Satsuma

2017. július 18., kedd

Ellentmondásos anyaság

Fura ellentmondások tárháza az anyai lét, jöttem rá a minap, mikor az esti fürdéshez készültünk.

Alig várjuk, hogy a pocakba kerüljön a hőn áhított baba, majd alig várjuk, hogy kikerüljön onnan.
Alig bírjuk kivárni, hogy a minimanó megnőjön, önellátó legyen, majd visszasírjuk amikor még kicsi volt vagy a pocakban élt.
Úgy várjuk már, mikor végre beszélni kezd, majd nehezen tudjuk kivárni, hogy végre elhallgasson egy kicsit és élvezhessük legalább egy percig a csendet.
Nagyon várjuk, hogy felálljon és szaladni kezdjen, majd ezen elfáradva visszasírjuk, mikor még békésen feküdt csak. 
Egy órás altatás után már a francba kívánunk minden csecsemő tanácsadó könyvet és tippet, csak aludjon végre el, aztán meg úgy várjuk hogy felébredjen, halljuk újra a hangját és lássuk szaladgálni.
Mikor lesz végre pár szabad óránk önmagunkra és a sok dologra? Aztán mikor ránk szakad, azt sem tudjuk mit kezdjünk vele.
Elolvasunk minden tanácsadó könyvet, elveink lesznek, majd megszületik a baba és mindent elfelejtünk vagy úgy ahogy van csődöt mond.
Nagyon várjuk, mikor jön el az a pillanat, hogy nem csak a cicin/cumisüvegen lóg és végre önállóan enni tud mindenfélét, majd visszasírjuk a jó kis szopis létet, amikor még nem kellett pacsmagolnunk és persze egyiket sem eszi meg a gyerek.
Alig várjuk, hogy egyedül mehessen a csemete nyaralni, majd percenként az óránkat nézzük, mikor jön végre haza.
Szeretnénk kitárni előtte a világot, megismertetni mindennel, aztán meg visszasírjuk amikor még csak mi léteztünk számukra...
Hosszasan tudnám még sorolni az ide vágó dolgokat.:)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése