Satsuma

2018. június 3., vasárnap

Bloggolás az élet?




Sokszor kifejtettem már, miért szeretek blogot vezetni, írni.
De nem minden arany, ami fénylik, ennek is vannak árnyoldalai. Néha elfáradok, bele fáradok. Amikor este 10-kor még a gép elé ülök és interjú kérdéseket írok össze vagy reggel, reggelizés helyett. Mikor hiába a sok egyeztetés, nem jön össze az együttműködés. Mikor írnom kéne, haladnom és a gyerek húz, hogy foglalkozzak vele. Ilyenkor fáj a szívem. Vajon foglalkozom vele eleget? Mikor  az ebédet oda égetem, mert megint a gép előtt pötyögök és elfelejtkezek róla. Mikor szalad a lakás, de én kitartóan csak írok és írok. Mikor türelmetlen a másik fél és bele köt minden soromba, ezerszer rám ír. Mikor nem kapom meg a viszonzást, visszajelzést. Mikor üres ígérgetések lesznek csak a szavak. Mikor dolgozok a kérdésekkel és választ már sosem kapok rájuk. Mikor egy fél napi munkám egy áramszünet másodpercek alatt lenullázza vagy a gép meghibásodása. Mikor beteg vagyok, legszívesebben csak feküdnék, de akkor is nyomom csak. Mikor a jól megírt szövegem mégsem tetszik, így újra és újra írom. Mikor nem jönnek belőlem a szavak. Ilyen is van. Ha nem vagyok hangulatban, akkor nem úgy megy a fogalmazás sem.
Ráadásul sosem tudok nemet mondani! Igyekszem mindenben részt venni, mindenkinek eleget tenni. Mindezt maximális tudással, hátérrel, amennyire csak tőlem telik. 
De betelik a pohár. Egyre többször gondolok arra, hogy bezárom a blogot. Szüneteltetem. Szabadságra megyek. Vagy nem tudom. Van értelme egyáltalán írnom?Időt vesz el az életemből, nem keveset. Nem mindig érek el sikereket. nem vagyok az az önmarketingelő emberke. Nem tudok könyökölni és nyomulni. Nem tudok tartalmakat "lopni" és ötleteket. Másolós fajta sem vagyok. Könnyebb lenne, az biztos. 

De csinálom! Mert szeretem. Mert sok nagyon klassz emberrel ismerkedem meg általa. Mert olyan jó, mikor visszajelzést kapok. Vagy amikor megkérdezik, hogy hol tudnak egy-egy általam reklámozott, fényképezett, bemutatott  terméket megvásárolni. Vagy mikor az interjú alany pár mondata felvidít, büszkévé tesz arra, hogy írtam róla és talán segítettem valamicskét neki, megismerték jobban általam. Bevallom utó követem az interjú alanyaim. Olvasom őket, nézem rendszeresen a munkásságuk, elért eredményeiket, életüket. Múltkoriban valaki megkérdezte, hogy mit kapok az interjúkért cserébe? Fizetnek vagy mi a szösz? Nem! Azért csinálom, mert szeretek ismerkedni, megismerni embereket, az életüket, a mögöttes dolgokat. Ha megajándékoznak cserébe valamivel, elfogadom. De fizetséget nem kérnék egy interjúért. Az már nem én lennék. Szeretek kérdezni és a dolgok mögé látni. Ez motivál. 

Anya vagyok, blogger vagyok! Ez a kettő nincs egymás nélkül. 
Anyukaként kell egy felület, ahol kiélhetem magam, nem csak anyaként. Bloggerként pedig kell az anyaságom, amiről írhatok, megélhetem, mesélhetek róla, milyen nagy kaland is.

Sokszor nem csak adok, hanem kapok is. Én bemutatok egy készítőt, egy anyukát, egy vállalkozót, vállalkozást, egy terméket és közben kapok vidámságot, inspirációt, erőt és lendületet, tudásanyagot, pozitív életszemléletet, egy szeletet az adott ember életéből. Nagyon sok klassz terméket kapunk kipróbálásra. Hihetetlen érdekes, izgalmas életutakat ismerhetek meg. 
És mikor általam megvalósított álmok valóra válnak, az hihetetlen. Ilyen a legutóbbi bejegyzésem is, ahol Pásztor Annával készítettem interjút. Ezer éve tervezem, de nem mertem. Aztán csak bátorságot vettem,  erőt merítettem és ráírtam.  
Ez ad egy hatalmas löketett arra, hogy ne fejezzem be. mert bizony néha megfordul a fejemben, hogy bezárom a bazárt és kész.

Szeretek írni. Kiírom magamból a gondolataimat, amik felgyülemlenek. Kiírom magamból a stresszt. Kiírom magamból a boldogságot, bánatot. Közben szórakoztatom az olvasókat. Talán segítek néha. Talán erőt merítenek a mi kalandjainkban. Talán jót nevetnek vagy megríkatom őket. Esetleg elgondolkodtatom. Akkor már megérte egy sort is írnom ide. Olvasnak. Hihetetlen még mindig számomra, hogy van, akit érdekelnek a szösszeneteim. Még mindig felfoghatatlan, hogy ennyien olvasnak. 
Köszönöm!

Vagyok, aki vagyok. És hogy miért írom mindezt? Nem tudom. Mostanában sok a hullámvölgy és magas dombok is. Sokszor az egekben érzem magam, majd máskor leglentebb. Néha a blog csak rossz hozadékát mutatja, majd felemel egy pillanat alatt egy esemény, egy üzenet, egy mondat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése