2018. március 28., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni_ Laura's Room





Hány éves a Lauras'Room?  Miért és honnan jött az ötlet, hogy vállalkozást indíts?
A Laura's Room egy 2017-ben alakult vállalkozás. Az ötlet akkor pattant ki a fejünkből amikor várandós voltam kislányommal, Laurával. Ekkor tapasztaltam meg igazán, hogy nagyon nehéz manapság minőségi babatermékeket kapni megfizethető áron. Én igyekszem csakis olyan terméket árusítani amelyet jómagam is szívesen adok illetve használok fel babám számára. Szerettem volna egy olyan márkát teremteni ami méltán viselheti kislányunk nevét. Úgy érzem- bár még viszonylag újak vagyunk a piacon- ezt sikerült elérni. 

-Mennyire könnyebb, vagy épp nehezíti meg a családi hétköznapokat, a háztartást, ez a munka?
Én a marketing tevékenységeket, kommunikációt illetve a beszerzést koordinálom, férjem pedig a technikai guru, így a munka megoszlik. Szívesen, élvezettel csináljuk minden percét, rengeteget tudunk mi is tanulni, hiszen nem ez a szakmánk. Sőt, úgy érzem Laura mellett könnyebben tudok elmélyülni az anyukákat izgató kérdésekben. Jobban kitudom tapasztalni milyen egy igazán jó termék vagy éppen mitől rossz egy másik. Néha Laura is kifejti a véleményét már.

- Kifejezetten gyerek, gyerekes dolgok vannak a webboltban? Ez is tudatosan van így?
Igen, kismama voltam amikor az ötlet született. Hiányát éreztem egy megbízható, jó minőségű bababoltnak ahol az anyukák megfizethető árakkal találkoznak. 




-Mi alapján válogatod be  a termékeket a webboltba?
Ez egy nagyon nehéz feladat. Elsősorban a minőség alapján, másodsorban praktikusság alapján. Folyamatosan dolgozok, hogy újabb termékpaletta kerüljön fel a webáruházban de ez nem mindig egyszerű. Sokszor csak a saját szemszögemből szemlélem a dolgokat, ez hiba, ugyanis én például nem vagyok hordozós anyuka, külön kiságyban alszik Laura, de nagyon támogatok minden más alternatívát, ezért termékeinket a közeljövőben ezek alapján is bővíteni fogjuk. (Lesz hordozókendő és babafészek is)

- DiY és Mami Trend is van a weblapon. Mesélnél ezekről és jelentőségükről?
Saját ötlet volt, szerintem ez egyedivé tesz minket. A Mami Trend arról szól, hogy bár anyukák/kismamák vagyunk attól még nők, és igenis lehet lakkozni a körmünket terhesség alatt, és akár hajat festeni is, ezekre kínálunk teljesen bio alternatív termékeket. 
A DIY Babasarok azoknak az anyuciknak szól akik maguk szeretnék berendezni babájuk szobáját, ehhez itt találnak pár kiegészítőt- ezt a területet idén szeretném felvirágoztatni ugyanis nagy hiány jelenleg ez a terület itthon. 

- Egyedi készítésű termékek is helyet kaptak nálad. Szerinted mekkora jelentősége van ma az egyediségnek, a kézzel készített termékeknek?
Szerintem manapság ritka a kézzel készített termék, és nagyon becsülendő. Sajnos ezek a termékek jóval drágábbak hiszen nem gyártósoron készül belőle percenként 50 darab. Viszont minőségi, egyedi, jobb érzést ad az embernek. Mi is árulunk kézzel készített termékeket, ezzel is támogatva a magyar kézművesipart. Nálunk jelenleg a meggymagpárna, orvosi szilikonból készült mindenmentes rágóka készül kézzel, illetve a vászontáskák- játszótérre tökéletes, divatos és valóban egyedi kiegészítő. 

- Melyik terméked a legnépszerűbb?
Egyértelműen a pelenkatáskák a legkeresettebbek. Rendkívül sokszínű a kínálatunk és az anyukák szerint is szuper praktikus a kialakítása. Ezenkívül a babaágyneműk még a legkeresettebbek, nagyon szeretik mert nem fakul, nem bolyhosodik, garantált minőségi termék, OEKO-TEX tanúsítvánnyal rendelkezik. 

-És melyik az a termék, ami nélkül ti nem lennétek meg kislányoddal?
A mi kedvencünk a Minky ágynemű szett. Ez a termék viszonylag sokoldalúan használható fel, játszószőnyegnek vagy éppen takarónak, de babakocsiban is jól szuperál. Az én kislányom séta közben szereti magához ölelni, mert olyan puha. Néha még fel is kuncog, ahogy csikizi a takaró- nagyon cuki. 

- Mik a további terveid, elképzeléseid a jövőt és a Laura's Roomot illetően? 
Elsősorban szeretnénk tovább bővíteni a termékpalettát. Idén már áttörünk a minimalista-skandináv stílusba ágyneműk terén. Idén már szeretnénk megjelenni különböző Baba-Mama expokon illetve a DIY babasarok kiépítése nagy tervem, illetve egy ehhez tartozó pályázat. Erről később mesélnék részletesebben, ha sikerül összehozni. 

https://www.laurasroom.hu/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése