágállják a gyerekruhák , vagy  a javítások árát, szeretnének alkotni szép dolgokat. Sok fogást meg lehet nézni online is, de olyan szakmai fortélyok nincsenek fent,amiket mi átadunk, és ami egyrészt megkönnyítené az elindulást, a gépkezelést, másrészt , ha elakad valamiben, nincs, aki segítsen. A sok kudarc élmény pedig évekig a szekrény mélyére juttathatja a varrógépet. A mi célunk: az alkotás örömét átadni. Amiért még nagyon hasznos megtanulni ezt az alkotási lehetőséget, az hogy rendkívül jól kikapcsol, pl a kismamáknak igen hasznos a napi 24 órai szolgálatból való kizökkentésre. ráadásul a gyerekek rendkívüli módon értékelik a saját kezű, sok szeretettel készült alkotásokat.





- Nem csak terméket adsz, hanem élményt is. Mesélnél erről is bővebben?
A hozzánk betérők is sokszor mondják, hogy egy élmény bejönni a boltunkba, de nem ezért emeljük ki ezt a szót. Közösségi terünkben lehetőség van családoknak szóló programok megtartására. Saját magunk work shopokat tartunk, kézműves alkotó műhelyeket gyerekeknek is, szülinapi bulit kézműves foglalkozással fűszerezve, ill. rendeztünk már női klubot, és időszakosan kisgyerekes anyukáknak szóló közösséghez szoktató foglalkozásnak adunk helyt, ahol a végén teázunk, és kicsit beszélgetünk is, így lehetőséget adva az ismerkedésre is, stb.


- Mi a legjobb a munkádban és mi okozza a legtöbb nehézséget?
A legjobb az, hogy segíthetek embereknek a problémájuk megoldásában, hogy alkothatok. A legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy ennyi idősen megvalósítottam az álmaimat, és sok embernek tudtam már eddig is segíteni, sok visszatérő vásárlóm van, és hogy a lányommal együtt dolgozhatom. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nagyon magasak a költségek,és egy nem túl jól álló kisvárosban van az üzletünk,  hogy nem tudok még alkalmazni marketing szakembert,és még esténként próbálom leküzdeni nemcsak az informatikai bevándorlóságomból eredő hátrányokat, hanem még a számomra sokszor kínaiul hangzó marketing eszközök profi használatával kapcsolatos infók beszerzését, az alkalmazásán próbálkozom sok-sok időn keresztül, hogy nem kapom meg a páromtól azt a támogatást, amit szeretnék, mert ő még mindig nem értékeli a helyén az eredményeinket.

- Még egy jó dolog van a munkáddal kapcsolatban. Méghozzá az, hogy lányoddal közös helyen dolgoztok. Mesélnél róla is?
A lányom, Drávai Diána ipari formatervező mérnökként végzett az Óbudai Egyetemen. Őnélküle nem tudtam volna elkezdeni a vállalkozásomat. Nagyon klassz, hogy naponta láthatom a szárnyai bontogatását, a sikereit, és nagyon büszke vagyok rá. Letisztult forma világú terméket állít elő a közös műhelyünkben. Patcwork stílust is alkalmaz, kis apró színfoltokkal dobja föl egyedi, bőrtáskáit, kiegészítőit , és öltözékeit. Textil táskái közül a legkeresettebb a 2:1-ben hátizsák és táska. Ő is egyedi igényekre is készíti termékeket sajátjai mellett. 

- Mik a terveid a jövőre nézve?
Közeli terveim: A forgalom növelése,  szeretnék minél több emberhez eljutni a termékeimmel, és a szolgáltatásaimmal, országos, és nemzetközi értékesítői partnerkapcsolatok kiépítése, médiában szerepelni, és a marketingeszközök professzionális kialakítása, és használata, nem utolsó sorban kiszámítható profit elérése.

Csipetkék elérhetőségei: Itt és itt


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése