2018. március 9., péntek

Én idő





Hát eljött az Én idő.
Bemutatkoztam már, de röviden. Így itt az alkalom, hogy meséljek magamról, a hogyanról, mikéntről és miértekről.
Adrienn vagyok és grafomán. 
Adrienn vagyok és blogger. 
Adrienn vagyok és anyuka.
E három jellemez legfőképpen. Na de kezdjük is az elején. 
A kezdetek
1983-ban születtem egy kisebb városban, az ország közepén, Kalocsán. Híres, nem híres, a fene sem tudja. Fura város, annyi szent. Néha jó, hogy vidéken lakom, néha pedig vágyódom föl a nagyvárosba, ahol minden jelen van, mindent lehet kapni. De lehet elvesznék. 
Jelenleg Hajóson élek, egy igazi kisvárosban.
Amióta az eszem tudom nagy dumás vagyok. Ez kicsit szelídült manapság, már másokat is hagyok szóhoz jutni. Néha. Ritkán. Férj szerint még nem igazán.
Nem tudom, hogy a dacos, hangos, ám izgő-mozgó, egyedi elképzelésekkel bíró kislánykáról gondolta-e az elsős tanárnénim, hogy ennyire fogom szeretni az írást, a betűket, az olvasást? Talán nem. 
De már akkor a betűk bűvöletében éltem. Kezdetben elolvastam minden betűt, legyen szó újságpapírról, tejes dobozról, anyukám könyvespolcáról, gyermekkönyvtár kikölcsönözhető könyveiről. Szerintem utóbbinál nem volt olyan, amit én el ne olvastam volna. 
Nagyon élénk képzeletem volt. Filmszerűen elképzeltem, amit olvasok. 
Ekkor másik nagy kedvencem a rajzolás volt. Rajzoltam és rajzoltam is, hogy ne csak a szám járjon, hanem a kezem is. Lekötöttem a fantáziám és a rettentően nagy mozgásvágyam. Manapság sajnos a rajz már nem kap jelentős feladatot az életemben, Pedig ekkor azt hittem, ez lesz az életem. Iskolai órákon is rajzoltam, miközben szívtam magamba a tudást. A tanárok csak legyintettek, tudták, hogy amit hallok, azt gyorsan megjegyzem. Gyorsan megtanultam mindent, erőlködés nélkül(bár azt gyorsan el is felejtettem, csak nem tudták).
Nem voltam kiemelkedően jó semmiben. Minden dologban csak jó voltam. De hiszem, hogy mindenkinek van valami, amiben kiemelkedően jó, a legjobb. Csak meg kell azt találni. Nehéz út.
Valahogy nem találtam önmagam, a hivatásom, hogy mi legyek. A kezdeti ruhatervezés már nem volt olyan nagy szám. Történész is lettem volna szívesen, de erről is lemondtam. Így kitartás hiányában végül ruhatervezés helyett, ruházati eladónak mentem.
Kicsit túlmozgásos, túl beszédes lévén, nem volt elég. Belekóstoltam mindenbe. Voltam pincér, mosodai dolgozó,  takarítónő és bejárónő, hastáncoktató, boltvezető, bébiszitter, adminisztrátor.
Szóval szeretek sokfelé kitekintgetni. Szeretek tanulni. Új dolgot felfedezni és magamévá tenni, a saját szájízem szerint átalakítani, Adris dologgá. Sportokban, táncban és nyelvekben is próbáltam ezer félét. 
Kézilabda, karate, foci,latin táncok, hastánc, zumba, konditermezés, német, olasz, angol. 
Nyughatatlan vagyok és kíváncsi.
Jelenleg is szomjazom a tudást.
A betűk szeretete maradt végül. 
Könyves blogot nyitottam, hogy a temérdek könyvet számon tarthassam, amit olvastam. 
Közben férjhez mentem, anya lettem. 
3 gyermekem van. 
Daniella 7 éves, okos, érdeklődő, nagyszájú lányka. Pont olyan, mint amilyen én voltam. Remélem hamarabb és sikeresen megtalálja önmagát.
Viktória 4 éves. Édes kicsi tündérke, aki hízeleg és mosolyog. Érdekes nézetei vannak a világról.
András 1 éves. Ő egy igazi kis izgő-mozgó, kíváncsi-fáncsi. Azt hiszem ő is rám ütött kicsit.
3 gyermekkel, kevés szabadidővel és rengeteg mondanivalómmal megnyitottam ezt a blogot is. Kezdetben nem is volt célom vele. Talán csak kiírni magamból a napi dolgokat, témákat. Barátnőm helyett is barátnőm lett a blog. Nem gondoltam, hogy mást is érdekelhet.
Aztán nyitottam más anyukák felé. Nyitottam bloggerek felé, majd anyuka vállalkozók felé.
A kíváncsiságom, tudásvágyam, rengeteg kérdésem felhasználva megszólítottam őket. 
Így lett az anyukák, akik mertek nagyot álmodni rovatom. 
Anyukákat kérdezek és kérdezek. 
Aztán pár vállalkozó termékére igazán kíváncsi voltam, teszteltem volna. Így találtak meg a terméktesztek és ezekből a bejegyzések.

Igazi szívügyem az anyákat támogatni, a hazai vállalkozásokat(mert bizony van egy saját is, férj révén), a kézműves termékeket, a hazai termékeket gyártókat , az izgalmas és egyedi ötlettel rendelkezőket, a minőségit, az egészséges termékeket  és az izgalmas munkakörrel rendelkezőket támogatni. 
Ha beszélnek róluk, az már fél siker. Megírom, mert a szó elszáll.
Ha már legalább egy valaki mögém áll ebben, akkor sikeres a blogom. Ha megnézed, mit veszel, kitől, akkor pláne.
De ha olvasol, akkor félig az életünk részese is lehetsz. Hiszen a blog rólam szól és a családomról. 
Témákról, amik mindenkit foglalkoztatnak. 
Témákról, amikről beszélni kell!
Anyukákról, akik nem csak anyák.
Termékekről, amik jók, egyediek, egészségesek, egészségtudatosak. 
De már ezt is kinőttem. Írnék mindenről. Millió ötlet a fejemben. Jó lenne, ha megtaláltam volna az utam. Ha ez lehetne az új életem. Ha nem kellene 8 órában elmennem dolgozni, hogy aztán a kreativitásom, fantáziám, a mondanivalóm elvesszen, beszürküljön. 8 órában írnék és olvasnék. Ez az én álmom!
Anyuka vagyok és azután blogger. 
A családunk hangos, izgalmas, cseppet sem unalmas, izgő-mozgó, újdonságokkal teli, színes, tartalmas. 
Remélem a bloggom is olyan lesz, mint a családom.

Elérhetőségeim, ahol még megtalálsz:
judyadry@gmail.com

A könyves blogom: http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/

Fb csoport https://www.facebook.com/groups/430993620318886/
Twitter: https://twitter.com/judyadry

Instagramm: https://www.instagram.com/mayernerepasiadrienn/

Pinterest: https://hu.pinterest.com/judyadry/

Moly.hu: https://moly.hu/tagok/judy22













2018. március 8., csütörtök

Óda a kávéhoz

A post termékmegjelenítést, reklámot tartalmaz.




Kávé, kávé, kávé...
Kávé te csodás!
Hogy mi nekem a kávé? És mire is jó?
Reggeli éltető. Ébresztő. Illat. Zamat. Egy perc nyugalom a napi rohanásban. Megszokás. Gondűző. Felkészítő a napra. Én idő. Egy szokás a sok közül, a jobbik féléből. Reggeli olykor.

Délben a desszert. Lendület a továbbiakhoz. Egy kis energia.
Lezárása az ebédnek. Szertartás. Beszélgetéshez való. Vendégváró. Csalogató. Hívogató. Lezárása a dél előtti, rövidebb napszaknak.

Este egy kis finomság. Nyugtató a nap végére. Egy kis csevejhez való. Felkészülés az éjszakai gyerekes műszakra. Bulit megelőző. Díszítő. Élénkítő. Egy esti kuckós, könyves, habos élmény. Altató.

A kávé lehet habos, erős, finom, pörkölt, összetett, több ízvilágú, éltető. Lehet rövid vagy hosszú. Lehet édes vagy keserű. Lehet ékes vagy dísztelen. És lehet csak kávé szimplán minden nélkül. De mindenhogy kávé.
Kíváncsi lennék, hogy az emberek hány százaléka kezdi kávéval a kezében a napot. 
Már kimutatták, hogy a sok kávé káros, az egy-kettő pedig igenis hasznos dolog. Sőt. Rengeteg jó tulajdonsága is van a kávénak az élénkítő hatása mellett. Nem hiába fedezték fel márXIV. században is.

Nekem is külön kedvenceim, szertartásaim vannak. De meglepett, hogy meg tudnak még lepni.
De az Officekávénak sikerült. Egy kávé, ami zöld?




Nem, nem a színe zöld. Hanem egy különleges és nagyszerű ötletnek köszönhetően. Brazil Santos pörköletlen zöld kávé és dél-amerikai pörkölt kávé harmonikus keveréke. Így nem mondtak nekem sokat, mikor megkaptam a kis csomagom, de izgalmasnak tűnt.
Na de az illata és az íze...
Vajon miért nem lehet még illatos bejegyzéseket gyártani? Hidd el, örülnél neki!
Mert mennyei illata van ennek a zöldkávénak. Az íze könnyed, kevésbé erős, aromás. Nem szeretem a savas, erős, keserű kávét, így nekem találták ki ezt az ízt.
Az ereje pedig olyan, mint Popeynek a spenót.
Egy pohár zöldkávé számomra felér egy lórúgás. Egész nap pörgök és pörgök tőle. Ennek a gyerekek örülnek a legjobban, mert így boldogan rohangásznak, viháncolnak velem. 
Egyáltalán nem voltam fáradt, nyúzott tőle. 
Olvasva az összetevőket kiderült, hogy a zöldkávé hatása többszöröse a zöldteának. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire igaz.
Ráadásul gyorsítja az anyagcserét, antioxidánsokban gazdag, stabilizálja a vércukor szintet. Egyszerűen imádom!

A kávét itt tudjátok megvásárolni: Zöld kávé keverék








2018. március 7., szerda

Anyukák, akik mertek nagyot álmodni-Blue Elephants



Amennyiben lenne lehetőségetek gyermeketeket biztos helyen tudni, belevágnátok egy új szakma megismerésébe? Ez a hely egy olyan képzési központ lenne, ahol létrehoztak egy kétnyelvű élményközpontú bölcsit is
Ti mennyire tartjátok fontosnak már kicsi korban egy idegen nyelv megismertetését a gyerekeitekkel? Szerintem egyre jobban szükség van rá. Egy nagyon érdekes emberrel készítettem interjút, Ritával, aki ezzel is foglalkozik elsősorban a Blue Elephants keretein belül.






- Blue Elephants. Honnan a név ötlet?
Örököltük. Tavalyi évben vettem át a cég irányítását és a megtartás mellett döntöttünk. A hely szellemiségéhez tartozik a név, így maradt, csak a logót modernizáltuk.

- Óvoda, napközi vagy sport és szabadidő központ elsősorban?
Blue Elephants elsődlegesen egy napközbeni gyermekfelügyelet, vagy ahogy az anyáink hívják bölcsi. 17 január 1től megszűnt a CSANA mint elnevezés, helyette 3 választható opció lett. Az napközbeni gyermekfelügyelet az egyik. Ennek keretében 20 hetes kortól 12 éves korig foglalkozhatunk gyerekekkel. Első kerületben pedig oktatási központ, ahol anyáknak szervezünk képzéseket gyermekfelügyelettel.

- Mikor nyitott a központ és kiket céloz meg elsősorban?
2009ben hozta létre az alapító a céget, játszóházként-angolos fejlesztőházként működött, majd családi napközi lett. 17 július 1-től tulajdonosváltást követően nyerte el a mai küldetését a cégünk.

- Nagy hangsúlyt fektettek az idegen nyelvekre? Fontosnak tartjátok a pici gyerek idegennyelvekhez való szoktatását? Hány éves kortól érdemes szerintetek elkezdeni?
Anyaként azt vallom, hogy az első dolog amit már kis kortól pluszban tudok adni a gyermekemnek az a nyelvtudás, a kommunikáció fejlesztése. Angol-magyar bölcsinkben a két nyelv szerepe és fontossága megegyezik, hetente több alkalommal tartunk magyar és angol foglalkozást is, fejlesztőtorna például csak angol nyelven zajlik. A külföldi gyermekeink is tanulnak magyarul, részt vesznek aktívan a foglalkozásokon. 
2 éves kortól javasoljuk a bölcsődei felvételt, de az otthoni ismerkedést már egészen baba kortól. Kisfiam az esti mesét is gyakran angolul hallgatja, pedig még csak 15 hónapos.

- Milyen foglalkozások, tematikus hetek vagy órák vannak még nálatok?
A magyar és amerikai ünnepekre, jeles napokra épülő tematikákkal dolgozunk. Minden héten megtalálható a mozgás, a kreatív kézművesség, az irodalmi fejlesztés magyar és angol nyelven is.
Csoportunk a foglalkozásokon 2 csapatra lett választva. 2,5 éves kor alatt a játékosság a fő szempont, míg felette már az ovira készülünk, tudatosabb fejlesztésen vesznek részt.
Hetente 2x angol nyelven fejlesztő tornán vesznek részt a gyerekek, mondhatni az egyik kedvenc program, kúszás-mászás-ugrálás énekléssel és táncolással.






- Kinek ajánljátok elsősorban a Blue Elephant-ot?
Azon szülőknek és családoknak akik szeretnék gyermekükkel megismertetni a sokszínűséget, akik elfogadónak nevelik a gyermeküket és azoknak akik számára fontos a nyelvtudás.

- Mi számotokra, az óvoda számára a legfontosabb a gyereknevelés terén?
Kiegyensúlyozott boldog gyerekeket nevelni, segíteni nekik leküzdeni a nehézségeiket, látni ahogy nyílnak, ahogy változnak, ahogy fejlődnek.

- Mire vagytok a legbüszkébbek?
A mosolygós szemekre és a hangos kacajokra, ebből tudjuk, hogy amit és ahogy teszünk, az jó a gyerekeknek

- Mi a legszebb, legjobb a kisgyermek nevelésben, az óvónők, dajkák életében?
Látni lépésről lépésre fejlődni, felnőni a kis gyerkőcöket.



- Ahogy olvastam, új munkatársakat is kerestek. Milyen embert vártok legfőképpen?
Gyerekszerető, nyitott és rugalmas, ez a 3 jelző talán a legfontosabb, meg persze a nyelvtudás. Nyár közepén nyílik képzési központunk, illetve ősszel tervezzük nyitni új intézményünket a XXII. Kerületben, itt már németes és angolos csoport indul.

- Anya-bababarát óráitok is vannak. Egyre több felnőtt, anyuka is belekezdene  a nyelvtanulás kihívásaiba. Mesélnétek erről az olvasóknak bővebben? Mitől bababarát az óra?
Anyaként gyakran szembesülök a rosszalló nézéssel, a társadalom még mindig nem elfogadó az anyákkal, főleg ha gyermekükkel próbálnak boldogulni. Épp ezért kezdetben nyelvi képzést szerveztünk nekik, majd egyre erősebb volt az elhatározás, hogy ennél többet kell tennem. HR-esként tapasztaltam, mennyire nehéz az anyák helyzete, mennyire nehezen integrálódnak vissza a munka világába. Nekem szerencsém van, mögöttem áll egy támogató férj és család.
Ezért hozzuk létre központunkat, mely képzési palettája nagyon sokszínű lesz. Nyelvoktatás mint alapozó képzés szerepel, de megtalálható lesz például Szoftvetfejlesztő, Researcher vagy Project Manager képzés is. Legújabb képzésünk keretében jogosítványhoz fogjuk segíteni az anyákat.
Szerettünk volna egy olyan képzési központot létrehozni, ahol az anyák fontosnak érzik magukat, ami reményt és erőt ad nekik, mindezt úgy, hogy a gyermekük velük lehet, de felkészülnek a különválásra.
Képzés keretében folyamatosan emeljük a napi óraszámokat, így könnyítve az elválást. 







- Miért válasszák ezt a kisgyermeknevelő hivatást,  a most pályaválasztás előtt álló fiatalok? Kiknek való ez a munka? Milyen dolgoknak kell megfelelni szerintetek? Milyen tulajdonságokkal bírjon a fiatal?
Ez a terület nagy türelmet, empátiát, következetességet igényel. Nincs két egyforma gyerek, nincs egy sablon, amit rá lehet húzni, hogy mit miért tesz vagy nem tesz, meg kell őket ismerni és meg kell találni az utat hozzájuk, épp ezért fontos az elhivatottság, a szakma szeretete. 


Utasi-Peszlen Rita


Gyermekklub Kft - Blue Elephants Napközbeni Gyermekfelügyelet
06-20/445-2244

2018. március 5., hétfő

Fura szokások és mese hősök a családban


Mindenkinek vannak fura szokásai. Mondom mindenkinek!
Neked is ott, aki pont olvasol engem.
Lehet neked éppen nem tűnik furának a saját szokásod, de a kívülállóknak igen. Ugye, hogy van ilyened? Be is vallod nekünk, mi az?
Elmesélem családunk cuki és igazán fura szokásait.

Nagylánykám egy igazi dumabomba. Folyton mondja a magáét és zizeg. Minden mozgásfajta bejön neki. Jöhet karate és tánc is. Minden helyzetben feltalálja magát. Bár sokat tépelődik. Nem biztos magában. Szerintem beszél még önmagában is. Álmában tuti! Ábrándos és álmodozó. 
Őt Aranyhajhoz tudnám hasonlítani, nem csak a haja színe és hosszúsága miatt. De ha nem Aranyhaj, akkor Gombóc Artúr jut eszembe másodjára róla. Mert jöhet neki bármi étel, ami édes. Csoki, süti, keksz, cukor...






Középsőkénk, a kis csillagszeműnk mindig kacag. Ha ideges, ha jó kedvű, akkor is. Lány létére mindent imád, ami fiús. Jöhet Pókember és Hulk is. És mindig, mindenhol rajzol. Bármit. Jöhet az asztalterítő vagy fal, papír is. Ráadásul olyan, mint a Csizmás kandúr. Szép szemeivel és mosolyával, bájosságával mindenkit levesz a lábáról, hogy aztán rosszalkodjon kicsit. Persze haragudni nem lehet rá és leszidni, hisz olyan édes! Igazi kis hízelgő. Mindenkit rögtön puszilgat, szeretget. De az éjjeli fogcsikorgatása kész horror. Alig lehet megmaradni ilyenkor mellette.




Legkisebbünk, kisöcsi, imádja a kütyüket. Ha nem figyelünk fél másodpercig rá, tuti összeszed, kilop valaki zsebéből egy telefont. Hiába, résen kell lenni. Remélem azért nem zsebtolvaj lesz. De ha ez nem is, cipész tuti. Ha nem telefont, távirányítót szed össze, akkor bármilyen illatos, büdös, csilli-villi, kisebb vagy nagyobb cipő is megteszi. Nem számít, hogy tépőzáras vagy megkötős. Nem tudom, mi alapján érdekes neki egy cipellő és mi alapján nem.
Ha seprűt, felmosót lát, akkor egyenesen megkergül. Imád sikálni, söprögetni. Ezt nem tudom, hogy kitől örökölhette...
Állandóan jön, megy. Mindig szöszöl, pakol, szerel valamit. Igazi kis nyughatatlan.
Ő az igazi Pán Péter. Vagy ha lány lenne, akkor Mása.



Na de férj és én sem maradhatunk le a klassz kis családi, mesehősös jellemzésről...

Fecó, apánk feladta a leckét mesehős keresésben. 
Számomra egy igazi Aladdin, Erik herceg vagy Tarzan. Maci Laci is bejátszik. Mindig az evésen és a "mit együnkön" jár az esze. 
De rá teljesen mást is el tudnék képzelni. Nagyon ráérős, az utolsó percig, hogy aztán rögtön felkerekedve, kapkodva, ám mégis elkéssünk. Mindenhonnan!
Ráér, míg lendületet nem kap. Akkor viszont nincs kec-mec, menni, rohanni kell.
Ő így inkább egy igazi Pató Pál úr, mondanám. Viccesen szoktam is így hívni. Ami a szívén, a száján. Hirtelen. Aztán könnyen el is felejti a dolgokat. Ja, nem csak ezt.:)
És aki nem ismerné Pató Pál urat:



Pató Pál Úr
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet.
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj' isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Hát a mente, hát a nadrág,
Úgy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"

Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
"Ej, ráérünk arra még!"


És hogy ne maradjak ki a szórásból és a jóból én sem. Régen Pocahontasnak hívtak. De nem is ez a mesehős illik rám leginkább. Talán Belle jobban. De még ő sem teljesen, mert csendes, álmodozó, olvasó. Utóbbi kettő illik rám, csak a csendes nem. Nálam akkor van baj, ha csendben vagyok. Akkor tuti nagy a gond. 
Az állandó szájmenésem mellett(aminél még csodálkozom, hogy nem sodort nagy bajba) az igazságérzetem és grafomániám nagyobb csak, és kérdéseim száma...
Ha ideges vagyok, akkor pofákat vágok. Izgulós vagyok nagyon. Első és egyben utolsó versmondó versenyemen elájultam.
Aztán ha mérges vagyok vagy ideges, akkor takarítok, pakolok és legfőképpen porszívózom. Ez néha jól jön. Nagytakarítás kell? Hívj el, idegesíts fel és két óra alatt elkészülök.
Férj szerint inkább a Shrekbéli Sárkánylány vagyok, szerintem. 
Ja és az állandó zizegésen, beszélésen kívül a haj végeket is tépem. Ez van. Fogat is csikorgatok néha. Szóval azt hiszem mindhárom gyerekben van belőlem egy kicsi. 





Édes tudatlanság vagy tájékozott rettegés?




Édes tudatlanság vagy tájékozott rettegés?
Te melyik csoporthoz tartozol?
Ahhoz, aki, ha nem tudja, nem parázik rá, így inkább nem kérdez, nem olvas utána? Így nyugodtabb.
Vagy ahhoz, aki bármilyen rémhírt elolvas, utána néz, csak hogy képben legyen?
Sok embertől kaptam a tanácsot, hogy csak ne nézzek szüléseket, ne olvassak róla rémtörténeteket.
Bevallom, az élet minden terén az utolsó kategóriába tartozom. Kicsit mazochista vagyok. Szeretek előre tudni mindent, ne csak úgy megtörténjen velem.
A vérvételt is nézem, míg a tű közelít. A fogorvos sem nyúlhat a számba, előzetes figyelmeztetés, beszámoló nélkül, hogy mit is fog csinálni. 
A szülésről, szoptatásról elolvastam minden könyvet, cikket, beszámolót, saját élményt, szüléstörténeteket. 
Valahogy jobb félni, mint megijedni jeligével. Ha előre tudom, fel tudok készülni rá. Ha nem tudok róla semmit, akkor ijesztőbb számomra.

El sem tudom képzelni, hogy teljesen nulláról, semmit sem tudva bele vágjak bármibe. Jobban szeretek tájékozott lenni. Igaz ez nálam mindenre. Igazi férfias témákhoz is hozzá szeretek szólni, szeretek tudni róluk pár szót minimum. Na jó, a fociról nem sokat tudok nyilatkozni, max. rúgni a labdát vagy az illető lábát, ha rossz helyen van. De azért igyekszem az élet minden területén felvértezni magam pár okossággal, hogy beszélhető témaként szembe jőve, meg tudjak szólalni, ne a kukát játsszam. 
És ez alól az életem egyik legfontosabb mozzanata a gyermekvállalás, szülés sem kivétel. Sőt! 
Arra készültem csak igazán. Mindent elolvastam a témában, amit csak lehetett. Így nem okozott egy dolog sem meglepetést.
Ti melyik oldalt képviselitek? 
Édes tudatlanság vagy tájékozott rettegés? 
Ért meglepetés a szülés alatt, amire nem voltatok felkészülve? Vagy az anyasággal, szoptatással, gyermekeitekkel kapcsolatban?
Jobb lett volna, ha tudtok róla és nem lepődtök meg?
Őszintén kíváncsi vagyok.




Babafürdető



Imádom a már nem is olyan kis(babám) nyakát, haját szagolgatni. Az a finom baba illat. Oda vagyok érte. Azt hiszem már sokunkban megfogalmazódott, hogy palackozni kéne. Egy igazi elixír. Hiányozni fog, nem kis mértékben. Tegye fel a kezét, aki szintén így van ezzel. Van olyan kéz, ami lent maradt? Szerintem nem. 

A baba illatot meghatározza a babával használt termékek illata is. De nekem nem csak az illata fontos a termékeknek. Szeretném, ha olyan összetevőket tartalmazna a fürdető, popsikrém, testápoló, amik nem károsítják a kis bőrét. 

Megoszlanak a vélemények, hogy mennyit fürdessük a kisbabát? Használjunk vagy se a fürdéshez vízen kívül mást? 

Én a nem minden nap fürdetés híve vagyok, míg újszülöttek. Aztán mikor kezd megfogni mindent, átmászni mindenen, koszolni, megkóstolni, egyedül eszegetni, akkor fontossá válik a mindennapi fürdés, tisztálkodás. De nem mindegy mivel.
Próbáltunk már ezer és ezeregy féle terméket. Némelyiknél pirosság, bőrszárazság jött ki vagy az illatával nem voltam elégedett, túl erős volt. vagy az összetevők listáját fürkészve a rettegett csúnya szavú parabén, SLS és hasonlókkal találtam szemben magam. Nem! Ezeket nagyon nem. Röppentek fel ál és igaz hírek nevesebb termékekről, mit tartalmaznak, mennyire károsak. Így leszoktunk róla. Szeretjük a kézzel készült, természetes szappanokat. De nem mindig előnyös, ha szappant használunk. Szeretem az egyszerűbb fürdetőket is. Ezért is hívták föl a figyelmem egy termékre, ami rögtön a szívembe lopta magát.

Kräuter® BIO növényi sampon és tusfürdő aloe verával - kisbabáknak 



Egyszerűen imádom az illatát Andrison. Egész este szagolgatom elalvásig, és azon is túl. Ez a legfőbb vonzereje. Lányoknál is bepróbálkoztam vele. Nem száradt ki a bőrük, pedig ők hajlamosak rá. Csakhogy ők pont az illatát kifogásolták, hogy túl babás és anya is mit szöszöl a nyakuknál, ők már nagylányok hozzá. Így marad Andrisom illata ez a cuki kis fürdető.
Az összetevői igazán impozánsak: aloe vera, búzacsíra olaj, olivaolaj, barackmagolaj, sheavaj. Külön-külön is igazi nagyágyúk, hát még egyben. Egy igazi ütős hadsereg, egyveleg.

Itt megtaláljátok:

2018. március 4., vasárnap

Mi nők



                                       Fotó: Vinczúr Balázs

Nők vagyunk, anyák, akiknek a teremtő erejük a legnagyobb a világon. Ám mégis abban tudjuk a másik nőt, anyát a legjobban bántani, amiben a legjobbak vagyunk, a teremtésben, az anyaságban.
Miért tudunk újra és újra egymás torkának esni a természetes szülés-császár, szoptatás-cumisüveg, bugyipelenka-eldobható pelenka, korai hozzátáplálás-későbbi hozzátáplálás, mindenféle nevelés elvek témában?
Miért szólunk be újra és újra egymásnak? 
Minden ember más. Teljesen más dolog jó a három gyermekemnek is. Nemhogy egy másik, eltérő körülményekben nevelkedő picinek. Hiába adok én ötletet, tanácsot a XY-nak, ha neki sehogy sem jön be az. Hiába szólom le a császárost, ha az orvosa úgy látta jónak, életmentőnek. Semmivel sem kevesebb egy másik anyánál, mert császárral szült.
Hiába szólok én be a tápszerrel tápláló anyának, ha neki az volt a megfelelő alternatíva. Nem leszek jobb anya sem más leszólásától, sem attól, hogy szerencsés vagyok és természetesen szültem, nem tápszeres a babám. Ez szerencse csupán. 
Erőszakosan, nyomulva, ráerőszakolva az én tudásom valaki másra, ami neki nem is jó, végképp nem értem miért van szükség. Nem vagyok én atya úristen! Attól jobban alszom, ha valakit megtérítek, leszólok? Nem!

Minden anya, annyira kevés bókot kap. Valahogy mindig csak a megszólás, beszólás érkezik. Pedig pont nekünk jönne a lehető legjobban egy apró vállveregetés. Mi vagyunk a legsérülékenyebbek és ezáltal a legjobban bánthatóak is.
Neked eszedbe jutott már, hogy a szomszéd anyukát vagy a babakocsit tologató édesanyát megdicsérd valami apróságért?Legyen az bármi is. 
Azért, mert olyan szép a babája, maga az édesanya is szép(mert minden anya az, még kialvatlanul is).
Mert olyan jól helytáll az élet több területén is. Dolgozik, háztartást vezet, gyereket nevel.
Mert olyan jól kezeli az anyaság minden nyűgjét. 
Fitt, két gyerek után rohangálva vagy szülés után két héttel is. 
Mert klassz dolgot talált ki a gyerekeinek egy program, játék keretében. 
Vagy olyan csinosan vannak felöltöztetve azok a csemeték. Esetleg illedelmesek, szépen köszönnek. 
Csendben vannak, pedig azt sok felnőtt sem tudja megállni sokszor. 
Millió dolog van, amiért dicséretet érdemel az anya. 
Hosszasan tudnám sorolni, napestig...
És higgyétek el, olyan jól tud jönni egyetlen kis vállveregetés. Az egész napunk szebbé teszi. Elhárítjuk, mert nem szoktuk meg. Nem hisszük el, mert nem úgy érezzük. De mindenkinek kell egy kis bátorítás, elismerés. Megérdemli.

Igenis dicsérjük meg az anyákat!
Ismerjük el valakinek minden nap valami dolgát, az életét, az anyaságát, a szépségét, kihegyezve a jó dolgokra, elfedve a rosszakat. A te napod is szebbé teszi, nem csak az övét. Ismered a mondást, hogy adni jó?
Hát adj! Szép szót, dicséretet!

Mom with five adta az ötletet az alábbi postjával: http://momwithfive.com/hu/2018/03/01/hidd-mar-el-hogy-jol-csinalod/

2018. március 3., szombat

Mompreneurs-A közösség







Mi jut eszetekbe arról, hogy nők, lányok, asszonyok, anyák egy csokorban, jó sokan, együtt?
Szerintem, szinte kivétel nélkül mindenkinek az kúszott a szeme elé, hogy cicaharcok, veszekedések, csatározások vannak ott, ahol túl sok nő kerül össze.
Mint a jó magyar mentalitás is alátámasztja.

De bizony nem mindig igaz e jellemző.
Ráleltem egy olyan klassz csoportra, ahol nők vagyunk, vállalkozók, bloggerek, eladók, készítők, weboldalt üzemeltetők együtt. Segítjük egymást ötletekkel, szavakkal, együttérzéssel, segítő jobbal. 
Jó kis együttműködések jönnek létre zökkenőmentesen. 
Egy pici kis csoportból nőtte ki magát valami nagyon nagy, klassz dologgá. Igazi családdá kovácsolódtunk össze, ahol nem mások leszólása, lenyomása van színtéren, hanem a segítés, biztatás.
Nők vagyunk, anyák, akiknek a teremtő erejük a legnagyobb. Ezt használjuk a nagyvilág ellen együtt, közösen.

Hogy hogyan tudunk egymásnak segíteni? 
Nem csak anyagilag lehet ezt kivitelezni, hanem a különféle meglátásainkkal, élettapasztalatainkkal, ötletekkel is. Egymással összefogva, közösen hegyeket mozgathatunk meg. 
Lehet, hogy nekem van egy jó ötletem, de a kivitelezését nem tudom megoldani, míg másnak a kivitelezés menne, de ötlete nincs hozzá.
Vagy láttam egy jó munkát, felhívást, amit én nem tudnék elvégezni, de ismerek olyat, aki igen.
Közös érdeklődési területen az összefogás még gyümölcsözőbb lehet, hiszen az energiánkat összeadjuk, nem a másik lenyomására koncentrálunk. 
Sok termék, szolgáltatás kiegészíti egymást, valami egésszé, mássá, még nagyobbá.

Mindenki a maga területén a lehető legjobb akar lenni és ebbe rengeteg munkát ad bele. De ez nem mindig elég, kifizetődő. Néha kell egy jó partner, egy kis segítség, reklám, egy jó szó, dicséret, egy kiemelkedő ötlet, egyediség, szaktudás. 
Ez a csoportban mind megvan. 
Sokan vagyunk sok féle munkával, karrierrel, életúttal, háttérrel, termékkel. De összeadjuk, amint van és nagyszerűt alkotunk belőle.
Mert anyák vagyunk. És a vállalkozásunk nem csak a munkánk, hanem a szívünk ügye és a másik gyerekünk is.
A határ csak a csillagos ég lehet számunkra...
Köszönöm, hogy a részese lehetek Mompreneurs!

http://mompreneurs.hu/

https://www.facebook.com/groups/1728932794069753/




Anyukák, akik mertek nagyot álmodni- Kallavender




Kallavender. Egy érdekes szóösszetétel. És egy érdekes anyuka, aki e szó mögött van, Kalla Timea. Ma vele olvashattok interjút.


- Levendula. Ma oly divatos gyógynövény. Mire jó pontosan? Mibe tehetjük? Hogyan tudjuk felhasználni, a levendula, mint növény, hogy tartható életben laikusok számára is?
A levendula a „növényi példaképem”. Rengeteg mindent ad önzetlenül (nyugtat, fertőtlenít, szép látványt nyújt, egyszerű), és alig kér érte valamit (kártevője nincs, a szegényes talajban is elvan, öntözni sem kell nagyon). Teája nyugtatja a beleket, az idegeket (én kekszet és lekvárt is ízesítek vele). Virágvize jó illattal öltöztet fel, de önthető a vasalóba is – csodás illatú lesz tőle a textil. Szúnyogcsípésre és napégésre szolgál az illóolaja, de a sort még sokáig lehetne folytatni. Tényleg csodaszer. A www.kallavender.hu webshop hírlevelében (valamint a Kallavender & Co. facebook oldalon és a Levendulás szépségek és finomságok facebook csoportban) nem csak levendulás termékeket árulok, hanem megpróbálom közérthetően összefoglalni, hogyan érdemes gondozni a növényt ahhoz, hogy évekig pompás kis bokrokban gyönyörködhessünk. Célom továbbá, hogy rádöbbentsem az embereket, hogy a levendula nem csak egy divat – már a Biblia is említi, a szent főzetek összetevője volt - hanem egy „örökszép”, nagylelkű gyógynövény is, léte független, sőt több egy divathullámnál.

- Honnan jött az ötlet, hogy olyan helyen élj ahol levendula van és vele dolgozz?
Békési lány vagyok, akit vonzott Budapest sokszínűsége, lehetőségei. Évekig nagyon szerettem ott élni: fényes, életteli, káprázatos. Azonban családi életünket már nem tudtam elképzelni abban a forgatagban, nyüzsgésben, így, amikor elhatároztuk a férjemmel, hogy jöhet a gyermek, elkezdtünk fészekrakó helyet keresni. Adta magát a dolog, hogy a család fóti hobbitelkére emeljük a házunkat. Az építkezés sosem egyszerű, mi is évekig szépítgettük a kertet (ültettük a levendulákat) úgy, hogy csak tervezgettük, álmodoztunk. Mire aztán szüleink segítségével, takarékoskodással és rengeteg munkával végre bekötöztünk, a kertben már háromszáz tő levendulánk volt, egy kisebb császárfa erdőnk, valamint néhány kutya és jópofa juh is poroszkált körülöttünk. A tetőtérbe álmodott gyerekszobák még jó időre üresen maradtak. Ha csak annyit mondok, meddő éveink alatt átmentünk rossz dolgokon, sajnos, manapság már a legtöbben tudják, miről beszélek.




-A neve mozaikszó?Mi a név eredete?
A kertet művelve ötlött eszembe a szó: Kallavender (mely a nevünk: Kalla, és a levendula – lavender – összeolvasásából keletkezett), és már akkor, 2012-ben készítettem is egy oldalt a facebookon: ismerősöknek, barátoknak, növényekről, állatokról, pillanatképekről.

-Mesélnél az anyává válás nehézségeiről?
Aztán megérkezett a kisfiunk. Kicsit sarkosan fogalmazva: egyik napról a másikra ott termett közöttünk egy egyéves kisfiú, aki addig egy (több) helyen éldegélt, szülőkre (ránk!) várva. Egy szempillantás alatt megváltozott pörgős életem: ott volt a fiam, a kert, a hegyen épült ház, egy teljesen más – nagyobb – felelősséggel és persze sosem tapasztalt érzések… Mi úgy házasodtunk össze, hogy tudtuk, hogy szülni is szeretnénk, és örökbe is fogunk fogadni. Így nem volt számunkra nagy dilemma, hogy erre az útra lépjünk-e. Most lesz két éve, hogy ez a csoda bekövetkezett, és el sem tudjuk képzelni, hogy kaphattunk ilyen vagány, okos, a családunkba tökéletesen illő kisgyereket.




- Kallavender a fő munkád, elfoglaltságod, mondhatjuk, hogy a szerelmed is?
Amikor a kisfiam kétéves lett, elkezdtem megvalósítani majd’ egy évtizedes tervemet: otthonról végezhető munkát vállaltam, hogy majd később is a közelében lehessek, én hozhassam el az oviból és hasonlók. Alvásidőben és éjjel dolgozom, mint a legtöbb mami (mostanában döbbentem rá, mennyi vállalkozó anyuka van az országban, ez fantasztikus!). Szövegíróként blogot, webshopok szövegét és női magazinos cikkeket írok. Emellett indítottam el a levendulás szépségek és finomságok kicsiny boltját, a www.kallavender.hu –t. Nem mondom, hogy az eleje döcögős volt, mert még mindig az elején vagyok, de kitartok. A férjem arra biztat, hogy ha szeretem csinálni, legyen türelmem hozzá, és higgyek benne, hogy hamarosan beindul, mert a befektetett munka sosem vész kárba.

- Miket forgalmazol, készítesz?
Az a tervem, hogy hazai levendulás termékek tárháza leszek. Finomságokat és szépségeket árulok, melyeket családi manufaktúrák, vállalkozó anyukák készítenek levendulából. Teát, kávét, csokit, párnácskát, szappant, kencéket, szakácskönyvet. Minden termékem levendulás. Persze, a saját virágaink sem vesznek kárba: levendulás tönkölypárnánkat éppen „nagylány korba” ért fiataloknak szánom (vagy az anyukájuknak, egy bensőséges beszélgetés mellé akár), ezt később egy kisebb „menstruációs csomaggá” szeretném fejleszteni. Levendulapárnácskáink pedig minimalista stílusban készültek, tehát lehet, hogy nem csipkések, nem is lilák, de szelídek, szolidak, mert hisszük, hogy nem csak a lila lehet a levendulás termékek színe. És persze rengeteg más ötletem is van, amit lassan-lassan, de meg fogok valósítani. A kertben szoktam inspirálódni, ahol egy kiadós munkaóra után jobbnál-jobb ötletek születnek.




- Anyuka is vagy, dolgozó nő is. Mi a legnehezebb e kettőben? Hogy tudod összeegyeztetni őket?
Nemrég olvastam egy sor jó tanácsot arról, mit tesz egy sikeres ember. Az egyik intés az volt, hogy osszam be jól az időmet: egy sikeres ember minden percet megél, például a neten nem cicás videókat néz, hanem például tanul. Nos, nekem az a nehéz, hogy ezt megvalósítsam: amikor a fiammal vagyok, csak vele legyek, amikor meg dolgozom, akkor meg dolgozzak, és ne cicás videókat nézzek, vagyis ne halogassak, ne forgácsoljam el az időmet, hanem koncentráljak a munkára, mert másnap frissen, kipihenten fogok kelleni a fiamnak. Nos, ez a koncentrált élet a nehéz számomra.

- Ez mellett adakozol, segíted a helyi kézműveseket, termékgyártókat is. Mesélnél ezekről is nekünk?
Hiszem, hogy minden embernek van egy extra feladata, egy elhívása. Nekem ez a látássérültek segítése. A férjemmel kölyöknevelőként szocializáltunk már vakvezető kölyköt, de jártunk sérült emberek bentlakásos intézetébe is másfél éven át. Edzem és futok egy látássérült lánnyal, akinek én adom a „szemet”, viszont cserébe tőle sokkal többet kapok: motivációt, lelki erőt, kitartást, más nézőpontot. A webshopon létrehoztam egy „virágjegyet”, ami egy virtuális termék. A megvásárlásával a vevőnk a vakok korai fejlesztő közponjának virágállományát támogatja, egy olyan kert megvalósítását, melyben a látássérült kisgyermekek szagolgathatnak és tapinthatnak meg illatos növényeket. Ezen felül van egy nagyon szép, egyedi készítésű levendulás függődíszem, melyet a MEREK kerámiaműhelyében készítenek mozgássérült emberek. Ezzel kívánom támogatni azokat, akik felnőttként szeretnének teljes értékű, szorgalmasan dolgozó tagjai lenni a társadalomnak.

- Mi a legszebb a munkádban?

Amikor elkezdtem itthonról dolgozni, attól féltem, hogy én, aki egy pörgős, eddig emberekkel foglalkozó és értük élő munkavállaló voltam, majd megzakkanok a négy fal között. Nem így történt: remek, kreatív, lelkes vállalkozónőkkel „találkoztam”, együtt alkotunk, ötletelünk, akciózunk. Teremtünk. És engem ez a - munkájukat szenvedélyesen űző emberekkel való - „teremtés” egészen az égig emel. 




2018. március 2., péntek

Gyógyulás természetesen




Ebben az időben mindenki szipog, köhög, orrot fúj, fáj a torka, füle...
Sajnos a tél ilyen. 
Nem vagyok nagy gyógyszer párti, szeretem természetes módszerekkel lerendezni ezeket.
Íme pár ötlet, amit érdemes kipróbálnod, mielőtt gyógyszerekhez nyúlnál.

Párologtatás jótékony illóolajokkal.
Párásító, inhalátor.
Sólámpa, só párologtatása
Citrom vagy hagyma kihelyezése. Állítólag elszívják a bacikat.
Sok szellőztetés. Hűvösebb levegő. Köhögésre szuper.
Hideg fagyit a fájó torokra vagy forró teát.
Gyógynövényes teák jótékony hatása(hagyma, cickafark, hárs, kamilla, csipkebogyó...)
Méz kanalazása üresen vagy teába bele téve.
Bármilyen nagy c-vitamin tartalmú gyümölcs: citrom, narancs, áfonya, grapefruit, savanyú káposzta...
Csodatévő növények. Gyömbér, paprika, fahéj, kakukkfű, fekete retek, fokhagyma, vöröshagyma vagy ezek elegye.
D-vitamin, mint napozás, napfürdő, esetleg szolárium.
Karamellás tej torokfájásra.
Mellkasra zsírt kenni.
Egy jó forró fürdő vagy gőzölés csodákra képes.
A végére tartogattam a legjobbakat. Páros izzadás vagy pálinka kúra.
Aztán ha egyik sem, akkor a gyógynövényes, gyógyszernek nem minősülő készítményeken, vitaminokon van a sor.
Legvégül ha makacs, akkor irány az orvos!