Satsuma

2017. július 12., szerda

Baba élet





Ülök a besötétített szobában, a kedvenc fotelomban. Este 11 óra van. Minden csendes. Mindenki alszik, kivéve én.
Babus békésen, félig álomittasan szuszog a kezemben, jóllakottan. Hamarosan elalszik. Csukódnak a pillák. 
Én még elmélázok, míg elalszik.
Vajon e cuki tappancsok tulajdonosa milyen felnőtt lesz? Hogy fog kinézni? Vajon lesz családja? Mi lesz a hivatása? Miket fog szeretni? Milyen életutat jár be majd?
Boldog lesz-e? Ez a legfontosabb kérdés. Fél kezem odaadnám már most, ha biztosíthatnám e dolgot. De mindhármuknak. Ők az én pici szíveim.
Elraktározom ezt az érzést. A baba illatot. A szeretetet, amit érzek. A hangulatot. A szépet. Aztán később, mikor messzire sodorja az élet őket, visszaemlékszem e emlékre.
Dobozolnám e pillanatot örökre...
Elaludt. Én is fáradt vagyok. Nyújtanám még e percet, de inkább leteszem az ágyikójába és én is aludni térek az élet nagy kérdései helyett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése