Egy érdekes kampány indult nemrégiben országosan. Sajnos túl sok gyereket érintett és még fog is a jövőben. Itt írtam róla bővebben.
A kampány azokat a fiatalokat célozza meg, akiket társaik online, szóbeli vagy testi erőszakban részesítik. És persze figyelemfelkeltő szülők és pedagógusok számára is.
Nem is gondolnád, hogy mennyi gyereket érint. Sokszor azokat is, akikről pláne nem sejtenéd, hogy közéjük tartoznak.
Titeket ért hasonló szóbeli vagy testi erőszak az iskolában, hazafelé, egy-egy embertől vagy akár csoporttól, osztálytól?
Igen nagy számú gyereket érint nap, mint nap. Én csak remélni tudom, hogy gyerekeim bátran fordulnak majd felém, ha hasonlóban lesz részük. Nem mondom, hogy elkerült eddig minket, mert nem lenne igaz. Danci számos alkalommal jelezte már hogy néha bántják. Ő karakán, nagyszájú és meg tudja magát védeni szerencsére, helyre is teszi az illetőt, jeleztük is, történt a dolog elhárítása érdekében lépés. De ha csoportosan bántják? Ha nagyobbak terrorizálják majd? Ha nem szól? Ettől rettegek és nem alaptalanul.
Vikim egy kis szeretnivaló mimóza. Ő nem mesél hasonlót sem, talán azért, mert őt nem érte utol-e rémség. Remélem!
Andrisom egy erős személyiség, aki kis vidám, mosolygós kisgyerek. Viszont ez adhat alapot a bántásra. Szeretném megóvni tőle.
Egyik gyerekemről sem gondolnám, hogy a másik oldalon állna, mást bántva, csúfolva, kárt okozva másnak. De ki tudja? Sosem lehet tudni. Nagyon reménykedem benne, hogy jól neveltem őket és eleget papoltam az elfogadásról, az erőszak és szóbeli bántás helytelenségéről.
Talán a bármilyen erőszakot elkövető szülei sem gondolnák, hogy pont az ő csemetéjük olyan. Senki sem szól nekik.
Én bizony tudnék mesélni gyermekkoromról. A gyerekek a legszabadszájúbbak, leggonoszabb teremtmények helyenként. Akkor még nem voltak kampányok, segélyvonalak vagy hasonló. Tengődtünk. Esetleg szüleinknek, tanárainknak mesélhettük el mi történt vagy az ismételt retorziótól tartva inkább nem mondtunk semmit.
Én a "karatemajom" voltam. Sokszor sírva indultam haza az iskolából, mert az osztály krémje kiközösített, bántott, csúfolt. Kis vézna lányka voltam nem túl divatos ruhákkal és kissé csórón. Szüleim dolgoztak, amit lehetett megtettek, hogy megvegyenek mindent nekünk, de felesleges drága kütyükre, játékokra nem tellett, sem drága, márkás ruhákra. Nagy szám volt már akkor is és túl nagy igazságérzetem. Nem féltem senkitől és semmitől. Igyekeztem jól tanulni, így nem voltam túl népszerű. Sokat rajzoltam, olvasgattam a pad alatt. Ez sem adott okot a népszerűség emelésre. És karatéztam. Féltek kicsit tőlem talán. Többen összefogva "terrorizáltak" hazafelé vagy szünetekbe. Ledobták a tolltartóm, elvették a cuccaim. Néha visszavágtam, néha nem. Aztán már egyre magabiztosabb lettem, nem hagytam magam. Ha kellett megvédtem a másik kiközösített gyereket is, mert nem én voltam csak a célpont. Hol ez, hol az. Ha nem a legszebb ruhád vetted fel, akkor azért. Ha nem azt csináltad, amit az elit mondott, akkor azért. Ha te jobb jegyet kaptál, mint ők, akkor azért. Mindig volt ok valaki kiközösítésére. Aztán még jobban változott a dolog. Feljebb kerültem a "ranglétrán", menőbb lettem talán és megszűntek a bántások.Vagy felnőttünk idő közben. nem tudom. De szerencsémre változott. Hogy mitől kerültem ki a céltábla szerepből, azt máig nem tudom, így nem tudok receptet adni.
Csak némi jó tanácsot:
Ne hagyd magad! Kérj segítséget barátaidtól, rokonaidtól, szüleidtől, pedagógusoktól, ha kell! Nem vagy te céltábla! Nem vagy te senki box zsákja! Ne engedd, hogy minden napodat elrontsák! Ne rettegj, hanem tegyél valamit ez ellen!
Ne engedd, hogy egy társad bántsák, gúnyolják, lökdössék, kicsúfolják! Te is tehetsz az élhető közegért! Ha elfordítod a fejed, szemernyivel sem vagy különb!
Ne bánts és ne csúfolj! Ne üss és ne harcolj! Gondolj bele, te is lehetnél az, akit bántanak. Neked hogy esne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése