Satsuma

2018. február 23., péntek

Idő, idő...




Néha azon kapom magam, hogy elmélázok. Az idő annyira rohan. Tegnap megszülettél, ma meg már egy önálló kis emberke vagy.
Még csak most pillantottalak meg először, de már 32-s tappancsod van(Danci).
Még csak most mosolyogtál rám először, de már véleményed van és hangoztatod is, kis Gombóc Artúrom(Viki). 
Még csak most vártalak, rettegtem, hogy maradj pocakon belül még egy kicsit, de már szaladsz(Andris).
Ahogy egyre többet tudtok, kinyílik a világ és ti is kinyíltok a világ felé. Egyre kevésbé lesz szükségetek rám. Talán csak az emlékeim maradnak a kis selymes hajtincsetekről, a gödröcskés kis kezetekről, a finom baba illatotokról, a szülésekről és születésetekről.
Anya maradok örökre. Akkor is, mikor kiröppentek. 
Akkor is a kisbabáim lesztek, mikor már nektek lesz kisbabátok. 
De addig is visszavetném az idő kerekét. Lassítanám, míg csak lehet. Mert legyen bármilyen nehéz "munka" is, legyenek bármilyen nehézségeim is, anyának lenni a lehető legjobb dolog!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése